Rákos Vidéke, 1924 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1924-12-28 / 52. szám

52 szám im« iiaiii 5- oldal Képviselőtestületi közgyűlés. A csütörtöki rendes köz­gyűlésen Kecskeméthy Vince biró, elnök a Jegyzőkönyv hitele­sítésére Prokopp Endrét és Wayand Károlyt kérte fel. Napi­rend előtt Gombás Károly intézett kérdést az elöljárósághoz, hogy szabad-e idegen iparosoknak a piacon rusitani ? Krene- dits Sándor főjegyző kijelentette, hogy a kérdést már a -kereskedelmi miniszter rendelete tisztázta. A miniszter ugyanis kimondotta, hogy idegen iparosok csak országos vásárokon árusíthatnak, a rendes heti piacokon azonban nem és a hely­beli iparosság védelmére őzet — jelentkezésük esetén el is távolitják. Ugyancsak Gombás Károly tette szóvá, hogy a Csömöri-úti iskola megfelelő fűtéséről nem gondoskodik az elöljáróság. A főjegyző ebben a kérdésben is megnyugtató felvilágosítást adott. Ugyanis a községben az a téves hit terjedt el, mintha ezen a téren az elöljáróságot bármi mulasztás terhelné, holott az igazság az, hogy a község az iskola tíz tanterme közül csupán kettőnek fűtését vállalta el, amire már az idén 22 mm. jóminőségü szenet és 5 mm. fát adott s ezzel minden kötelezettségének eleget tett, ellenben a többi nyolc terem kellő fűtéséről az állam nem gondosko­dott. Nem a községet kell tehát cégérül állítani, hanem ott kell kérni, ahonnan jár. Meyer Ferenc kérdésére még meg­állapították, hogy a pálya-uti villamos vonal üzembe helye­zése ügyében a képviselőtestület kérelmét soron kívül fel­terjesztették a kereskedelmi miniszterhez és újból kifejezték, hogy a község az eredeti területhasználati szerződéshez ragaszkodik. A napirendre térve egyhangúlag, vita nélkül el­fogadták a község 1925. évi költségvetését, mely aranyalapon, nagy körültekintéssel gondoskodik a község minden szük­ségletéről annál is inkább, mert a szanáló rendeletek követ­keztében hitel túli epésnek a jövőben helye nem tehet. A község vagyonleltárát az újabban lejegyzett közterületekkel kiegészítenék és megállapították. Az irodatiszt és végrehajtó méltányos kérelme alapján kimondották, hogy szolgálati ide­jükbe a megválasztatásuk előtt eltöltött időt is beszámítják. Nagy meglepetést keltett az Anna- és árpádtelepi kaszinó beadványa, amely a község hozzájárulását kéri, hogy a telepek Rákosszentmihálytól elszakadva, Cinkotáboz csatla­kozhassanak. Az anyaközséggel ugyanis nincs semmi össze­köttetésük, piac, orvos, gyógyszertár közelebb van számukra Cinkotán, a Szilas választó vonala miatt összeolvadásunk a Messze jövőben sem remélhető. A képviselőtestület egy­hangúlag hozzájárult a kérelem teljesítéséhez és kimondotta, hogy a község uj határául a Csömörre, Rákospalotára és inkotára vezető ut Anna- és árpádtelepi szélét elfogadja. Ez volt a gyűlés szenzációja, mely után még néhány apróbb i trgy mentette ki a napirendet. Elfogtak egy veszedelmes betörőt A főkapitányság l etektivjri elfogtak Nagy Lajos állásnélküli asztalossegédet, . ki két hónappal ezelőtt szabadult ki négy évi fogság után a balassagyarmati fegyházból. Pár hétig dolgozott, azután újból visszatért a régi szenvedélyéhez, a betörésekhez. Külö­nösen Pest környékén szeretett operálni. A pestkörnyéki házakban megleste, hogy a lakosok mikor mennek el hazulról vagy hová teszik el a kulcsot s azután behatolt a