Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-29 / 48. szám
4. oldal, KAROS fWBKM 48. szám. Az ev. nőegyesület Mikulása, peaember 6 án az ev. nőegyesülét Mikulása- a Nagykaszinóban lesz. Nagyszerű műsor, kedves mulatság, sorsolások, meglepetések. A rendezőség a buzgóságban kifogyhatatlan Vörös Ferencné vezetése alatt mindent elkövet a sikerért, amely a nőegylet munkáját mindenkor kiséri. Kisérje is, mert a szegények karácsonyára, segítésére irányul mind ez a sok buzgalom. Rákosszentmihály és Sashalom ev. gyermekeit ez az egyesület látja el és bizony nem kis dolog, hogy a mai nyomorúságban megfelelhessen feladatának. Kérik a jószivü* közönséget ] hogy adományokkal, ajándékokkal támogassa nemes vállalkozásukat. Mindent elfogadnak, felhasználnak. Köszönetnyilvánítás. Hálás szívből mondok köszönetét mindazoknak, akik boldogult férjem elhunyta alkalmából részvétükkel enyhíteni iparkodtak fájdalmamat és férjemet végső útjára elkísérték. Özv. Vázsonyi Antalné és gyermekei. Közlekedés a temető felé. Nagyon okos és fontos terv jutott előtéibe. A Hév igazgatósága nem zárkózik el a gondolattól, hogy a Csömöri utón a temető (Kisszentmiha;y Annateiep) felé közúti közlekedést létesítsen akár autóbusz, akár omnibusz alakjában. A terv újjáéledése annak, amit a lóvasut átadásakor vállalt a Hév., de akkor az Annateiep érdekeltségének ellentáliása miatt nem valósiihatott meg. A közeli napokban már részletesebben beszámolhatunk az uj közi kedés ügyéről. Mansz és Magyar lányok. A rákosszentmihályi Mansz űecember 7-en délután 5 órakor tartja rendes havi gyülé ét a községháza 1, számú termében. A Magyar lányok egyesülete pedig december 2-án d. u. fél 5 órakor tartja rendes havi gyűlését. Mindkét egye sülét elnöksége kéri a tagok pontos megjelenését. Rálőttek a villamosra. Szerdán délután a Kerepesi utón, a Zsivora utcánál raiőnek a szentmihalyi villamosra. A golyó keresztül süvített a kocdn, mindkét oldalon betörte az ablanot és egy katonatiszt és felesége előtt haladt át, de szerencsére, sérülést nem okozott. A gaztett elkövetőjét ereiyesen nyomozzák. A Mansz vásárra szabad a bemenet. A rákos- szentmihalyi Mansz karácsonyi vásárrá! egybeköött képkiálliiására belépődíj nincs, azonban az érdeklődök o csó karácsonyi ajándékokat és' sok hasznos dolgot vásárolhatnak. A kiállítás nyitva napúnként d e. 9-tői d. u. 5-ig. Orvosi hir. Fiatalságunk egyik ismert tagja, Kele Sándor telesen végzett és ok óher 24-én avatták fel orvos doktorrá. A fiatal orvos december elején nyitja meg belgyógyász és gyermekorvosi renűelőjét NJelejts- u ca 6. sz. alatt. Nem nagyobbitják meg a körforgalmi vonalát. Szentmihalyi erdenelisegek kerelmere a községi elöljáróság hivatalos utón szorgalmazta, hogy a Hév. igazgatóságát a körforgalmi vonal meghos'zabitására kényszerítsek, amire nézve a pályauti vonal megszüntetése alkalmával ígéretet is tett. A kérelem ügyében a kereskedelmi miniszter vizsgálatot foganatosított és úgy döntött, hogy a vasutat a pálya megnagyobbitására nem kötelezheti, mert egyrészt erre a területhasználati szerződés nem ad jogot, másrészt pedig a kívánság teljesítése a mai viszonyok között elviselhetetlen költségbefektetést igényelne Rendezik a piacot, A képviselőtestületnek régi hatá'oza a, hogy rendezni kell a piacot, s az árusokat bódéikba tereljék vissza A rossz viszonyok miatt a határozat végrehajtása mindeddig halasztást szenvedett, azonban most, hogy az uj piaci szabályrendelet