Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-04-04 / 14. szám
14. szám. RÁKOS VIDÉKE 7. oldal. Majdj a választást ejtették meg; elnökül ismét Krenedits Sándor főjegyzőt választották meg nagy lelkesedéssel. Társelnökök: Farkas Jenő és Molnár Gyula; alelnökök: Szarvas Imre, Szakaly Gyula, Mátyás András és Pintér Gyula; ügyvezető igazgató: Hinczinger Sándor; titkárok: Berkó József, Rafalovszky Ágoston ; jegyzők: Szeidler Jenő és Kiss Ferenc; főpénztáros:, vitéz Tóbiás János; pénztárosok: Primmer István és Öhlschläger Árpád; ellenőrök: Káldor Ödön, Mészáros József és Csordás János; gazda: Wittek Károly; pályagondnok : Klier József; művezető : Meiszter Frigyes; orvos: dr. Garay Lajos; ügyész: dr. Ungár Gyula. A polgári iskolák vándordíja. A RAFC atlétikai, valamint tornaszakosztálya egy-egy selyemzászlót ajánlottak fel a polgári iskoláink versenyeinek vándordíjául. Vivóverseny. A csütörtöki ünnepen első Ízben volt alkalma Rákosszentmihály közönségének vivóverseny izgalmait végig élvezni. A RAFC látta vendégül a Phöbus SC csapatát klubközi csapatviadalon. A szép számú s előkelő közönség érdeklődését mindvégig lekötötték az egyes párok küzdelmei. A Phöbus rutinozottabb vivői 15:21 ponttal győztek. A vendégcsapatból különösen Habár Mihály, a klub amatőr mestere és Stolnicky Aladár tűntek ki nyugodt, biztos penge- vezetésükkel. A RÁFC kezdői közül szépen dolgozott Dr. Éder és Poros, a haladók közül pedig Ványi, Bubik és Gácsér. A verseny kezdete előtt a Phöbus nevében Habár Mihály kék-sárga selyemsz'allagos koszorút nyújtott át az első verseny emlékéül a vendéglátó RAFC-nak. A győztes csapatnak Béky Béla elnök lelkes beszéd kíséretében adta át a győzelem diját, az öt ezüst érmet. Ping-pong. A RAFC ping-pong osztálya következőkép alakult meg: elnök: Pender Kálmán, előadó: Kersmann József, jegyző: Takács Klári. — A RAFC április hó folyamán három klubbal rendez versenyt: 13—14-én a Sashalmi Corvin SC-bal hetes-, 24—25 én a Nagykőrösi MOVE SE-vei hatos- és 30-án a Csillaghegyi FC-bal ö!ös-csapatversenyt. Sakk. A RAFC sakkosztálya házi versenyt rendez. Nevezési zárlat április 13-án, tét 15.0C0 kor. Nevezések Dr. Kubinyecz Lajos előadó címére (községháza) küldendők. csasfos: A húsvéti határkerülőb. Irta: Folberth Gusztáv. Az ember születik él és meghal, eltemetik és punktum. Jönnek az újak és mennek a régiek. Egy-egy szokás azonban, melyet az elődök ültettek el, gyönyörű terebélyes fává növekedik és él, virágzik akkor is, amikor ültetői immár földi életüket régen befejezték. A kedves Székelyföld sök ilyen hagyományos szokást őrzött meg, melyek közül kétségtelenül legérdekesebb, és a viiágon páratlanul egyedülálló: a húsvéti határkerülés. Ez a szokás még a Székelyfőldön is csak egyedül Székelyudvarhelyen volt látható és főleg — mint az alábbiakból kitűnik: „hallható“. No mert fül, az kellett hozzá. Az idő kereke akármenyit fordult, a technika ^ kifundálhatta a távírót, telefont, gőzmozdonyt, repülőgépet stb., a derék székelyek csak rendületlenül csinálták tovább a határkerülést. Számukra husvét vasárnapja volt a várva-várt nap, mely az ő szemükben a világ közepévé avatta az ősi székely várost. Hetekkel azelőtt készülődtek erre a tradicionális, hatalmas megmozdulásra amelyben a főszerepet — a helybeli katho- likus plébániával egyetértőleg — az iparos céhek vitték. A vaskereskedő előíeláíhatóan nagy mennyiségű puskaport és gyutacsot rendelt, hogy elegendő készlet álljon rendelkezésre. Az érdekelt vezérek pedig, élükön nemes Szabó Ferenc mészárosmesterrel értekezletre gyűltek össze, amelyen pontosan megállapították, hogy „hivatalosan“ ki fog részt venni a menetben. Külön megállapodtak abban is, hogy ki jár gyalog és ki Kitűnő asztali feliéi ül