Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-20 / 42. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 42 szám. Falra hányt horsú vagy népművelés? Pedagógusok beszéltek arról, hogy az iskolánkivüli népművelés hol kezdje s hogyan kezdje a munkát. Szükséges-e, időszerű-e tényleg a »nép« fogalmának átértékelése, valóban lehetséges-e, hogy több erőt, fogékonyságot, s több emberi, szellemi igényt tételezzünk fel a népről, mint amennyire a régebbiek számitottak ? Szükséges-e az, hogy a népművelő az iskolánkivüli, de egy-két iskolát végzett fiatalságot is gondozni, segiteni akarja? Jó volna biztosan tudni, hogy mi a hivatalos vezetők, a legfőbb irányitók terve és szándéka ... Talán a közönséget is érdekli az a bonyodalom, amely dokumentálja ezt, .s amely egyébként sem érdektelen-. A községek számára kétkötetes munka érkezett: »Magyar költők«, — anthologia — a magyar királyi közoktatásügyi minisztérium megbízásából szerkesztették: Zlinszky Aladár és Vajthó László. A könyv első lapján ez olvasható: »Ezt a könyvet Magyar- ország újraépítésének idején a közműveltség emelésére kiadta Budapest székesfőváros közönsége.« Beljebb a könyvben ez a jelzés: »Az iskolánkivüli népművelés szempontjából átnézte a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur által, a Magyar Népművelés könyvei szerkesztésére alakított szakbizottság.« Nos, e könyv a hivatalos intencióknak bizonyára megfelel,. A népművelő kíváncsian lapozza fel a könyvet. Vájjon a szerkesztők csak azokat a verseket adják-e közre, amelyekről azt szokás mondani, hogy a nép számára valók, s amelyek igen érthető erkölcsi tanulságot, példát szemléltetnek? Vagy talán hétszáz év nagy lelki küzdelmeit és válságait ismertté akarja tenni a nép előtt is ez az uj anthológia? Talán még a jelen küzdelmeibe is elvezet ? Lapozgatjuk, olvassuk a könyvet. Ady Endrének harminckét versét találjuk benne. S e harminckét verset a szerkesztő úgy válogatta össze, hogy Ady géniuszát megláttassa, megéreztesse á nép iskolán kívül művelődő fiaival, s nem. arra törekedett (erre hasztalan is törekedett volna), hogy Ady verseiből csupa értelmileg és érzelmileg megnyugtatót adjon- Ugyanúgy mutatja be a könyv Babits Mihályt, a nagy, de még nehezebben megközelíthető költőt. A 255-ik lapon az irodalmi avant garde-mozgalom egyik vezérének, a fiatal Szabó Lőrincnek versét olvashatjuk: Szénásszekér ment át a városon. Jött, ment, suhant, dalolt és lebegett, úszott a fényben, úszott, énekelt, — nekem dalolt! Tehát a könyv szerkesztője s a hivatalos bírálóbizottság arra gondolt, hogy még az expresszionista lírát s az abban jelentkező nyugtalan nagyotakarás- nak, életet, alakot nehezen találó feltörekvésnek iroJHu és leánykaruhák, télikabátok óriási választékban SZÉKELY JENŐNÉL Budapest, IV., Petőfi Sándor-u, 9 dalmi megnyilatkozásait is meg lehet ismertetni — esetleg — a néppel. Hogy ezeknek ismerete ösztönzést, értéket jelenthet a nép, főleg az ifjúság számára még akkor is, ha magát az expresszionizmust nem is érezzük sem nagy művészetnek, sem a jövő művészetének. Bizonyos, hogy e könyv szerkesztői a népművelés uj eredményeiért küzdő tanítókra .számítanak. De vájjon tényleg ez-e a kibontakozás, a fejlődés útja? A bonyadalom, amelyet e könyv megjelenése előidézett, azt bizonyítja, hogy igen nagymü- veltségü, kiváló emberek tartják még szükségtelennek az újításokat. A »Magyar Költők« második kötetének szerkesztője, Vajthó László a Napkelet cimü folyóiratnak belső munkatársa. írásai a folyóiratban számról-számra megjelennek s mindig érdekesek, eredetiek, szépek, A Napkelet szerkesztője, Hartmann János professzor Vajthó Lászlóban a költőt, a műfordítót s a kritikust is nagyrabecsüli, mégis Hartmann János volt az első, aki épen a Napkeletben ítélte el Vajthó László próbálkozásának újszerűségét. Pedig Hartmann János is valóban európai szellemű író s modem — a szó legnemesebb értelmében. Még különösebb epizód történt a Protestáns Szemle szerkesztőségében. E lapnak Vajthó László évek óta színházi kritikusa. Pár hónapja, hogy a szokásos hétfő-esti tanácskozáson a Protestáns Szemle szerkesztője, Zsinka Ferenc azt mondta Vajthó Lászlónak: »Kéky Lajos irt az anthológiádról. Talán megcsinálhatnád a bírálat korrektúráját. Hiszen érdekelni fog.« Vajhó olvasni kezdte a bírálatot, mely annyira érdekelte, hogy belesápadt az olvasásba. S nagyon sokáig olvasta a levonatot. Újra és újra elolvasta, pedig bizonyos volt, hogy nincs több nyomdahiba a szedésben, mint az a kettő, amit már az első olvasáskor észrevett és kijavított. Végül is azt mondta a szerkesztőnek: »Most legalább megtudja az olvasó, hogy milyen balkezes a lap kritikusa. Népművelés helyett csak borsót hányt a falra!... No, de azért én tudom, hogy jót akartam és hasznos munkát végeztem.« Jegyezzük meg, hogy a bíráló Kéky Lajos, aki semmiképen nem volt hajlandó elismerni az uj törekvések életrevalóságát, — egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a tudományos folyóiratok egyik erőssége. ... Valami hiányzik még abból, hogy kialakulhasson a kulturális mozgalmaknak oly nagy egysége, aminő a történelmi haladás éveiben kialakulni szokott. Vájjon szerencsétlensége vagy kiváltságos szerencséje lesz-e az iskolánkivüli népművelésnek, hogy e küzdelmes években kellett megkezdenie az intenzivebb munkát? L. /. HIR£K. Cserkészbeszámoló, Nagy ünnepnap volt vasárnap. Ünnepe az ifjúságnak, a drága, kedves cserkészifjaknak, kik ismét ’kiváló tehetségeikről tehettek bizonyságot a nagy nyilvánosság előtt; ünnepe a szülőknek, kik gyönyörködhettek fiaik munkájában és képességeiben, ünnepe- a községnek, mely büszke reménnyel állapíthatja meg az ifjúság nemes fejlődését, testben és lélekben egyaránt. Ünnep volt ez a nap mindnyájunknak azért is, mert megjelent a cserkészek estélyén eltávozott parancsnokuk, elhelyezett lelkiatyánk Alexy Rezső ... A kaszinó nagytermét szinültig megtöltötte
