Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1923-02-11 / 6. szám

XXin. évfolyam. Rákosszentmihály, 1923. vasárnap, február 11. 6. szám RÁKOS VIDÉKE TARS4»4L»1, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZAMOS RÁKOSSZENTMIHÁLY! ÉS RÁKOSVIDÉK1 EOYESÖLET ÉS TESTÖLET HIVATALOS LAPJA, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALAZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 600.— K Fél évre: . . 300.— „ Negyed évre: 150.— „ Egyes szám ára 15 korona. Birdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Halálsorompó. Emlékeztek-e még, felebarátaim, erre a szóra: halálsorompó ? A népnyelv alkotta egykoron, amikor boizalmas szerencsétlenségek bizonyították be, meny­nyire oktalanok és könnyelműek voltunk, hogy a mikor még lehetett, amikor még mindent lehetett volna, nem segítettünk magunkon. Krajcáros fösvény­kedéssel eltűrtük, hogy egymást keresztező vasútvo­nalak akasszák meg a szabad forgalmat nyílt utcák során, sűrűn lakott területek közepén és tegyék koc­kára naponta néhány tucatszor embertömegek életét és biztonságát. A zuglói meg a Kerepesi-uti és egyéb hasonló vasúti átjárókat tisztelték meg akkoriban a halálso­rompó névvel és még jól emlékezünk rá, hogy egy pár esztendővel azelőtt városatyák vezette néptömeg szállotta meg az egyik vasúti keresztezést s tüntetőn oda állottak tiltakozásuk jeléül a vonatok elé és kö­vetelték, hogy a halálsorompókat szüntessék meg azzal, hogy egyik vagy másik vasúti sint lehelyezik a mélybe, a másikat pedig felemelik a magasba. A Kerepesi-uti sorompónál, a Ferenc József kaszárnya mellett arról volt szó, hogy a máv. vonalát lemélyít­sék, mint a gummigyárnál is van s azon vitatkoztak hogy a velejáró három vagy hány millió költséget ki fizesse meg: a máv.-e, vagy pedig a Hév. ? Nagyon okosan addig vitáztak és tárgyaltak, amig ... De hiszen a többit jól tudják, ugy-e? A halálsorompó tehát itt maradt a nyakunkban s ma már csakugyan nincs miért vitáznunk. Ma ugyan se az egyik, se a másik, se a kettő együttvéve, Máv. és Hév. nem tud segíteni a bajun­kon és igy mind erre a sok hiába való beszédre semmi szükség sem volna, ha . .. nos igen, ha há­rom héten belül kétszer nem vicsorgatta volna reánk a fogát a csontujju kaszás a halálsorompó mellett. A múltkori esetet jól tudják. A Rákos Vidéke meg­írta apróra, hogy az egyik esti félnyolcas palotai vonat rászaladt a lezárt sorompóra, összetörte, bele­gabalyodott és nem tudott belőle kikászolódni. Jött a máv. vonat, de szerencsére megállították, mielőtt baj lett volna. Az emberekben eh ült a vér, leugráltak, felugráltak, izgullak, bizgultak, végre hazajuiottak, lefeküdtek s jól aludtak. Ellenben nem méltóztatnak tudni, hogy a múlt hét végén az eset megismétlődött. Azóta Rákos Vidéke nem jelent meg, a napilapokat pedig csak akkor érdekelné az eset, ha vastagbetüs alcím az lehetne, hogy „30 halott és ötven sebesült“. Nem, a jó Isten megint megőrzött bennünket, nem sebesült meg senki. Csupán csak az történt, hogy ezúttal változatosság okáért a reggeli félnyolcas, Budapestről induló csömöri vonat gázolta el sorompót, mivelhogy elromlott a fékje, a nehéz vasalkotmányba szintén belebonyolodott, szintén ott­ragadt a síneken, megint jött a máv. vonat, fütyöltek, sipoltak, kiabáltak, zászlójelzéseket adtak és a vonat csudás ügyességgel, vagy húsz méternyire a meg­rekedt villamostól — szerencsésen megállóit. Tehát nem történt semmi baj. Ámde, ha ez a sorozat igy folytatódik, vájjon harmadszor és negyedszer is igy fog ez történni, mint hosszú évek óta Isten kegyelmé­ből történik ? Hol a villamos lépcsőjét kapja el a gőzös, hol megáll előtte? Ki kezeskedik, hogy a halálsorompó végre is nem hálálja meg népszerű nevét ? Valószínű, hogy most azt kérdezik, hogy hát mit akarok végre is ezzel a sok szóval? A reitentő pénzbe kerülő építkezést nem lehet végrehajtani. Megmondom: nagyobb, gondosabb elővigyazatot óhajtok a magam és embertársaim nevében, továbbá a hozzáértő emberektől olyan intézkedéseket, amelyek a veszedelmes kockázatot emberi számítás szerint legalább is megcsökkentik. Avatatlan, laikus fejjel például e két eset után magam is kitalálom, hogy ha a nehéz vassorompó ilyen bajt okoz, meg bizonyára • drága is, mi a csudának állítanak fel olyat, holott az csak a tilalmas átjárásnak pusztán jelzője, s mért nem tesznek helyette olyan jól látható, de könnyű és könnyűszerrel összerombolható sorompót, amelyen a vonat, ha már éppen menthetetlenül nekiszaladt, gond nélkül keresztülgázolhat s útjában nem szenved fennakadást. Mert, ha az a mennykü vassorompó fel tudná j tartóztatni a nekiszaladó villamost, akkor meg ie- \ hetne értetni a dolgot, de ime kétszer egymásután | megbizonyosodott, hogy nem tudja, akkor hát nem alkalmas a szerepére, mert csak nagyobb bajt okoz, mig ha könnyűszerrel elgázolható sorompót állítaná­nak, ez legalább nem akadályozná meg a neki va­dult villamos továbbmenekülését. Komoly dolog ez nagyon. A bőrünkről, az éle­tünkről van szó. Nagyot nem akarhatunk. Megszok­tuk, hogy szerény igényeinket állandóan mérsékeljük. Legalább hát annyit tegyenek meg érettünk, hogy hozzáértő emberek törjek rajta a fejüket, hogy mj­Lapunk mai izám« S oldal*

Next

/
Oldalképek
Tartalom