Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-11 / 32. szám
2. oldal. KAKOS VIDÉKE 32. szám. szinte ötpercenkint megszólal egy-egy kisebb, néha még nagyobb fiú is, hivja a parancsnokot, nézze meg az ő tudományát, hány tempót tud már, hogyan küz- ködik a habokkal. Még úszó-versenyek is kifejlődnek az uj tanulók és a nehezen úszó atya közt, s mily nagy a kis Nyikmak (Bak Béla) ujjongása, ki mellékesen öt kilót hizott, amikor az atyát lehúzza egy fejhosszal. Dehát vannak távuszók is, ők már fürdőügyeletesek, kik a vizen cirkálnak és a vizivókat a sekélyebb part felé terelik. Vannak rekordvadászok is, kik a tempót ezrekben mérik. Kedves jelenet, mikor a túlsó partról a tábori oltárra szánt virággal kezükben törekszenek a jó úszók hazafelé. Van a tábori életnek másik kedves ideje is: a játék. Lasso, bumeráng, füleslabda gyakorlás, hadijátékok, kézilabda-meccsek váltogatják egymást. Föl- elevenül a régen elfelejtett hosszú méta, vannak nagy föl- és lefutások, örömrivalgások. Már nem oly közkedvelt, de azért kötelességtudó cserkészlélekkel teljesített programmpont: a rend- gyakorlatok, a különböző csuklógyakorlatok és a fegyvergyakorlatok végzése. Sokszor elhangzik a »visszakozz« Herkner Laci és Knapp Tóni bá’ ajkáról, — ők ugyanis a csapat hadászati vezetői. A rendszeres gyakorlatoknak meg is látszik az eredménye: a fiuk strammabbak, jobban megy a lépés, a táborban pedig napról-napra szilárdul a tábori élet fegyelme. A tábori kosztról nem kell Írni, csak végig kell nézni a fiukat, meglátszik rajtuk a napi egy liter tej és a jó alföldi buzakenyér s a többi jobbnál jobb cserkészfőzetek hatása. S hogy valaki ne gondolja, hogy a cserkész csak gulyást eszik, meg kell említenünk, hogy az ezidei táborban csak egyszer ettünk gulyást, azt is csak azért, hogy hadd legyen már ez is. De az aztán jó is volt! A tábori konyha elsőrendű főmestere Mühlbeck Károly, szeretik is a fiuk nagyon! Hát a tábortűz hangulata. Ahogy felhangzanak a fiuk ajkáról a cserkésznóták, a régi kurucdalok, a tábortűz hallgatói, majd meg a Tisza mentén a nép ajkáról ellesett magyar népdalok. Közben a napostiszt megkezdi a nap lelkiismeretvizsgálatát, beszámol a napi eseményekről, hozzászólnak a cserkészek, — itt a tábortűznél mindenki szabadon megmondhatja az észrevételét, még a parancsnoki intézkedésekről is, — majd Rezső atya szól hozzá a nap eseményeihez, azután folytatódik a dal, a móka, az aktuális, a táborban szerkesztett strófáknak éneklése, színdarabok előadása, mig végül elhangzik az utolsó dal: a csendről, mely a tábor felett uralkodik s az Isten gondviseléséről, ki őrzi, védi a tisztalelkü cserkészfiukat. Aztán feláll a cserkésznégyszög a kápolna előtt, mindenki egyénileg megvizsgálja lelkiismeretét, közös imában hálaadás a napi kegyelmekért, s a Szűz Anyához szóló ének bezárja a napot. Ami azután következik, az már más napra tartozik: A szol- gálatátadás, a magyar lobogót átveszi őrzésre a szolgálatos őrs, a fiukról való gondoskodás pedig áthárul az uj konyhás-őrsre. A napi tábori élet mellett gondoskodnak a fiuk arról is, hogy a cserkészeiket megismertessék a. falu népével és áthidalják az űrt a város és a falu között. A Cibakházán rendezett regőstábortüzhöz kivonulnak 21 -en, hogy a nagy lelkesedésü, de kevésszámú regőscsoportot kisegítsék; s persze derekasan megállják helyüket, ügyesen belekapcsolódnak a regős programmba. Majd a táborban rendeznek