lakásba, s .1 mit tudott, elvitt. Csillaghegyen, Budakalászon, Mátyásföldön, Zuglóban, Rákospalotán és Rákosszentmihályon követett el icndr.zeres betöréseket. Az összelopkodott holmit Fuchs Alajos piaci árusnak adta el. A veszedelmes betörőt s az o gazdat letartóztatták. Elégtétel a községnek. Nagyszerű elégtételt kapott Rákosszentmihály községé a közismert fertötlenitögép ügyben. Ért a gépet a községtől erőszakos módon, alaptalan fel­jelentés alapján elvették és ezzel abba a veszedelembe sodor­tak a községet, hogy a fertőtlenítés fontos munkáját hóna­pokon keresztül csak kezdetleges módon lehetett végeztetni, a honvédelmi miniszter most arról értesítette az elöljáróságot, hogy a gözfertőtleniiő gépet a katonai raktárból hazaszáílit- t ühatja és jogos tulajdonába visszaveheti. Közegészségi szem­pontból igen örvendetes ez az intézkedés, de másrészről nem kevésbbé nevezetes elégtételül is szolgál ok nélkül meghurcolt elöljáróságunk számára. Vetített képes előadássorozat. Megírtuk, hogy a köz­ségháza tanácstermében igen érdekesnek Ígérkező vetített k> pes előadások lesznek. Az első előadást a rendezőség igen s.oi számú közönség előtt már meg is tartotta. Közbe jött a dályok miatt a kővetkező előadások késtek, azonban újév uián ismét megkezdődnek. A legközelebbi előadás előre lát- iu'ólag még ebben az évben lesz, valószínűleg 28-án. Remél­hetőleg az az érdeklődés, mely az első előadáson megnyilat­kozott, az előadásokat továbbra is kísérni fogj«. Ajánlok a n. é. kö­zönségnek saját készitményü szalon jfe cukorkát, pasziánsz P keksz, mandula sü- '.w teményeket. Nagy választék likőr, fon- dán és legfinomabb csokoládé karácsonyfa díszekben a legolcsóbb naptárban Hóra János cukrász, Rákosi-ut 72, Törhetetlen játékok óriási válas ték an. Összecsukható baba sportkocsi gummikerékkel 250.000 korona VÁGÓ JENŐ áruházában Budapest, IV. Muzeum-körut 19. Ingven árjegyzék. P ALAIS ROYAL BUDAPEST IV. PETŐFI SÁNDOKt-UrCZA 8. SZÁM. Diszmü. kinaezüst, bőráru, valamint gyémántután- zatu ékszerek és gyöngyök legolcsóbb árban. <3-yá.*zélcszere3E nsgy ■v-éla.szté3st>axi SZ0NG0TT GYULA (Magasin Frangais) Mtiiparl újdonságok. — Dísztárgyak. — Diszlegyezők. Ékszerek. — ízléses újdonságok. Budapest IV., Petőfi Sándor-utcza 2. szám. M érd czipök legszebbek, legjobbak és legolcsóbbak ÉRŐ L. ÉS IÁR8A BUDAPEST, KORONAHERCZEG - UTCZA 1. Estélyi, line es utcai ruhák nagy választékban REICH HENRIK ezégnéi Budapest, IV., Egyetem-u 9. Telefon 142-06. A Rákos Vidéke olvasol 5°/, árkedvezményben részesülnek. k'iiihtböoo Urosshändler J. Bndape&t, IV. Semmelveis-ntca 17. A legszebb készletek legfinomabb háló-, ebédlő-, uri- és szalon-berendezésekben. angol es francia divat­kelmék, selymek, bélés- áruk és szabókellékek kereskedése nagyban és kicsinyben. A .tikos Vidéke előfizetői nagy árkedvezményben részesülnek. Budapest, IV. Korona-utca 1. Váci-utca sarok. buternagykereskedő és lakberendező Budapest, IV., (Belváros) Hajó-utcza 12—14. Mübutorokban, elsőrangú kárpitos árukban állandóan dús raktár igen jutányos árak mellett ZÜCS és MÁRKUS selyem és csipkekereskedése Budapest, IV. Koronaherezeg^nfaa 18. se. Újdonságokban nagy választék Telefon 154-59. 1Ö“C1 TATT czipőszalon Budapest, IV., JjXáil \JMAJCd Bécsi-utcza 5. szám. Félemelet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom