Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-07-22 / 30. szám
30. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. Táborba ment a többi cserkész is. A 929-es Szent Mihály cserkészcsapat második része vasárnap este indult a nyári táborba Krieger György helyettesparancsnok vezttése alatt. Ez a csapat lesz az álló tábor, amelyhez csatlakozni fog a már előbb elindult mozgótábor. A cserkészek, mielőtt vidám indulójukra gyújtottak volna, a templomba mentek, hogy rövid imával kérjék az Ur áldását táborozásukra. Ezután a nagyszámú hozzájuk tartozó kísérete mellett, harsány nótaszóval indultak el A r. k. cserkészcsapat táborozásához újabban a következő ajándékokkal járultak: Reischig Ferencné 1 kg. savanyucukor és birsalmasa t, Kerner Emil 3 kg. cukor. A Rákos Vidéke és rákosfalvi gazdakör. A budapesti gazdakör rákosfalvi fiókja a „Rákos Vidékét“ hivatalos lapjává választotta. Lapunk az utóbbi Időben mind nagyobb figyelemben részesíti Rákosfal- vát, melynek közönsége viszont szeretettel karolja fel a „Rákos Vidékét.“ Ennek a folyamatnak egyik örvendetes és nekünk igen becses lépése a gazdakör határozata, a melynek értelmében természetesen mindenkor készségesen állunk az érdemes kör közhasznú törekvéseinek szolgálatára. Csömör uj főjegyzője. Szombaton töltötték be Csömörön a nyugalnmba vonult Bitskey Gyula főjegyző állását. A választáson csaknem egyhangúlag Piblinger Rezső adóügyi jegyző iránt nyilvánult meg a közbizalom, amennyiben 27 szóval 3 ellenében megválasztották főjegyzőnek. Piblinger Csömörön kezdte pályáját, majd Krenedits Sándor Rákosszentmihályra hozta adóügyi jegyzőnek, majd Erdélyben lett vezető jegyző, innen az összeomlás után visszajött Szent- mihályra, majd végül Csömörön lett adóügyi jegyző. Kiválóan képzett, odaadó és puritán jellemű tisztviselő, akiben Csömör községe minden tekintetben kitűnő vezetőt nyert. Révbejutása Rákosszentmihályon is osztatlan örömet kelt. Tüzoltónap. Az augusztus ötödiki tüzoltónap teljes, részletes programját most szombaton este 7 órakor állapítja meg a rendezőbizottság, a községházára egybehívott ülésén. Az uj mozdonyfecskendő felszentelésével kezdődik a nevezetes nap. A fecskendő keresztanyjául Krenedits Sándornét kérik fel, akihez Veresegyházra küldöttséget menesztettek. A tüzoltónap arányai mind szélesebb körben bontakoznak ki. Nagyszerű szórakozás és mindenféle jó várja a közönséget, mely bizonyára a legmelegebb szeretettel karolja fel tűzoltóink ügyét. Halálozás. Tschörner József, a késmárki állami szövőipari szakiskola megszervezője, s a cseh megszállásig volt igazgatója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar szövőipar megteremtésével és fejlesztésével elévülhetetlen érdemeket szerzett, s több különleges szövőgép feltalásával és tökéletesítésével külföldön is ismertté tette nevét. Gépeit még Japánban is használják. Három gyermekén: Fleischhacker Jenőné, szül. Tschörner Idán, ifj. Tschörner Józsefen és vitéz Csenghő Andoron kívül veje, Fleischhacker Jenő és nagyszámú rokonsága gyászolja. A Rákosszentmihályon általánosan becsült család iránt nagy részvéttel vannak jóbarátai és ismerősei. A halálsorompó ellen. A halálsorompó ellen folytatott elkeseredett küzdelem során legutóbb ismét gyűlést tartott az érdekeltség az egyik zuglói vendéglőben, hol Rákosszentmihályt Kecskeméthy Vince biró és Poros István pén2 tárnok képviselte. Másnap küldöttség tisztelgett Samarjay Lajos máv. elnökigazgatónál