vasárnap népünnepélyt, hol megjelenik a falu intelligenciája és a nép is szépszámmal — közel háromszázan — s terjesztik hirét, hogy a magyarság nem halt még ki a Pestkörnyékén, ott is vannak ifjak, kik az Alföld mezején táplálják lelkűket, hogy erősek legyenek a megvívandó magyar harcokra. Az ezidei táborban sok kedves látogatónk volt. Már az első vasárnap megjelentek a Kertessy fiuk, kik a család legkisebb tagját, a kis Gézukát látogatták meg, később a Tiszai öld váron nyaraló Eszláryék, majd hétközben kijött Lajos atya, Pornói János kántor úrral. A második vasárnap kora hajnalban jöttek a biciklisták: az öreg cserkészek, azután a kedves szülők, nevezetesen; Volentné, Marosné, Csá- volszkiné, Lantos András, László Béla, Dömök István, s egy igen kedves látogató, egy jövendőbeli táborozó: Vinz Tihamér cserkészapród az édes anyjával. Autó is berobogott aznap a táborba: ifj. Poros István építész hitvesével és sógornőjével. Mindnyájan meg- izlelték az aznapi halászlét és megnézték a cserkészfiuk népünnepélyét. Még jul. 23-a, kedd volt vendéglátó nap. A szentmise alatt hallatszott a motorkerékpár berregése, majd elhalkult, utasai ájtatosan megvárták a mise végét s akkor láttuk, hogy szegedi vendégeink érkeztek Poros Laci és unoka- bátyja személyében. S midőn délben eltávoztak, akkor ismét autótülkölésre lettünk figyelmesek; látogatásunkra érkezett Pichler István szeretett esperes- plebánosunk, Vedres Béla apátplebános, cserkész- járási elnök és Tóth Pál László dr. orvosunk társaságában. A táborba kalauzolta őket Révész István cibakházai plébános, ki azonfelül is többször volt kedves vendégünk. Harsány »vigyázz« a vendégek tiszteletére, azután folytatódik a munka, a fürdés, uzsonna, játék a napirend szerint, amibe belekapcsolódnak szeretett vendégeink is egészen este nyolc óráig, mikor is elbúcsúzunk tőlük, rájuk bízva a sok üdvözletét az otthonlévők számára. 1929. julius 27. Elérkezett tábori életünk utolsó napja. Már három órakor ébren volt minden fiú, ezúttal nem a hivatalos ébresztő, hanem az égzengés miatt, mely meg-megremegtette a sátrakat és a sátrak mélyén pihenő fiukat. De jó az Isten, a vihart hamarosan elterelte fejünk felől s a hivatalos ébresztőig — ma 5 órakor volt — csak az aggódó Rezső atya őrködött felettünk, mi valamennyien folytattuk a félbe- szakitott álmot. Öt órakor azután megkezdődött a táborbontás. Első aktus a szalmazsákok kiürítése. Majd mosdás után, mellyel búcsút is vettünk a Tisza habjaitól, szent misére gyülekeztünk és hálát adtunk Istennek, hogy táborozásunk alatt kegyelmeiben részesített és megóvott minden bajtól és visszavezérel, testben-lélekben meggyarapodva kedveseinkhez. Mise után fájó szívvel folytattuk a táborbontást, melyet csak a néha-néha megeredő eső zavart meg, mintha a természet is megsiratná a sok ragyogó- szemű cserkész táborát, mely 18 napon át második otthona volt és a természet ölén a családi tűz melegét helyettesitette. A táborbontással tiz órára elkészültünk, felpakkoltunk Sváb Gyula földbirtokos, szállásadónk szekereire, hálaadó ima után szomorú nótaszóval megindultunk Tiszaföldvárra, az állomásra. Útközben megállapodtunk az uradalomban, hol ötven liter jégbehütött tejet megtizóraiztunk, majd Cibakházán Töröcsik János vendéglőjénél álltunk meg, hogy szeretett János bátyánktól és kedves családjától, kik egész táborozásunk alatt állandó gondoskodással voltak irányunkban, érzékeny búcsút
