Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-16 / 7. szám
7. szám. XXX. évfolyam. Rákosszentmihály, I93Ö. vasárnap, február 16. RÁKOS VIDÉKE TÁRSiUsALiMi, Kdxi»/iz«Ar4si És kOzoazuasAqb hetilap ffjÍKOSSZRNTIIBII«/U.Y SAeYüAzsÍK ÉS SZÄMOS EGYESÜLET HIVATALIIG LAP.SA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON : Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő Negyedévre 2 P &• fill, Egyes szám ára 24 fillér. Hi detéseket felvesz a kiadóhivatal Tisztázzuk az eszméket! Olyan zsivajgás folyik várossá alakulásunk kérdésében, hogy az eszmék tisztázása szükséges és kivánatos. Néhány megjegyzéssel könnyen meg védelmezhetjük a jóhiszemű közönséget a megtévesztéstől, amellyel tiszta látását el akarják homályositani. A várossá alakulás ügyében egy idő óta egyesek a »társadalmi egyesületek«, a »polgárság«, a »lakosság tömege« nevében és cégére alatt szónokolnak, deputációznak és irkálgatnak, azt a látszatot keltvén, mintha a község közönsége a fejlődést szolgáló városi szervezetnek ellensége lenne és azt csak egy érdekcsoport akarná — önző célból. Állapítsuk meg elsősorban is, hogy senki sem lehet jogosult arra, hogy társadalmunk nevében szerepeljen, mert azok a helybeli egyesületek, amelyek az ebben a kérdésben súllyal biró közönséget foglalják magukban, nem csak nem ellenségei, hanem lelkes hivei a várossá alakulásnak. íme, például a Rákosszentmihályi Nagykaszinó, községünk legnagyobb, legtekintélyesebb és legsúlyosabb egyesülete épen most nyilatkozott meg imponáló módon a várositás mellett. A választmány, amelynek tagjai csaknem teljes számban jelen voltak, egyhangú lelkesedéssel üdvözölte és biztosította támogatásáról a mozgalmat. Ebben a választmányban a legkülönbözőbb pártállásu, foglalkozású és gondolkozása tagok vesznek részt, ebben a fontos közügyünkben azonban valamennyien egyetértettek és érte egyformán lelkesedtek. De lelkes hive a várossá alakulásnak a Mansz is, más.ik hatalmas társadalmi egyesületünk, továbbá az Önkéntes tűzoltó testület, — legrégibb és szintén igen nagy egyesületünk, — a Levente egyesület és hive annak az iparosság zöme, tehát az ipartestület tagjainak tekintélyes többsége is és még számos nagy, komoly egyesületünk. Vagyis mindazoknak a nagy többsége, akikre az ügy végeredményében, igazság és törvény szerint is tartozik. Mondjuk meg végre őszintén: az illetékes a döntésre, aki annak esetleges. terhét vállalja és viseli. A törvény ezért szabja feltételül, hogy az adóalap többsége legyen a döntő, ami épen nem antiszociális intézkedés, csak annyit jelent — durva szóval, — hogy az rendel, aki fizet. Tiszteljük és nagyrabecsüljük a »nép szavát«, a »tömeg véleményét«, amelyre a békét lenek berkeiben olyan fennen hivatkoznak, de szeretnénk tudni, hogy milyen okon és alapon lehetne ez irányadó abban a kérdésben, amelynek terhe őket nem érintheti, hanem annak (csak a hasznát élvezhetik ? Azokban az egyesületekben, amelyek nevében a város ügye ellen ostromot indítottak, legnagyobb részben olyan emberek szerepelnek, akik vagy nem fizetnek adót, mert vagyontalanok, vagy pedig olyan ingatlantulajdonosok, akik még évtizedekig teljes adómentességet élveznek. Mit veszíthetnek ezek a lakosok a változás' révén ? Ezentúl sem fizetnek többet a semminél, de, ha csakugyan javukra válik a várossá alakulás, annak hasznában részesülnek. Ezért nehéz elhinni, hogy az emlegetett tömegek olyan korlátoltak lennének, hogy saját kárukra alkotnának véleményt a dologról, — hanem inkább feltehető, hogy ilyen városellenes tömegek nincsenek is, csupán csak a hangzatos támadások frázisaiban élnek. A város próbaköltségvetése elkészült, még pedig teljes sikerrel. Egyensúlyát biztosítani lehet az adófizető közönség nagyobb megterhelése nélkül. Ez a tény mindenkit megnyugtathat. A pótadó 50o/0-nál ma sem kisebb, magasabb ezentúl sem lehet. Ellenben a városé marad sok olyan adó, amelyet ma is fizetünk, de más hatóságok visznek el tőlünk, még pedig anélkül, hogy ellenszolgáltatást kapnánk értük. A kereseti adó, az ebdij a miénk marad, a vármegyei hozzájárulásból és a közmunkákból nagyobb jövedelmünk származik. Megnyíló nagyobb hitelünk alapján adójövedelmünk terhére hatalmas tőkéket vehetünk igénybe: kire nézve jelent tehát terhet a várossá alakulás? Nem lesz inkább módunk, eszközünk és alkalmunk a közhasznú beruházásokra? Miféle veszteségtől, kártól vagy mitől védik tehát a jó népet, a meg nem hallgatott tömeget, amely még akkor is csak nyerhetne a városon, ha az adófizetők, akik a kockázatot vállalták, — arra ráfizetnének? Ez az eset azonban ma már a lehetőségek körén kivül áll. Ugyan mit szólnának vájjon azok a bizonyos »társadalmi egyesületek« és a »tömegek«, ha a felvetett eszmével szemben azok foglaltak volna állást, akik ma annak lelkes vezérei? Nem tombolnának-e, hogy a főjegyző a koncot félti, a magánmunkálatokból eredő mellékjövedelmét védi és hivei és barátai seregével belefojtja a községet a kezdetleges községi, szervezet gúzsába, megakasztván minden fejlődést, haladást és gyarapodást?! De a főjegyző a közönség javának alá ja rendelte a saját érdekét; komoly és lelkiismeretes emberek két éven át dolgoztak az előkészítő munkálatokon, amíg a kérdést a megoldásra megérlelték és a kedvező megoldás feltételeit biztosíthatták. Most gyanusitgatás, ócsárlás a jutalmuk és budapesti napilapba csempészett rágalmazó és valótlanságoktól hemzsegő cikkekkel cégérezik őket ország-világ előtt. Feltehető, hogy egyesek jóhiszeműen váltak áldozatává annak a mozgalomnak, amelyek valódi Lapunk mai száma 12 oldal. “HSü