és memorandumot nyújtott át neki. Az igazgató teljes jóindulatáról biztosította a küldöttséget, de rámutatott azokra a nehézségekre, amelyek a kérelem teljesítésének egyelőre útját állják. Kaszinói közgyűlés. A sashalmi Nagykaszinó julius 25-én, vasárnap d. e. fél 12 órakor tartja a Szent István u. 22. sz. alatti helyiségében évi rendes közgyűlését, amelynek tárgysorozata: 1. elnöki megnyitó, 2. titkári és pénztárnoki évi jelentések, 3. számvizsgáló bizottság jelentése és határozat a felmentvény megadása tárgyában, 4. tisztikar, választmány és számvizsgáló bizottság újjáalakítása, 5. esetleges indítványok. Csak a közgyűlés előtt 6 nappal az elnökséghez írásban benyújtott indítványok kerülhetnek tárgyalásra (alapszabály 11. §.) Szavazati és választó jogát csak az gyakorolhatja, aki esedékes tagsági diját legkésőbb a közgyűlés megnyitásáig kifizette (alapszab. 6. §.). Kugliverseny. A Kaszinó ezidei második kugliversenyének eredménye: I. Rozmanith János. II. Kubi- nyecz Lajos dr. III. Weinzierl Oszkár. A kugliserlegért folyó küzdelemben tehát eddig Weinzierl Oszkár vezet 6 ponttal. A második kerületi polgári kör ülése. A Rákosszentmihályi II. választókerületi polgári kör julius 15-én tartotta meg rendes választmányi ülését. Elnökölt Gunther József. Az elnöki bejelentések után főleg a közlekedés kérdése töltötte be a napirendet. Sürgették a Beszkárt-hoz kijelölt küldöttség eljárását. A körvasuti személyforgalmat illetőleg kimondották, hogy a küzdelmet — nem tekintve az újra és egyre nagyobb nehézségeket — teljes erővel folytatják. Elhatározták azonkívül, hogy a nehézségek növekedése miatt fokozottab mértékben fognak a sajtóhoz fordulni és a nyilvánosság előtt kívánnak rámutatni, mennyire ki van szolgáltatva Rákosszentmihály község a BHÉV. kíméletlen tarifájának. Ismertetni fogják a helyzet javítására történt eddigi kísérleteket. Végül uj tagok felvételével fejeződött be a napirend. Portalanítás. A Kerepesi útnak a vámtól a Nagy- itczéig terjedő szakaszán a folytonos kocsi- és autó- forgalom óriási porfelhőbe burkolta nemcsak a gyalogjárókat, hanem környező villákat is. Állandó volt a panasz. Sőt állandóan panaszkodtak maguk a jármű- tulajdonosok is. Régi óhajtás fog tehát megvalósulni, amikor Francisczy Béla kerületi választmányi tag közbenjárására a Kerepesi-ut eme szakaszát a legközelebbi napokban portalanitják. De portalanitani fogjuk egyúttal a Kerepesi-utat egészen Gödöllőig is. Mikor fogja végre a főváros teljesíteni a portalanítással a nagyfor- galmu Kabai-uti lakosok régi és állandó kérését isi? A Jókai kör előadása. A Jókai kör múlt vasárnap tartotta műsoros estélyét, melyen szépszámú közönség vett részt. A szereplők nagy igyekezettel játszottak. Elsősorban a mindig kitűnő Nyilka István, de még különösen kivált Gombás Ferenc, Bubán Manci, mint első szereplő is határozottan jó volt. A mindig jó Gombás Jenő ezúttal sem maradt el. Nagy Sándor szép haladást mutat. Neuberger Nusi sokoldalúsága meglepetést szerzett. Máthé Húsnak ezúttal kis szerep jutott, de ügyesen játszotta. Jó volt még Bubán Bözsi és Nyilka Miklós. A műsor után a közönség jó zene mellett szórakozott a kerthelyiségben. Szentmiliályi Miska. A Krédó gyűlésen páter Bőhle körnél, az egyesület országos elnöke tartott szenzációs beszédet. Gyűlés után azt kérdi Miska: — Szerkesztő ur, miért gondol vissza mindenki szeretettel a páter Bőhlére? — ? — Mert nem ereszti a mondanivalóját feleslegesen bő lére.