Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-03-11 / 11. szám
11. szám. RÁKOS VIDÉKE) 5. oldal. Az izr. hitközség estélye. Minden várakozást meghaladó fényes sikerrel folyt le a rákosszentmihályi izr. hitközség estélye múlt szombaton a Nagykaszinóban. Zsúfolásig megtöltötte a termeket a szép közönség, melynek soraiban társadalmunk számos vezetőegyénisége is megjelent. Igen figyelmes volt a rendezőség; buzgó munkája megvetette alapját a kellemes hangulatnak, mely az est folyamán egyre fokozódott. Igen nívós és érdekes műsorral kedveskedtek a közönségnek, mely ki nem fogyott a tapsokból. A gazdag program minden száma élvezetet nyújtott és meghaladta a szokott kabaré-hangversenyek színvonalát. A pompás konferanszié, Szentiványi Kálmán szereplése egymaga gazdag ajándékul szolgált a hálás közönségnek. Eredeti humorral előadott mókáin, paródiáin és ötletes tréfáin kitünően mulattak, ismert, hires vers-rögtönzései pedig fergeteges tapsokat arattak. A Rafc. zenekar Mikes Miklós karnagy vezetése alatt gyarapította sikerei számát. A sokat játszott, de mindig élvezetes „Magyar nyitány“, a ráadásul adott magyar induló és a „Remete csengettyűje“ operából összeállított ábránd“ egyaránt nagy teíszésre talált. Kring Olga operaénekesnő régi kedveltje közönségünknek. Weinzierl Gitta művészi kíséretével ezúttal is igen nagy élvezetet szerzett szárnyaló hangjával és énekművészeiével. Gyönyörű, hatalmas erejű, de bársonyos basszbariton hanganyaga van a fiatal Lantosnak, ki előtt bizonyára fényes jövő áll. Megérdemelte a zugó tapsokat. Tordai Judit nagyon szépen, színesen és megragadó erővel szaval, nagyszerű orgánumával ügyesen bánik. Nagy sikert aratott. Sándor Böske ismert ügyességével tette kedvessé pajkos dalait. Radó Kiári daléneklése igen finom és művészien szinezett. A műsor befejezéséül Pogány Ferenc dr. a magy. kir. operaház tagja adott elő operaáriákat, Weinzierl Gitta zongorakiséreievel. Ráadásul Szabolcska hires „Grand catfeban“ cimü költeményét énekelte igen nagy hatással, Sem ő, sem kísérője nem szorul méltatásra, művészetük annyira közismert és elismert. A közönség nagy tetszéssel és megelégedéssel fogadta a bőkezűen összeállított műsort, mely után táncmulatság következett, amit csárdással nyitottak meg. Az estélyt az izr. templom alapja javára rendezték s megjelent azon a gödöllői főrabbi, is az ottani hitközség vezetőségével együtt. Megismételt cserkészelőadás. A helybeli 929-es róm. kath. „Szent-M'häly“ cserkészcsapat a múltkori nagysikerű előadását, melynek keretében Koszter atya: Palkó barátai c. kétfelvonásos bájos cserkészszindarabját mutatta be, e héten újabb kitűnő előadásban megismételte az iskoláknak. A tanulóifjúság mindvégig kitünően élvezte a pompás darabot, mely a Regnum marianumbeli előadás után másodszor minálunk került előadásra. Úgy a múltkori etőadás, mint az e heti megismétlés szép összeget juttatott a lelkes cserkészcsapat felszerelésének javára. V. V. V. Az olvasó bizonyára töri a fejét azon, hogy mit jelenthet e három rejtélyes betű. Már el is áruljuk a három V. értelmét: világosság vevőt vonz I A müveit nyugat minden kereskedője, iparosa, színház, vendéglő és kávéház tulajdonosa, már régen tudatában van annak, hogy mily vonzóerővel bír kirakatának, üzletének, portáléjának szakszerű megvilágítása az utcán járókelő közönségre. Megfigyelhetjük esténkint, hogy az emberekre milyen nagy vonzóerőt gyakorol egy egy ügyesen megvilágított kirakat. A fény, mint a mágnes a vasreszelékeket, — vonzza magához a járókelőket. A legjobban siető ember