Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1923-09-30 / 39. szám
XXIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1923. vasárnap, szeptember 30. 30. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÄZSOVICH ZOLiAN. Előfizetési ár: Egész évre 12000. K Fél évre: . . 0000. „ Negyedévre: 3000. M Egyes szám ára 300 korona. Hirdetéseket lelvesz a kiadóhivatal. Társadalmi béke. Nemzetünk legjobbjai kétségbeesetten ismételgetik a vészkiáltást: nem lehet megmenteni pusztulásra Ítélt országunkat, csak elszánt, minden önzéstől mentes, lángoló hazaszeretettel, testvéri, céltudatos, egyetértő munkával, közös egyakarattal, tökéletes magunkfegyelme- zésével. Az ős turáni átok, a visszavonás, a civódás, a pártoskodás szelleme döntötte végveszedelembe évszázadokon át ezt a nemzetet, amelynek hazáját „Gyülöletország“ névvel bélyegezték meg sorsán kétségbeeső fiai... Az utolsó évtized véres katasztrófái, rettenetes veszteségeink, megnyomorittatásunk nagyrészben ugyanennek a szerencsétlenségünknek tulajdoníthatók és amióta valahogyan kezdünk kiocsudni a rettentő kábulatból, azóta is mindig csak annyira haladhatunk előre az úgynevezett „konszolidáció“ utján, ahány lépést teszünk a belső béke müvének kiépítésében, ahány fokkal emelkedik a szivekben a közbéke, a testvériség, a szolidaritás érzése. Még mindig ezernyi-ezer veszedelem környékez; még mindig zuhanunk a gazdasági válság és szegényedés pokoli lejtőjén, még mindig barátok nélkül, elhagyatva vergődünk a világban és nem jött fel a mi igazságunk megismerésének világitó napja, még minden nap újabb megpróbáltatást, újabb nyomorúságot, újabb gyötrelmeket hoz. Miközben pedig igy állunk, elhagyatva és romlásba taszítva a nagyvilágban, azalatt idehaza még mindig hamu alatt izzik a parázs és mint prédára leső vad törnek egymás ellen a nemzet különböző osztályai, pártjai és érdekcsoportjai. A nemzet gerince, az értelmiség, a mindig erényeivel tündöklő középosztály és tisztes polgárság napról-napra jobban pusztul, gyérül és sülyed a megsemmisülésbe. Vagyoni romlásával teljes pusztulásának folyamata indult meg, gyermekeit pedig magasabb oktatásban részesíteni nem tudván, lassanként helyet fog cserélni azokkal, kik az anyagi és szellemi javakat helyette birtokukba kerítik. Az ország vezetésében viselt pozíciója ellen pedig az idegen jelszavak után vakon törtető tömegek indítanak állandó támadásokat, melyek mind sűrűbben járnak a nemzeti eszme és valláserkölcsös szellem nemzetfentartó hadseregének szomorú vereségével. A szervezettség ereje győzi le a szervezettlen, önmagával is meghasonlott, civakodó, szerteszakadozott, csoportokra oszlott, egyre gyengülő polgárságot. Csak egyetlen közeli példára tekintsünk: Rákospalota valamennyi nyolc szavazó körzetében kisebbségbe került a rosszul szervezett és pártokra oszlott polgárság és szégyenletes vereséget szenvedett a nemrég lefolyt választásokon. csak akkor diadalmaskodhatik a fórumon, ha az egyes községek, városok kebelében uralomra jut és egy elszánt táborba tudja gyűjteni az egész polgárságot. Micsoda sivár, csekély, jelentéktelen a mi sok házi perpatvarunk, meghasonlásunk, tülekedésünk, minden bajoskodásunk a nagy közérdek mellett, amely a nemzet javát, jövőjét, sorsát képviseli. A válságok és veszedelmek órájában akkor, amikor a polgári társadalom léte forog kockán és a nemzet megmentése és szebb jövendőjének biztosítása a cél, melyre minden törekvésünknek irányulnia kell: el kell némulni minden egyéni sérelemnek, meg kell szűnni minden ellenséges indulatnak, el kell múlni minden visszavonásnak, hogy helyet adjon az igazi krisztusi felebaráti szeretetnek és képessé tegye a forrongó, tülekedő, egymással acsarkodó tömeget a békés, közös munkára és legyőzhetetlen hadseregként állítsa a nemzet ügyének szolgálatába. Ezek az emelkedett szempontok, ez a nagyszerű eszme irányították azoknak a férfiaknak cselekedetét, akik legújabban ismét arra a súlyos feladatra vállalkoztak, hogy Rákosszentmihály foszlányokra tépett társadalmi békéjét még egyszer — Isten tudja hányadszor már — helyreállítsák és összekovácsolják. [Egy táborba gyűljön a polgári társadalom, omoljanak le a válaszfalak, melyeket az emberi indulatok, gyarlóságok és vétkek emeltek közöttük. Ne legyen győztes és legyőzött; ne legyen felmagasztalt és megalázott: mindnyájan testvérek legyünk, védő őrszemei a magyar társadalomnak, a magyar alkotmánynak, a magyar nemzetnek; harcos katonái a haza ügyének, védelmezői az Ur oltárának, a régi, tiszta erkölcsöknek és szorgos munkásai a magyar kultúrának és gazdasági megerősödésünknek. Roppant feladat azok után, amik nálunk az utóbbi években lejátszódtak, de annál dicsőségesebb vállalkozás, mely — úgy látszik — sikerrel is kecsegtet. Feltétele és egyetlen módja, hogy mindent felejtsünk, minden bosszú, gyűlölet, ellenérzés vesszen ki a lelkekből, senki ne keresse igazságát, mindenki elégtételt kapjon, senki ne bírálja embertársát, hanem a saját leikével és lelkiisme- retévél foglalkozzék és vegye komolyan a mindennapi imádságát: „és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétettekftek“ ... Csak akkor lehet ez a békemű igaz, tartós, eredményes és áldásos, ha a szándék, amely létrehozza, valóban őszinte s a cél, amelyért megépül, csakugyan az a nagyszerű, hazafias törekvés, amelynek jelszavával megindult. Őszintén kívánjuk, hogy ne legyen csalóka délibáb a remény, amelylyel kecsegtetnek, hanem komoly siker koronázza a jóra törekvést, a szivek jégkérgét valóban leolvassza a béke napjából áradó szeretet melege. Pedig a nemzeti egység és összetartás eszméje V
