Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-02-15 / 7. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 7. Mám terjengtek, azért épenséggel nem volt szűkös, szegényes az ő — aranyparasztságuk . .. E nemes, gyönyörű aranyparasztságnak grófja és birája (Comes et Judex Jazygorum et Cumanorum) maga a nádorispán, a „palatínus" volt. A nádor helyetteseiül a tőle kinevezett nádorispányi főkapitány és alkapitány vezérkedtek, melléjök a kerületekből a kis- s nagykunok és jászok magok is választottak úgynevezett „districtualis kapitányokat,“ akiknek a diszes sorába Kenderesről a Horthyak közül is választódtak; mintahogy a jászok földjéről a hatalmas magyar festő Vágó Pál, a nagyszerű magyar színész Pethes Imre szintén ilyen jászkun kapitányoknak az ivadékai . . . Horthy Miklósnál nem véletlenség, hogy tengerész lett, a puszták fiát magához hívta a mélységes tenger. Az sem véletlenség, hogy a nemzeti hadseregnek éppen Horthy Miklós lett a fővezére, hiszen midőn a magyar nép — a paraszt! — végre maga akarja intézni sorsát, a sereg-élre kellett lépni e nemzet, e nép, a jászkun arany parasztság legnagyobb, legőszintébb, bátor fiának, az egyszemélyben hadvezér, biró, pap Horthy Miklósnak ... S ha majd a szeretteivel — pihenésközben — a kenderesi kúria tornáczán elüldögél Horthy Miklós, a felszabadító Horthyra ráillenek az ihletett, szent magyar poéta Zempléni Árpádnak verssorai: Beláíszlk hozzá a sok fás tanya, Kaszálók zöldje, vetés aranya, Büszke tekintet, amit szerte küld, Falrónusán úgy Atilla sem ült. Döntés.., A Rákosszentmihályi Nagykaszinó választmánya kedden délután végleges döntést hozott a kommunizmus alatt kompromittált tagjainak kizárása ügyében, mely hónapok óta izgalomban tartja társadalmunkat és mesterséges erjesztő anyagként került közéletünkbe. A dolog előzményei ismeretesek. A Nagykaszinó választmánya bizottságot küldött ki, hogy a tagoknak a diktatúra alatt tanúsított maguktartását megvizsgálja. Hét közismert úri ember, napokig tartó vizsgálat és tárgyalás után egyesekről megállapította, ) hogy méltatlanokká váltak a kaszinó tisztes polgári társadalmára és kizárásukat javasolta, mit a választmány el is fogadott. De túlzott emberszeretetből nem akarták tönkretenni azokat, akik nemrég még kaszinótársaik voltak s ezért a határozatot csak úgy okolták meg, hogy az illetők a kaszinó érdekei ellen vétettek s igy az alapszabályokkal ellenkezésbe jutottak. A határozat ellen többen felebbezéssel éltek, de felebbezett a kizártak nevében Meyer Ferencz is és a megtartott évi közgyűlésen szenvedélyes támadást intéztek a választmány és bizottság tagjai ellen. A vezetőség kész volt arra, hogy a kiderített adatokat a közgyűlés elé terjeszti s ezt meg is kísérelte, de az obstrukcziós szónokok ezt megakadályozták s példátlan botrányt rendeztek. A beavatat- lanokra azzal akartak hatni, hogy nem kívánnak egyebet, csak azt, hogy az érdekelt tagokat hallgassák meg, mert ügyükben meghallgatásuk nélkül döntöttek« Mit sem használt a felvilágosítás, hogy igazolt ténykörülmények alapján történt a döntés, amelyekkel szemben czéltalan a meghallgatás, hogy a budapesti előkelő társaskörök és kaszinók sem hallgatták meg kiváló társadalmi állást viselt tagjaikat, hanem közismert szereplésük alapján határoztak, a támadók mégis ragaszkodtak álláspontjukhoz. Már szavazás indult, amikor Krenedits Sándor, a kaszinó igazgatója, a béke helyreállítása reményében hozzájárult ahhoz a kívánsághoz, hogy a régi bizottságot bárhány taggal egészítsék ki. Az ellenzék a hét taggal szemben nyolczat jelölt meg. A tizenötőssé bővült bizottság azonban nem végezhetett eredményes munkát, mert csakhamar kiderült, hogy uj tagjai személyes hajsza eszközéül használják fel tisztüket, az egyes ügyekben nem mértek egyenlő mértékkel és erőszakoskodtak. Jellemző, hogy egyik tagjuk a tárgyalások közepén békés, egyezségi ajánlatot tett: „Igazoljunk mindenkit és legyen béke“. Akik természetesen tisztüket a becsü- letbiró komoly szerepének tekintették, azok elképedtek ettől az ajánlattól. A vége az lett, hogy a régi hét tag meggyőződött róla, hogy az újakkal együtt működni nem lehet, otthagyta őket és visszavonult. A választmány ekkor uj hét tagot jelölt ki helyükbe, de az „ellenzék" azt követelte, hogy ezt is a közgyűlés erősítse meg. Bárha erre semmi szükség sem volt, mert a hét tag a választmány megbízásából és képviseletében járt el, ismét a béke érdekében újból rendkívüli közgyűlést hívtak egybe, amelyen megismétlődtek a botrányos jelenetek és ismét a vezetőség tagjai voltak a támadások czél- táblái. Az ellenzék odáig ment, hogy a felebbező tagokat is személyesen felvonultatta a gyűlésre s ott ők is részt vettek velük az agresszív fellépésbe«, egyébként pedig a kaszinón kívül is felkarolták őket, ügyük tisztázása előtt deputáczióztak érdekükben, sportegyesületükben vezetői szerepekkel tüntették ki őket és ujságközleményekben tüntettek mellettük. A másodizor megfejelt bizottság azután tár- gyalgatott s végre hosszú írásos jelentést tett, amelynek lényege az, hogy valamennyi tag ártatlan és igazolandó, csakis Balázsovich Zoltán, a kaszinó titkára volt kommunista és őt kell kirekeszteni. A szörnyszülött irásmü zajos hatást váltott ki a keddi választmányi ülésen, amely helyenként gúnyos kaczagással, majd komoly felháborodással fogadta kézzelfoghatóan elferdített, vagy téves adatait és zajos közbekiáltásokkal kisérte felolvasását. A dolog vége az lett, hogy Krenedits Sándor igazgató sorra okmányszerü bizonyítékokkal czáfolta meg a jelentés pontjait és bizonyította be a kizárási indítványok adatait, melyeket annak idején az eredeti hetes bizottság tagjai írásba foglalva és aláírva nyújtottak volt be s amelyek a kizárásra szántak bünlajstromát most már egész terjedelmükben feltárták. Ezek a tizenötös bizottságnak is rendelkezésükre állottak, de ők az érdekeltek egyszerű tagadása alapján figyelmen kívül hagyták azokat. Leírhatatlan hatást tett Krenedits Sándor égő hazafias érzéssel áthatott, terjedelmes előadása s ámulva hallgatták azt azok is, akik a tizenötös bizottságnak ellenzéki tagjai voltak. — Egész terjedelmében fentartjuk és ime, pontról-pontra igazoltuk állításainkat. Volt tagjaink nem csak szolgálatában állottak a hazaáruló bandának, hanem a kommunista söpredék barátai, bűnrészes- társai voltak, akikkel tisztességes ember együtt nem
