Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-11 / 2. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 2 szám. családdal hosszú évek óta atyafiságosan együtt élő »Lujza néni«, nyugalmazott kedves öreg tanítónő nagyasszony, a vendéghölgyekkel tereferélnek ... A csiliáros lámpa meg a széles diófa asztalra veti fényét, ott egyik-egyik téli estén hazai csendes kártyajátékokat játszanak a válogatott vitézek, mint a szomszédból Wébel János, az egykori cs. és kir. recsegés baka kapitány, Ruisz miniszteri tanácsos, a kisbéri állami uradalom országosnevü volt jószág- igazgatója és az immár megboldogult, máramarosi- szigeti volt hires, fehérörmény patikus, Renesseynek — Izuka után — szeretett sógora, a mindig pompás, jókedvű öreglegény, Marosán Béla... Amig élt: Achátz ezredes is átjárogatott ide. A legkiválóbb lovas hirü huszár, a hires öreg urlovas, lovag Kutschenbach kapitány máig be-befordul Kenes- seyékhez. Samu Pista bátyánk, a Barcsay-utcai főgimnázium nyugalmazott tudós főigazgatója is a kedves beszélgető társasághoz tartozott. Mühlbeck Károly, a piktor, a »gibickedés« csalafinta tudományából a Kenessey-portán vizsgázott nem egyszer, igazi ünnep volt, mikor Béla barátom egyik legkedvesebb ifjúkori barátja, a nemrég hirtelen elhunyt Thury Zoltán kiváló közigazgatási bíró, a szoboszlói lovashajdu ivadék és földbirtokos néhány boldog órát tölteni kijött. Bónis pesti ny. rendőrfőkapitányhelyettes, honi Nagy Kálmán, a iiuszti volt iskolai igazgató, mint rokonok, a családhoz tartoztak. A Brádyak — Jókai 1848/49-ből regényt irt a Brádyakról! —- Erdély felejthetetlen emlékeit és levegőjét hozzák... Nem lehet felsorolni mindnyáját, akik a Kenessey Béláék barátai köréhez tartoznak. Annál inkább félre kell tenni a krónikázó-ceruzát; mert Izu és Lujza-néni a fehér asztal mellől ugyancsak kinálgatják a házipácolásu sonkát, füstölt házi készítésű kolbászt, a reszelt édes tormával beharmatozva. .. Béla barátom meg a kunsági, a fülöpszállási földön és tőkékről szült »hazai« kellemetes borocskát kinálgatja szives magyarossággal . . . Kalácsillattól füstölög a kémény .. . Adja Isten! hogy a szép Kenessey-portán, a Kenessey meleg magyar kúriában, az én jó Béla barátom úri magyar családi körében a boldogság, a szerető együttlét, a magyar hagyományos szép ősi szokások még sokáig, évtizedekig a sors kezétől érintetlenül fennmaradjanak, mert olyan áldott ház ez, ahol a támogatásra szorult szegények előtt sincsen elzárva az ajtó. Címerül az udvaron dusörökzöld lombu tiszafa ékeskedik. Ennek a-szent magyar fának mag- vát, az első gyökerét talán még az ázsiai Uráli-hegyek lankáiról hozták magukkal a honfoglaló ősök, akiknek törzsökéből kemény, tiszta magyar hajtás az én jó, kedves Kenessey Béla barátom is. Téli permetezésre Dendrin és Neodendrio, valamint §o- top hernyóenyv és minden növényvédelmi szer gyári áron kapható Rprbn lÁ7cof festékáru és háztartási- UICIKU JUOCI cikk szaküzletében Rákosszentmihály, Rákosi-ut 41. A Krausz-Moskovits egyesült ipartelepek r. t. bizományi lerakata. Reggel és este. 1— Üres lotyogás, de azért tessék csak elolvasni. — Az év első napja január 2-ika. Elseje Újév ünnepe és a Szilveszter-éj »blaumontágja«, tehát nem számit. A normális élet az első hétköznapon, másodikén kezdődik meg, tehát ez a nap az uj esztendői ben az első, amelyről a babonások azt tartják, hogy igen fontos, mert amilyen, olyan lesz uralkodó vonásaiban az egész esztendő. Na hát, ha ez igaz, akkor elég furcsa lesz. Pedig jól indult minden. Mikor a rendes délelőtti órában utamra keltem, szűzi, fehér hó borította az utcákat. Szép, ropogós, fehér hó. Kicsit síkos volt a föld, vigyázni kellett, de azért elég kellemes volt a világ. Üde, de enyhe, nyájas idő, soksok fehérség, csak épen a napsugár nem bontakozott ki a világos-szürke égbolt mögül. A villamoson enyhe, meleg és elegendő hely ... Ebben az órában ritka a zsúfoltság .Szokás szerint a bal ablakhoz telepedtem, mert ha kisüt a nap, a Kerepesi-ut egész hosszában ide mosolyog, s én még télidőn is sütkérezhetem az ablaküveg megett. Szemben velem fiúcska ült. Nagyon szeplős, gömbölyű képű, vidám gyerek. Valahogy szeretem a szeplős arcokat. Úgy tapasztaltam, hogy barátságosak és jóindulatuak. A Nagy itcénél két másik diáksapkás fiú ült fel a kocsiba. Utitársam barátai. Szervusszal köszöntötték egymást. Két villogó fogú, kacagó, vidám imposztor. Az egyik leül a szeplős mellé, a másik azonban nem telepedhetik mellém, mert épen a rágyújtás szertartásos műveletével foglalkoztam és az irattáskámat letettem a kezemből magam mellé az ülésre. Úgy se nagyon sok hely marad mellettem, igy pedig még egy gyereknek való se jutott. A fiú tehát helyet foglalt a szomszéd ülésen a jobb oldalon. Én azonban hamarosan átláttam a helyzetet, s mivel a szivarom is vígan füstölt immár, — kezembe vettem a táskámat és odaszóltam: — Ülhetsz ide, fiacskám! Köszönöm szépen, hangzott az illedelmes válasz, nem csekély meglepetésemre és most már a három pajtás körülöttem vígan belefoghatott jókedvű fecsegésébe. Hallod-e, az már aztán nagyszerű volt. Megmosdattunk mindenkit. Engem mosdattak meg legelőször, aztán a többit, mi, sorban, a Kiss Ferit, az Udvarnokit, a Csiziket, azután a Strausmayert, meg a Krizsánt. — Nem, a Krizsánt nem. Az nem volt akkor ott. — Igaz, de a Donnerwachtert. — Meg a Schmidtet is. — Dobálództunk. Úgy beadtam a Daninak a füle mögé, hogy no. Zabos is volt, de hiába, kikacagtuk. így folyik a tere-fere. Nagyokat kacagnak, de szépen, illedelmesen diskurálnak, lelkesedve a hó- gulyázás részletein. (A mi gyermekkorunkban hó- gulyázásnak hívták a hólapda-dobálást. Ma, sajnos, mar kevesen értik errefelé ezt a kivesző kifejezést.) A villamos a rákosfalvi feszület előtt halad el. Az én három kis pajtásom, — velem együtt — szépen, tisztességtudóan megemeli a fejénvalóját. Aztán tovább mulatnak. Az egyik állomáson a szomszédom kinyitja az ajtót. A másik kettő rámered, de mielőtt megkérdezné a váratlan cselekedet okát, meglátjuk, hogy kisgyermeket vezető nő szállott fel és igyekszik a kocsiba. — Vagy úgy! Szalad ki halkan a másik fiú száján a helyeslő megjegyzés. A nő után be is teszi