is önkéntelen megáll, hogy gyönyörködjék a fényárban úszó kirakatban. Egy nem rég tartott világítástechnikai előadáson statisztikákkal bizonyították be, hogy az esti üzleti forgalom, azoknál az üzleteknél, hol a tulajdonos súlyt helyez a kellő megvilágításra, — 25%*kal emelkedett. A mai modern városfejlesztésnek, a kereskedelmi forgalom fokozásának egyik legfontosabb kelléke a megfelelő esti világítás. Minthogy minden újpesti, rákosszentmihályi polgár növelni akarja üzleti forgalmát, — fejleszteni akarja városát, — ennélfogva forduljon bizalommal az „ARTIC“- hoz, (Rákosi-ut 48.), ahol készséggel szolgálnak felvilágosítással minden világitó ügyben. Díjmentesen kaphat terveket és költségvetést a szakszerű kirakat- világításra. Méltányos árak, kedvező fizető feltételek. SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagyva József. Egyházi élet. Az utóbbi egy év alatt Sashalom rk. hívei között a lelki élet terén örvendetes előhaladás tapasztalható. Küllős Ede plébános valóban apostoli munkát végez. Jólesik látni, hogy már a nagy böjt elején meg kellett kezdeni a sokféle iskolával és vallásos egyesülettel a lelkigyakorlatok tartását. Három-háromnapos lelkigyakorlatot végzett már a polgári leány- és a polgári fiúiskola. Március 2-án a húsvéti szent gyónást végezték a Il-ik körzeti áll. elemi iskola tanulói, március 9-én gyónnak és 10-én áldoznak az I-ső körzeti áll. elemi iskola tanulói. Ezután még nagy munka vár a lelkészkedő papságra. Lelkigyakorlatot tartanak a Jézus szent Szive társulat, a Mária kongregáció és Credó egyesület tagjai. A hívők nap, mint nap tömegesen járulnak a szént gyónáshoz. Közgyűlés. A sashalmi Általános Ipartestület március 6-án előljárósági gyűlést tartott, melyen Kovács József iparhatósági biztos is résztvett s Somogyi Jenő elnöklete alatt előkészítették a március 11-én tartandó évi közgyűlést. A közgyűlés d. e. 10 ó>akor lesz a Kantler-vendég'ő nagytermében. Iskolánkivüli népművelés. A népművelő előadások iránt ez évben olyan meleg az érdeklődés, hogy március 4-én is szűknek bizonyult a nagy terem. A műsor jó volt. Bánfiné Weiner Emma áll. tanítónő tanítványai kedves közvetlenséggel adtak elő tanulságos gyermekdarabokat. Igen kár, hogy dr. Szakter Károly érdekesnek Ígérkező előadása technikai okok miatt elmaradt. A község áldozatkészsége. Sashalom község vezet abban, hogy kulturális célokra meghozza a legmesszebbmenő áldozatot. Ismét fényes tanujelét adta ennek akkor, midőn a gazdasági továbbképző iskola céljaira 920 négyszögöl telket biztosított, azt bekerítette és kuttal ellátja. Most már a tanítók vezetése alatt megindul a lomb- és gyümlc^faiskola létesítése. Iskolalátogatás. A sashalmi gazdasági továbbképző iskolák működését felülvizsgálta Vass János gazdasági iskolai szakfelügyelő, s a létesítendő gazdasági terület okszerű kihasználására ismertette a szakszerű irányelveket. Március 15-ének megünneplése. Az idei március 15 -ét, melyet a kormány hivatalos ünneppé tett, a magyar társadalom nagy ünnepséggel üli meg. Sashalom társadalmi egyesületei és iskolái is fényes müsoru ünnepségeket rendeznek. Ebben első a népművelő albizottság, mely március 11-én d. u. V2 6 órakor az iskolák bevonásával gazdagmüsoru hazafias ünnepélyt rendez a postás körben. Az első körzeti áll. elemi iskola március 15-én d. e. 10 órakor szintén a postás-kör dísztermében tartja nyilvános hazafias ünnepélyét. Ünnepet rendez a II. körzeti áll. elemi iskola, a polgári leány- és fiúiskola, az iparos-kör és ipartestület. Az első körzeti állami elemi iskola március