Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-02-15 / 7. szám
XX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1920. vasárnap, február 15. 7. szám. rákos vidéke TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Rákosszentmihály nagyközség hivatalos lapja. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Sz«atkoroaa-atca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 48.— K. Fél évre: . . 24.— „ Negyedévre: 12.— „ Egyes szám ára 1 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Horthy Miklós családja. Irta: Móricz Pál. A Horthyakat, hir, név, látás után, Debreczen- ből ősmerem. Még mint huszár-kapitány, a későbbi tábornok, Horthy István hires urlovas el-eljött Debreczenbe a Nyuias-mezőn futtatni. Egy másik Horthy ur meg, — talán az apjok volt, vagy a világháború folyamán hősi halált halt testvérük, Szabolcs, a jászkun-szolnoki főispán ? — a debreczeui öreg kollégium tanácstermében, a református egyházkerületi közgyűléseken szerepelgetett, mint egyházmegyei gondnok. Horthy Miklós fővezérünk, a ki tengerész lett és haditetteivel a világtörténelemben megörökítette nevét, már a családi hagyományok révén is alighanem szintén diákja volt az öreg kollégiumnak. Az bizonyos, hogy a Horthy-névnek már 25—30 évvel ezeknek előtte jó csengése volt Debreczenben és széles vidékén. A Horthy-urak négyes fogatát, mely Kenderesről, a gyönyörű sik kunföldről — úgy lehet — egy iramodással repült be: még a debreczeni „nagyszabadságon“ is megbámulták, szépnek találták. Kapósok voltak a falkák is, melyeket az előkelő kuncsalád számadói a szikes puszták porfelhődzései között szürke tömegekben hajtottak a Nagymagyar- Aiföld gazdagságának ezen felmérhetetlen kiállításába. Mégis, — és éppen ez az érdekes, az Alföld nyugodalmas magyarságára ez a nagyon jellemző, — most^ hogy a fővezér családjára vonatkozólag összeírni akartam nehány adalékot, a monográfiákban, nemesi név- és czimerkönyvekben, a kunokról szerzett régibb müvekben hiába kutakodtam a Horthy-család eredetéről. Kempelen ugyan, mint az újabb időknek nemes-; ségkutatója, eidélyrészi eredetűnek írja a „Nagybányai“ Horthy-család czimerességét, ámde Nagy Iván és régibb társai bőrkötéses könyveikben nem jegyezték fel a Horthyakat. A Nagykunságon, a jászkunok történetében többször emlegetett Kákát-puszta birtokosai között azonban a Dolinay, Domonkos, Csauz, Magyary-Kossá, Lipcsey, Törők, Gáty, Majthényí, Hollóssy, Téglássy-családok mellett a Horthyak is régtől szerepelnek. Fényes Elek „Magyarország 1859-ben" czimü könyvében, mint egyik nagyobb birtokost felemlíti Horthy Istvánt. Idősb Horthy István ekkor Tisza-Roffon lakott és a Kakat-pusztából 400, azonfölül ugyanitt Dolinay Károlylyal közösen 825 hol- dat birtokolt; Horthy Istvánnak egyébként még Tiszaroffon is volt 179 hold földje és a Bánhalom- pusztán 83 hold legelője Horthy Teréz, férjezett Dolinay ímréné örökhagyó után. Jusst tartott a Horthy Teréznek Roffon maradt 336 hold földjéhez is, de Fényes Elek müvéből nem állapítható meg, hogy Horthy István ezt a földet használta-e? A jász-kunok egyik történetirója (Tud. Gyűjt. - 1838. évf., IX. k. 79 I.), a Nagykunság pusztáit feJy sorolva, a Kakat-pusztát is felemlíti, mint a mel- hely „Ulászló királynak 1521-ik évről költ Privilé; giumában a kakadi királyi kunoknak szállása volt" a földből, a családi birtokról imhol igy kihámozható, leszögezhető a Horthyak eredete ... A mai Tisza- polgár község határában is van egy „Hort“ nevezetű, hajdani vastag nádtermő puszta, valamikor ez a farkasjárta ősföld is a kunok földje lehetett. Mondják, beszélik, hogy Miklós fővezér apjai kun-kapitányok voltak; persze a régi „zöld, fekete halmos“ világban nem egy század,, zászlóalj katona parancsnokságát jelentette a „kun-kapitányság“, az ilyen kiválasztott vitéz egy-személyben vezére, bírája, papja volt a „szállás“, illetve „szék" egyik-egyik kun s jász csoportjának. Gyárfás István történetírójuk e kun-jász hadak hagyományait visszavezeti Ázsiáig, kiváltságos leveleiket pedig már az árpádok sűrűn aláírták s pecsételték aranypecséttel. Mégis, jász-kun nemzetségük hiában ősibb az ezeresztendőnél, szabad pusztáikon, mivel tányérnyalogató udvari szolgamódon soha nem alázatoskodtak, megmaradtak bundás, czifraszürös parasztoknak. A kövér birka falkák, szilaj ménesek, méltó - ságos fehér gulyák számlál hatatlan tömegei, a puszi ai tavak, folyók hala s rákja, a rétségek duvadjai ellátták a szabad jász-kun _ „gazdát" minden életmódjához szükségesekkel. Ásott kutjaikból fakadt az üdítő élet, de ha nem tisztították, leférgedzett, méreggé vált csatangoló ellenségeikre ez a viz. Egyetlen kövük a „terméskő", az a likacsagos „darázskő" volt, melyet a szikes-lúgoktól átszűrt tengerfenék maga érlelt ki; tehát ők bástyás városokat, várakat nem építgettek. A kunok, jászok az árkolt, vesszőfonattal kerített tanyát, tábort, szállást, széket erős karjokkal, széles mellűkkel védelmezték, még a nemességük is „helyhez kötött“ volt Gyárfás István Írja: „a jászkunok csak kiváltságos területeikre és telkeikre nemesek, különben pedig — a czimeres nemeseket kivéve — parasztok“. Ámde ezek a jászkun területek valamikor a Mátrától Temesvárig, Pesttől Debreczenig Lapunk mai »zána 12 oldal*
