Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-08-03 / 31. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 31 szám. jeget meg nem törte és társulata számára két sikeres évadon át biztos létalapot nem teremtett, úgy, hogy ma községünkben személyes híveivel dicsekedhetik, úgy neki magának, mint igazgatónak és működő színésznek, mint társulatának feltétlen hitele és erős gyökere van. Nem kell utalnunk rá, hogy a mai gazdasági viszonyok között és szegény hazánk megtépett helyzetében mekkora jelentőségű körülmény az, hogy itt, a főváros környékén, hazafias és kulturális munkát becsülettel végző színtársulat magának hűséges, állandó és egyre jobban szaporodó közönséget tud biztosítani, másrészről pedig, egy évtizedeken át figyelembe sem vehető főváros környéki község évente egy-két hónapon át, komoly és népes színtársulatot el tud tartani, akkor, amikor az egész magyar színészet szomorú válsággal küzd. Ezt az örvendetes helyzetet óhajtanánk megmenteni, illetve a jövőre is biztosítani azzal, hogy a színigazgató-változással járó kockázatot elkerüljük. Nem kételkedünk benne, hogy az a színigazgató, akinek kerületébe jutna most községünk, szintén nem kevésbbé érdemes munkása a magyar színészetnek, sőt eddigi működése alapján bizalommal is fogadnánk őt. Ez a kérelem legkevésbbé sem az ő személye ellen irányul, — de egészen bizonyos, hogy újra kellene kezdenie azt a munkát, amelynek eredményeire büszke örömmel mutathatunk rá és esetleg sok időt és veszteséget jelent, a mig odáig juthat el, ahová a kipróbált társulattal, lelkes és odaadó támogatásunk segítségével már eljutottunk. Ma az a helyzet, hogy Deák Lőrinc mindenkor kockázat nélkül jöhet hozzánk, — itt hazavárjuk! A mai súlyos viszonyok között nem lenne célszerű, ha ezt az előnyt ki nem használnék, sőt pusztán adminisztratív szempontból kockázatnak tennénk ki és a mi szerény, de nem kicsinyelhető szinpártoló tevékenységünket is feleslegesen megnehezitenék és újabb teherpróbának tennék ki. Abban a reményben, hogy kérelmünk megértésre és jóakarata méltánylásra talál, — vagyunk, őszinte tisztelettel, Rákosszentmihály, 1930. jul. 28. a Rákosszentmihályi Szinpártoló bizottság: Szlavkovszky Sándor dr. Piukovich József jegyző tb. főszolgabíró, elnök. A fentieket mindenben megerősitjük és a kérelmet melegen támogatjuk. Kmf. A községi elöljáróság: Dibusz Sáridor Kecskeméthy . Vince h. főjegyző bíró. A kérelemhez teljes lelkesedéssel csatlakozunk. Kmf. A »Rákosszentmihályi Nagykaszinó«: Szabó József Balázsovfch Zoltán jegyző. alelnök. II. Az Országos Szinészegyesület elnöksége a következő levelet intézte Piukovich József dr. főszolgabíróhoz, a rákosszentmihályi szinpártoló bizottság elnökéhez: Budapest, 1930. julius 25. Nagyságos Piukovich József főszolgabíró urnák, a rákosszentmihályi szinpártoló egyesület elnökének * Rákosszentmihály. Nagyságos Elnök Ur! Hálás köszönettel emlékezünk meg azon készséges támogatásról és pártfogásról, melyben az ottani szinpártoló bizottság érdemes tagjai és nevezetesen Nagyságos Elnök Ur Deák Lőrinc szintársulatát rákosszentmihályi működése alkalmából részesiteni szívesek voltak, úgy, hogy a színtársulat a nehéz és válságos gazdasági helyzetben is a közönség állandó meleg érdeklődése mellett tarthatta előadásait. Kérjük Nagyságodat, fogadja ismételten hálás köszönetünket szives jóságáért és kérjük köszöne- tünket tolmácsolni a község elöljáróságának, mely régi hagyományaihoz híven a folyó sziniévadban is jóakarattal és megértéssel kezelte a szintársulatot, a kaszinó elnökségének, mely az előző évekhez hasonlóan most is a méltányosság álláspontjára helyezkedett, a helybeli sajtónak, mely minden sorával a színészet igaz, barátjának mutatkozott és mindazoknak a társadalmi egyesületeknek, melyek szeretetteljes támogatásukkal előmozdították a szinpártoló bizottság agilis munkájának sikerét. Soha el nem múló hálánk ismételt nyilvánitásá- val kérjük Nagyságodat, ajándékozza meg a vidéki színészetet a jövőben is kitüntető szere tété vei és maradunk megkülönböztetett tisztelettel: Stella Gyula elnök. III. Ugyancsak a Szinészegyesület elnöksége a következő lekötelező sorokat intézte a Rákos Vidéke szerkesztőjéhez: Budapest, 1930. julius .25. Nagyságos Balázsovich Zoltán Szerkesztő urnák Rákosszentm ihály. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Deák Lőrinc színigazgató rákosszentmihályi évadjának befejezésével elmulaszthatatlan kedves, kötelességünknek tartjuk, hogy Nagyságodnak azért a megértő szere te tóért és lelkes buzgalmáért, mellyel a szín társulat ottani működését b. lapja hasábjain keresztül is támogatta és ezzel a közönség érdeklődését a társulat becsületes munkája iránt felkeltette, hálás köszönetét mondjunk. Nagyságodnak tollát a színészet iránt érzett szeretet vezeti és lelkes cikkei] nyomán mindig jobban és jobban bővül azoknak tábora, akik a színházat nélkülözhetetlen kulturszük- ségletnek tekintik és az előadások gyakori látogatásával kifejezést adnak ebbeli érzéseiknek. Bár akadna Nagyságod nemes példájának számos követője, úgy biztosan hamarább enyhülne a színészet válsága és könnyebben felelhetne meg magasztos hivatásának. Kérjük, ajándékozza meg a szinészetet a jövőben is azzal a mindent átható szeretettel, amelyet eddig többizben voltunk szerencsések érezni és a magyar színészet egyeteme hálából örök emlékezetébe fogja vésni Nagyságodnak nevét. őszinte nagyrabecsüléssel és hálás tisztelettel: Stella Gyula elnök.