majd lovon. Amikor ez szép rendben mind elvégeztetett és a „noviciusok“, a felserdült fiatal legények is számba vétettek, ki-ki, szépen hazament és megtette az előkészületeket. Éidekes alakja volt a határkerülőknek Szeles Laji bácsi is — az öreg táviratkihordó, — aki az iparosok közt, mint egyetlen állami alkalmazott évtizedekig „harcolta“ végig a határkerülést. Az öregnek volt a hivatalban egy kis kopott asztala, amelynek fiókjában már egy héttel husvét előtt szép sorjában feküdtek a saját készítésű töltények, külön- külön durva papirosba csomagolt puskapor, mindegyik, mint egy-egy vastag kolbászdarabka. Az öreg kétfelé lelógó, vöröses harcsabajusza sunyi örömmel rángatózott, ha Időközönként megszemlélte őket. Meg volt elégedve. Az előkészülethez tartozott a pisztolyok kipróbálása is. Ezt a napi munka végeztével a várost környező mezőkön végezték el. Tudni kell, hogy ezek ősrégi — talán még 48 előtt használatos hosszuesövü huszárkarabélyok voltak, melyeknek kovás csappantó szerkezetét ügyesen átalakították kakas rendszerűvé, úgy, hogy a lecsapódó kakas egy kapszlira ütött, mely a puskaport gyújtotta meg.. Természetesen úgy megtöltötték a csövet, hogy a papir- fojtás gyakran a cső végén látszott ki. Az olvasó fantáziájára bízom aztán annak elképzelését, hogy ezek a „mordályok“ mekkorát szóltak. De hiszen éppen ebben rejlett a virtus! A karabélyok tehát egy esztendei pihenés után előkerültek — a határkerülőnek féltve őrzött kincse volt ez a nagyapjáról maradt fegyver — és a próbatöltések jól sikerültek. A lovakat is kivezették a mezőre és a fülük mellett lövöldöztek, mig a szegény állat már nem ugrált félelmében és az ina nem reszketett. De az alma nem esik messze a fájától. A fiuk sem maradnak el az apák mögött. Gyenge még a kar a karabélyra, de azért ők sem maradnak el. Kerítenek egy erős botot, melynek végére ügyesen egy kiálló vasdarabkát erősítenek és azt addig reszelik, amíg egy „kapszli“ elfér rajta, anélkül, hogy leesnék. Ilyenformán is lehet csattogtatni, ha a vas végére illesztett kapszlit a kövezethez vágom. Tehát minden rendben van. Hasad a hajnal husvét reggelére. A friss erdélyi levegő még csipős, de a felkelő nap bársonyos melege már cirógatja a magas dombon álló plébénia templom aranyos keresztjét és lassan följebb emelkedve juttat melegéből a nagy térségen lassan gyülekező határkerülőknek is. gyalogosok és lovasok vegyesen. A paripák nyugtalanok,a legények födetlen fővel biztosan ülnek a nyeregben, a karabélyok még pihennek a tarsolyban a nyeregkápa mellett. A másik oldalon a tarisznya lóg, elemózsiával és töltényekkel. A gyalogosoknak is nyakába akasztva egy vagy két tarisznya, aszerint amilyen étkü és harcvágyu az ember. A térre vezető Bethlen- utca végén megjelenik az ősz vezér lóháton és disz- magyarban, szűz Máriás lobogóval a kezében. Ez ő. Szabó Ferenc nemzetes uram. Nála nincs karabély, de van a fiainál. Négy délceg szép fiú kiséri, kettő közülök immár állja a karabély rángását, a másik kettő még gyermek, de azért nem marad el. Ponni lovon ügetnek az apjuk és bátyáik után, mindenik nyakában két-két tarisznya, tele töltényekkel. A vezért üdvrivalgással fogadják, ő felemelkedik a nyergében és szétnéz a felkelő naptól megvilágított lelkes seregén, mely időközben kb. 200 főnyire szaporodott. Horgas sasorra alatt őszes keménykötésü bajusz mered kétfelé, álla merészen ugrik előre, a Máriás lobogó nyele nyeregkápájában szilárdan áll, erős jobb kezével biztosan fogja a nyél közepét. Bizony nem fárad el az öreg karja, pedig ezt a szent mise kezdetéig ie nem teszi a falatozó pihenőt kivéve. Csak egy nibája volt Szabó Feri uramnak. (Hiába semmi sem tökéletes ezen a 1 liier lil^ÖTtörT” RlUrl fjll Kerneméi, Rákosi-ut 45.
