Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-11-29 / 48. szám

b *2ám. &AKÓ& VIDBKB X oldal A Hév megváltása. A Hév megváltásának sokat hányatott ügye joob vizekre ért. A főváros közlekedés­ügyi bizottsága úgy döntött, (8 szóval 5 ellen) hogy a vasút átvételét Javasolja. Az ügy most a pénzügyi bizott­ság, majd a törvényhatósági tanács elé kerül, s végül a közgyűlés dönt. Ha a bizottsági tagok beváltják Ígéreteiket a döntés csak kedvező lehet, s a Hév meg* váltása egyúttal a fővároskörnyéki közönség megvlátását fogja jelenteni. Azonban nem kell hinni, hogy az * átvétel a főváros közönségének kisebb érdeke lenne, mint a pestkörnyéki közönségnek. Hymen. Régi lakostársunk, Kele János kedves leányát, Irmát nagy pompa keretében vezette oltár elé plébániatemplomunkban Czakó István rákospalotai épí­tész. A templom zsúfolásig megtelt barátokkal és jó- ismerősökkel, mert a Kele család közbecsülésnek örvend. Az esketést Bálint György végezte papi segédlettel. A kóruson a Pornói—Bezák—Lengyel trió muzsikált. Az ifjú párt elhalmozták szerencsekivánatokkal. — Dr. Ottlik András orvos, néhai Felsöozoróczi és Kohanóczi Ottlik Károly v. főrendiházi elnöki irodaföigazgató és neje D umár Mária fia és Siollár Kornélia néhai dr. Stollár János nagydorogi körorvos és neje Wassermann Mária leánya nov. 19 én Budapesten házasságot kötöttek. Az egyházi esküvő a Szt. Rókus kápolnában történt, tanuk voltak Pap Jenő m. kir. alezredes és dr. Stollár Károly nagydorogi körorvos. Az ősszentmihályi Omlik családot tömegesen üdvözölték tisztelői és barátai A Pro Hungária előadása Rákosszentmihályon. A Pro Hungária egyesület fáiadhatatlan elnöke, dr. Réthey Ferencné buzgalmából a fővaros környékén mindenütt megalakitia helyi szervezeteit. Legutóbb Ránospdotán alakult meg, vasárnap, november 29 én pedig Kií-p sten tartja alakuló közgyűlését, d. u 5 óra­kor, a S'ent Imre herceg-uti polgári leányiskola torna- terméoen. December 4 en d. u. tél 6 órakor a Magyar nemz* ti szövetség termében, Búd pesten tart előadást dr. Rétheyné „Társadalmi válság, revizió és a magyar nők* címen. Rákosszentmihályon nem alakul helyi szervezet, mert a hazafias és emberbaráti n unkát itt fényes eredménnyel végzi a Mansz, de hozzánk is el­látogat a testvéregyesüItt, hogy szeretettel bemutassa hazafia * működésének eddigi eredményeit. Az előadást a Nagykas inóban tar ják december 5 én d. u. 6 óra­kor. Dr. Rétheyné központi elnök tart előadást a „Magyar nők hivatása a .csonka hazában“ címen, ma|d pedig Jeszenszkyné T. Irén központi alelnök tart előadást a a szövetség működéséről és a magyar ruha viseléséi ől. Belépődíj nincs. Minden lelkes magyar nőt és férfit szeretettel várnak. A Rákos Vidéke már isméteken rész­legesen beszámolt arról a hatalmas munkáról, amelyet dr. Rétheyné Amerikában és Európa városaiban a magyar ügyért végzett és arról a fogadtatásról, amely­ben a magyar ügy javára mindenütt részesült. Érdekes és tanulságos lesz, amikor mindezekről ö maga fog beszámolni és az egyesület külföldi és egyéb munkál­kodását ismerteti, tehát úgy az ö személye, mint a hazafias ügy és a derék egyesület egyaránt megérdemli, hogy megkülönböztetett érdeklődéssel fogadja közön­ségünk az itteni előadást. A Magyar lányok Ismerkedő estélye. A Magyar lányok szombaton a Ndgykaszinóban ismerkedő estély címen piknikszerü mulatságot rendeznek, hogy a fiatalsággal együttes jótékonycélu működésüket előké­szítsék. Az egyesület e heten rendkívüli gyűlést tartott Bodóczy Gizella, a fáradhatatlan elnök vezetése alatt és megállapította közelebbi munka-programmját. A szombati estélyen vendégeket szívesen látnak, Boy-kabátok, gyermek bundák, kötöttáruk nagy választékban Székely Jenő ■Dél IV. Pottfi Sándor-u 9. 6TERN JÓZSEF R. T. UTÓDA ^ BUDAPEST Ezelőtt: Most: IV* CALVIN-TÉR 1. IV* SZERVITA-TÉR 5. TELEFON: AuL 846-78. Férfi és női szövetek, selymek vászon- és mosóáruk legelőnyösebb és legjobb beszerzési forrása. FÉNYKÉP- NAGYÍTÁSOK Budapest, IV , Semmeiweis-utca 2. íratalli Oaisiager Kávé T*»a cégnél Budaoest Ferenclek-tere 1. (Királyi bérpalota) Ram. Cxíríng Ármin és Fiai szőrme-, szOcsáru raktára és megóvó intézete. BUDAPEST, DEÁK FERENC-U. 19. TELEFON: Automata 814—10. Kivaló hírnévnek ö vendö so tvodkeni fdjhoraimdt mélyen leszállított áron hozom forgalomba. Olcsóbb a bor, mint a szódavíz, mert fim* 16 fillér -%Q| egy liter kadarka vagy fehér fejtett ujhor Soltvadkert állomásra Kiszállítva s feladva. Vasúti fuvar kb. 3 fillér literenkint. Csakis 50 literen felüli rendelést fogadok el. Hordót díjmentesen adok kölcsön a szállításhoz: hordóm 30 napon belül bér mentve küldendő vissza Szétküldés utánvéttel. Egy pengő levélbélyeg ellenében küldök mintát a borból mintás dobozban, bérmentve. Boraim kellemes édeskés italuak, nem savanyuak s tiszta zamatuak. Cím: Székely Ferenc Soltvadkert, Pestmegye Óborokról külön árajánlattal nzolyálhatok. ZSUFFA ISTVÁN ÉS TÁRSAI angol gyapjút»*®vetek kereskedése BUDAPEST, IT., Yáezl-atcza 26. Piarista-ntcza sarok. Állandó nagy raktár elsőrendű angol-, skót- és Irland szövetekben valamint selvera- és egyéb bélésárukhuo d. u. 4-6-lg. „REFRACTIO* speciális látszerészeti intézet Budapest, IV Ferenciek tere I. BEjNCZE C2ipÓ8zaloo Budapest, iV., Bécsi-utcza 5, szám, Félemelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom