Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-11 / 2. szám
2. szám. RÁKOS VIDBKB 3. oldal. a fiú az ajtót. Azután mókáznak, kötődnek, kicsit vicánkolnak is, az egyik nyugtalan már, kimegy a perronra, de gondosan és csendesen beteszi az ajtót. A másik utána, ugyanúgy. Visszajönnek, még egy kis locsogás: a hódobálás további nevezetes mozzanatairól, aztán a kaszárnyánál illedelmesen elköszönnek és leszállanák, előbb természetesen szépen betéve az ajtót. Az utolsó pillanatban, mielőtt elmentek, az utolsó mondatokból értek meg mindent. Az egyik fiúcska, a kacagó rosszcsont mondja; — A parancsnok ur is velünk dobált, még őt is eltaláltuk ... Cserkészfiuk voltak. * Vacsora táján hazafelé igyekszünk a zsúfolt kocsiban. A napi munka emléke ott zakatol az ember agyában. Az élet nem csupa öröm. Délben fekete lett az égbolt, zuhogott az eső, mintha rocs- kából öntötték volna. Sár, viz, fekete piszok mindení- felé a fehér hó helyén. -— A kocsiban a barátom a szomszéd ülésre szorul egy nő mellé. A csomagtartó üres ,de a nő a teli kézikosarát maga mellett tartja, s a barátomnak negyedülés se jut. Tüntetőén felrakom a cókmókomat a polcra és a szemben ülő ismerősömnek előadást tartok arról, hogy milyen neveletlenség, amikor az emberek nem a felebarátaikat szeretik, hanem a saját renyhe kényelmüket és a csomagtartót mellőzve, az utasok elől veszik el a helyet. Semmi hatás. Végtére' is nem az én ügyem; elhallgatok. Az utitársam nagyhangon közügyeket tárgyal, amikről nem szoktam a villamoson nyilatkozni. Hallgatom és rövid megjegyzésekkel védekezem. Útközben ismerősöm leszáll, s én odaszólók a barátomnak, hogy üljön oda hozzám. Szemben ül vele egv szigorú bajszu férfiú, aki hamarabb észbe kap és sietve elfoglalja a megüresedett kényelmesebb helyet, mit sem törődve azzal, hogy a barátom társaságától továbbra is megfoszt. .. Puccos úri hölgyek szállnak le az egyik állomáson és nyitva hagyják az ajtót. Ők is, mások is, akik leszállanák. Otthon bizonyára nincs ajtó a szobájukon. Mi, az ajtónál ülők, hűségesen teszegetjük be utánuk, nem akarván náthát szerezni. Egy mérges utas szidja a füstöt és nyitogatja az egymással szembenié vő szelelő ablakokat. Bizonyára nem tudja, hogy van nem dohányzó kocsi is, ahova a dohányosok nem ülhetnek és van fogfájós, meg reumás ember is, aki fél a szélsugártól, mely másként »cug« néven ismeretes. Az egyik utas elalszik. Az ismerőse röhögve száll, le, kárörvendően újságolván, hogy az álmos, fáradt embernek már két állomással előbb le kellett volna szállani. — Úgy kell neki, minek alszik el?! Egy utas gorombáskodik a kalauzzal, amiért, kötelességét teljesítve, a jegyét kéri és nem elégszik meg a tegnap elhasznált jeggyel, amelyet az utas zsebéből előkotor. Hosszabb vita után előkerül a mai jegy is. Szerencsére megérkeztünk. Elég a jóból... Sár, hóié, viztócsa fogad és hatalmába keriti cipőmet... Csüggedten indulok hazafelé és eszembe jut a fehér reggel ... Fogadjunk, hogy ezek a délutáni utastársaim soha se voltak — cserkészek! Kepeh a háború utáni Európáról. Irta: PiUKOVlCll JÚZSef ŰP. (5) S ha most a messzi utakról visszatérve, — a még uj benyomások hatása alatt, — egy pillantást vetünk a saját, magyar fajtánkra, akkor úgy találjuk, hogy mindazok a tulajdonságok, melyek nemzeteket naggyá tehetnek, bennünk is megvannak. Igen . . . ! Mert megvan bennünk a francia szabadság szeretete kossulhi értelemben, — megvan az angol otthon szeretete a családi tűzhely szent fogalmában, — nem hiányzik az olasz művészet-szeretet sem Petőfi és Munkácsy vonatkozásában, de megvan bennünk a német földszeretet is a szülőföld áldott godolatában. Ha minden jó tulajdonságot megtalálunk itthon is, önmagunkban, miért kell akkor külföldre mennünk? Válaszomban mégis a külföldi utazások mellett emelek szót: Külföldre kell utaznunk, hogy alkalmunk legyen megismerni a gyarló, a szenvedő, nélkülöző embert a határon túl is, hogy a távolságokon keresztül jobban szerressük meg saját hazánkat, hogy megértsük élni- akarásunkat, mely a mai, tragikus állapotunkban is, az egész világot bámulatba ejtő énergia kifejtésére tesz képessé. Külföldre kell utaznunk azért is, hogy beigazolva lássuk azt az igazságot, hogy a szellemi kincsek az egész emberiség tulajdonát képezik. De külföldre kell utaznunk azért is, hogy egyszer már leszokjunk annak utánzásáról, majmolásáról s megtanuljuk, hogy ott is emberek laknak, sőt, nem is különbek, mint mi. Amikor a külföldre gondolunk, mindig fokozottabb mértékben kell megerősödnie élniakarásunkba vetett fanatikus hitünknek ! Ez a hit óriási erővé, az erő pedig a régi ha^rokat visszaszerző cselekvéssé válik. Bármily szép is a külföld, az idegen világ, nekünk csak egyetlen vallomásunk, egy imádságunk lehet: „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely! Áldjon, vagy verjen sors keze, Itt élned s halnod kell!“ (Vége) Alapítási ÓV Ki mint vet, úgy arat, Mauthner magnál jobbat sebol sem kaphat! MAUTHNER ÖDÖN megtermelő és magkereskedelmi részvénytársaság BUDAPEST, VII. Rottenbiller-utca 33. IIIV« Kossuth Lafos-utca 4. szám Sürgönyeim: MAUTHNEREK. TELEFON: J. 463 65. || 8 feretlCreiHlleK templomával SZGIUDeil. “W SvUj nagy főárjegyzék, mely nő vény ár jegyzéket is tartalmaz, Ingyen és bérmentve.-««#
