Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-03-11 / 11. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKE 11. szám. 18-án d. u V, 5 órakor a népművelő albizottság keretében ünnepi előadást rendez. Az ünnepi beszédeket mondják: Horváth Dezső, Zagyva József és Ginál János, az iparos-körben pedig Ovardits Ferenc. Iparostanonciskolai gyűlés. Az iparostanonc- iskola Ovardits Ferenc elnöklete a-att március 6 án tartotta rendes negyedévi gyűlését. Zagyva József igazgató jelentést tett a tanoncok tanulmányi előmeneteléről, iskolalátogatásáról és tankönyv felszereléséről, mely téren a mesterek jórésze közömbösen viselkedik; ezek ellen a felügyelőbizottság megteszi a lépéseket. Közgyűlés. A sashalmi Postás-csoport évi közgyűlését április 1-én tartja meg Szent István-uti helyiségében, Széles József elnöklete alatt. Tűz Sashalmon. Szerdán hajnali 2 órakor erős sziréna bugás verte fel a csendet az amúgy elég csendes községben. Az emberek ijedten ugrottak ki az ágyból. A tűz a Horthy Miklós ut és Hunyadi utca sarkán levő Fuksz-féle kalapos műhelyben ütött ki. Derék tűzoltóink Somogyi Jenő parancsnok vezetése alatt gyorsan ott termettek, azonban sajnos, lovat nehezen tudtak keríteni. Csűrik József lovai vitték a fecskendőt a tűz helyére. A lajtkocsit azonban a lótartó gazdák késedelmeskedése miatt a tűzoltóknak kellett vontatni. A megtorlás bizonyára nem marad el. A tűzoltók mindent elkövettek, hogy a tűz átterjedését megakadályozzák, ami sikerült is, a kalapmühely azonban a benne levő gépekkel együtt leégett s a kár körülbelül 12.000 pengő, ami biztositás révén megtérül. Sashalom lakosságának nagy része nem fogja fel a tűzoltóság nagy jelentőségét, s igen szűkkeblűén viselkedik a testülettel szemben. Feltűnő volt ezúttal is a férfiak magatartása. A parancsnok felszólítására, hogy segítsenek a vizhuzásban, s midőn a viz kifogyott, segítsenek a vedrekkel való vizhordásban, egy férfi sem mozdult. Annál szebb volt, hogy az asszonyok fogták a vedret és hordták a vizet. Ezeket az embereket a Népművelő előadás keretében fogják kellőkép kiok atni. Igen kedves volt, hogy a rákosszentmiháíyi tüzőrség Krenedits és Klier parancsnokok vezetése alatt gyorsan megjelent a tűz helyén, de közbelépésükre már nem került sor. Megjelenésüket Somogyi parancsnok hálásan megköszönte. Uj egyesület. A Postás körben uj élet, erős egyesület alakult, Kulturasztaltársaság cimen. Ez az egyesület rövid fennállása után márc. 10-én lép a nyilvánosság elé. A „Mese az írógépről“ cimü színdarabot adja elő Forgács Gyula rendezésében, este 8 órakor a Postás körben, jótékony célra. RÁKOSSZENTMIHÁLY SPORTJA. Rovatvezető: dr. Kubinyecz Lajos. , RAFC hírek. Labdarúgás. RAFC—SIKETNÉ- MAK S C. elleni bajnoki mérkőzése, vasárnap, f. hó 11-én d. u. fél 2 órakor a RAFC József főherceg-úti pályáján lesz. RAFC komb.—TÖRÓKŐRI F. C. I. mérkőzés d. e, 10 órakor. — RAFC—Orv. Műszerész 1:0 (1:0). Biró: Lazányi Állandó nagy fölény, mégis nehezen elért győzelem, melynek oka a RAFC csatársor hallatlan gólképíeiensége. A közvetlen védelem és a halfsor jó, de csatársor néikül nem boldogul a csapat. Ezen a mérkőzésen is a lehető legkönnyebb helyzetekben sem tudta a csatársor kihasználni a helyzeteket. A gólt egy kavarodásból Papp szerezte. Jók voltak a RAFC ban Csávolszky, Mentes, Matheides és Kemál. RAFC II.—Orvosi Műszerész II. 10:0 (5:0). Góllövők Lasser 6, Szabó 3 és Indrich. — ktlétika. A MASz pestvidéki kerülete által rendezendő mezei futóbajnokság f. hó 11-én d. e. 11 órakor kerül eldöntésre. A Tavaszi ruhák nagy választékban és meglepő olcsó árakban. — Kabátok mélyen leszállított árakban. REICH HENRIK cégnél Budapest, IV„ Egyetem-utca 9. Rákosszentmihály látványossága ©TTKOisr srAvfiELiz Rákosi-ut — Harcsa-sor. A legjobb italok és ételek a legolcsóbb áron minden időben. Szolid, családi mulatóhely. — Kitűnő cigány zenekar ünnep és vasárnap délután is. — 2 valódi Seiffert billiard asztal. — 3 külön szoba. — Előfizetéseket elfogadunk. — Társasvacsorákat, mulatságokat vállalunk. Minden csütörtökön Halvacsora: Halászlé és túrós csusza 1 P 60. — Menürendszer: Leves, sült, két kö- .rettel, tészta vagy sajt. 1 P. 60 fillér Szives támogatást kér ROZMANITH LÁSZLÓNÉ legoicsoou az ÁRPÁD-ANNATELEPI HOMOKBÁNYA és ÉPÍTŐ RT. fióktelepén. fióktelep: Cinkotai nagyitce (Hév állomás.) Nagy raktár. Postán való megrendeléseket Pontos kiszolgálás. azonnal teljesitünk. A Rákosszentmiháíyi takarékpénztár r.-t. és a Kereskedelmi r.-t. saját házába józsef-utca 35. szám alá költözött át. Központi irodák, könyvelőség, raktárak, tüzelőanyag, bor, ecet és szeszárusitás ugyanitt. Ruhanemű, textiláru, cipő, háztartási és piperecikk árusítása R á k o s i - u t i Alkalmi Áruházban, (Hóra-ház) aho, részletfizetésre is lehet vásárolni. BERESZ LAJOS kárpitos és diszitő Rákosszentmihály, Ferenc József-tér 2. (Zirmann-ház.) Elvállal sezlon, matrac, úri- és szalongarnitura készítést, úgyszintén mindennemű e szakmába vágó javitást. Pontos, ízléses munka. Jutányos árak