életbelépett, könyörtelenül“ foganatosítják a rendezést. Az árusok érthető méltatlankodással fogadták' az intézkedést, mely valóban nem szerencsés időben történik, de a szabályrendelet most már kötelességévé teszi az elöljáróságnak, hogy rendelkezéseinek eleget tegyen. Bazármegnyitás. A kongreganisták szokásos karácsonyi vásárját december 2-án nyitják. E naptól kezdve állandóan a közönség rendelkezésére áll a gazdagon felszerelt vásár. Aki még nem próbálta, —próbálja meg a vásárlást, aki már máskor is vásárolt, úgyis újra felkeresi a bazárt. Betörés. A János utcában a Fock parcellán Kovács Jenő fővárosi lakosnak telkén van egy faépület, amelyben a nyarat tölti. A jelenleg lakatlan kunyhóba ismeretlen tettesek betörtek s azt kifosztották. Elvitték az ágyneműt, a konyha felszerelést az utolsó késig, függönyöket, ruhákat, kézimunkákat stb. A rendőrség a nyomozást megindította. Átvágott torokkal és karral találtak egy nőt a mezőn. Rákospalota határában, a mezőn, egy Középkorú eszméletlen nőt találtak, akinek torka és karja több késszurással át volt vágva. Az újpesti mentők kórházba vittek. Nyomozás indult az asszony kilétének és annak a megállapítására, hogy öngyilkosság vagy bűntény áldoza’a-e? A magánalkalmazottak gyűlése. A Keresztény Alkalmazott Kereskedők és Tisztvi*elÖk Országos Szövetsége közgyűlést tartott, melyet! ILetty Béla dr. orsz. gy képv a szövetség elnöke nyitott meg, majd Ritsz Lajos dr. főtitkár jelentése következett, melyért a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Tubler János képv a Kér. szoc szakegyesületek elnöke üdvözölte a a szövetséget, majd ismertette a magánalkalmazottak jövőbeni kötelességeit. Komáromy Károly iskolaigazgató a szövetség kereskedelmi szaktanfolyamának vezetője beszámolt az elmúlt év eredményes működésért)1. Toma- noviis József ale nők a titkári jelentéshez szólt, majd egy munkinélküli tag levelét olvasta fei. Berlész Jenő a kéményseprők szövetsége nevében üdvözölte szövetséget es a felolvasott levelet követendő példának állított a tagok elé A pénzián és számvizsgáló bizottsági jelentés után tisztujiiasi tartónak. Ernők újból U etty Bda dr leit, pénztáros Labbancz Jenő és választmányi tag Hámich Zoltán lakostársunk. A vasárnapi munkaszünet és a jogviszonyokat szabályzó törvényjavaslat mielőbbi tárgyalásának megsürgeiésére a képviselőket lelkérték. A közgyűlési a Himnusz eiéneklésével fejezték be. Cselényi nótaestje Rákosfalván. December 6-án a rakostalvai kuliurházban magyar nótaestélye lesz Cselenyi Józsefnek, a Nemzeti Sanház tagjának, a dédelgetett magyar nótázónak, aki immáron ezernel több esteilyel szerzett dic*ő>éget a magyar dalnak Itt említjük meg, hogy a kuhurházban december 5 én Mikulás esiet rendeznek. Rablótámadások. Vakmerő rablótámadás áldozata len kedden éjjel Teres János 32 éves üvegcsiszoló. Az utolsó villamosról szállott le és ment haza Csömöri ut 193. sz. alatt levő lakására. Az RTK pátya mellett hirtelen két férfi toppant élébe és az egyik hátulról fejbeütötte, úgy, hogy eszméletlenül esett össze. Erre az ismeretlen támadók kifosztanák, elvették 20 pengőjét, lehúzták a gyűrűjét. A szerencsétlen en bért néhány perccel később a rendőrőrjárat találta meg. Azonnal elvi ték dr. Fekete Sándor községi orvoshoz, aki első segélyben részesítette. A napokban a Sándor utcában is megtámadtak egy úri nőt. A tettes mellen ragadta és pénzt követelt. Szérencsére arra jött két ur es a támadót lefülelték.