Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-12-12 / 50. szám
XX évfolyam. Rákosszentmihály, 1920. vasárnap, december 12. S0. szám RÁKOS t4r<h»uui, nftz igazgatási És közgazdasági asriv^p. R4kAS<iZB^r»MÍlY ^AGVKŐZSÉa HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENT MIHÁLYI ÉS RÁKOSVÍDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 80.— K. Fél évre: . . 40.— „ Negyedévre: 20.— „ Egyes szám ára 2 korona. Hirdetéseket (elvesz a kiadóhivatal. Rz örök téma Az örök téma ismét aktuális lett: a villamos vasutak viteldiját felemelték.' Egyszeri utazás, az egykor olyan görcsösen védelmezett 12 filléres szakaszjegy, immár 3 korona. Valaha késhegyig menő háborúság folyt, hogy megakadályozzák a 'elvezett merényletet, mely a villamosjegy árát 2 egész fillérrel 14-re akarta felemelni és milliós váltságdíjakat követeltek érte *t vállalatoktól. Ma, szemrebbenés nélkül ugrik fel a jegy ára 2 K-ról 3-ra és az ötven százalékos drágítást hatósági intézkedéssel léptették életbe, megfűszerezvén további korlátozó rendszabályokkal, mint például, hogy ezentúl legfeljebb’ csak kétszer lehet ugyanazzal a jeggyel átszállni, hogy a bérletek kiadásánál újabb gyötrelmeknek vetik alá az utasokat, hogy újabb mindenféle ismétlődő igazolás szükséges,hogy a bérletjegyek is csak megszorított bizonyos számú utazásra érvényesek, hogy a tisztviselők, akiket papiroson és szónoklatokban mindig igen gyöngéd kíméletben részesítenek, heti bérletjegyek váltására kötelesek és csak korlátoltan használhatják jegyüket, hogy a tanulók, az igazi és méltán nebántsvirágok, naponta csak kétszer utazhatnak a jegyükkel, ha tehát délután is órájuk akad, külön kénytelenek a 3—3 koronákat lefizetgetni és igy tovább a végtelenségig, amint, hogy a zaklatásokban, megalázásokban és gyötrésekben minden újabb rendszabály valóságos középkori regénnyel versenyez. A drágulás általában olyan folyamat, mely mai helyzetünkben minden vonalon szerves kapcsolatban halad előre s érthető módon meg nem állhat mindaddig, amig csak a tetőpontját el nem érte és ama titokzatos fordulat a beteges felfúvódást meg nem szünteti és vissza nem lódít a lejtőn lefelé — az úgynevezett kon- szolidáczió irányába. Ma még ettől — sajnos — igenigen távol állunk. Szemmel látható, hogy még minden csak dagad felfelé, a betegség csirái vigan tenyésznek a beteg szervezetben s mi magunk zuhanunk a megsemmisülés felé. Az egykoronás villamosjegy-drágulás minden kapcsolt egyéb részletével csak apróbb szim- ptoma, amely mit sem változtat általános^nyomorusá- gunkon, amelynek jellemző tünete, hogy olyan mint a koldusbál, minden pusztul, mindenki nyomorog és sínylődik, de azért mindenki tánczol és mulat eszétvesztetten. A háromkoronás villamosjeggyel éppen úgy lógnak a tülekedő utasok, mint tegnapelőtt a kétkoronással, vagy — de nem: mint soha sem lógtak valaha a 12 filléressel. A legújabb villamos tarifa-ukáz azonban — hogy az árakról ne beszéljünk tovább, — azonfelül is szív és belátás nélkül készült. Praktikus érzékről ne is beszéljünk, hiszen az is általános jelenség, hogy manapság semmit nem cselekednek józan ész szerint és egyszerüségre törekedőn. Soha úgy bürokráczia és hivatali nehéz? kesség nem dühöngött, mint manapság és soha még olyan őszintén nem igyekeztek azon a hatalmasok és hatóságok, hogy embertársaik életét megkeserítsék, mint éppen manapság. A járatlanság, a dillettánskodás, a kapkodás, a szocziális irányzattal kendőzött szívtelenség és okszerü- letlenség jellemzi a legtöbb hivatalos intézkedést és rendszabályt, amelynek az lenne hivatása, hogy életünket irányítsa és szabályozza, helyesebben megkönnyítse és elviselhetővé tngye, de a helyett felzaklatja és halálosan megkeseríti. Ma, ha már drágítani keli, miért cselekszik azt olyan módon itt is, hogy a gyötrelmek egész skáláját végig muszikálják a szerencsétlen utazó közönségen és ha azzal palástolják a hivatalos árdrágítást, hogy a vasúti személyzet megélhetését akarják biztosítani, miért veszik ki viszont a legjobban elgyötört osztály, a hivatalnokok szájából a szárazkenyér morzsákat ? Miért fizettetik velük is, meg tanuló gyermekeikkel a drágább dijakat, miért korlátozzák az ő utazásaikat, melyekre baj os lenne ráfogni, hogy kéjutazások lennének a villamosokon és miért gyötrik őket az újabb szabály válogatott zaklatásaival ? Nem elég az a pofon, hogy máig is csak harmadosztályú jegyet" válthat a szegény köztisztviselő, ha kedvezményes jeggyel akar utazni a vicinálisunkon és azért is hetenként ott kell öklelőzni a pénztárak előtt ? Kinek szól az a tisztább és rendesebb második osztály, ha nem a magyar intelligenciának ? Csak az árdrágítóknak, üzéreknek, — és tejpancsoló, zsaroló — falusi kofáknak ? Mivel érdemelte meg tisztviselő közönségünk ezt a vesszőfutást, amelyet most még njabbakka! tetéznek ? És ki mondja meg, hogy lehet az, hogy mindmáig nem akadt védelmére egyetlen hang sem, egyetlen jó szó, egyetlen tiltakozás, — ők pedig tűrnek némán és elkeseredetten, várván a szebb, a jobb idők hajnalodását, * Most pedig végül a tarifaemeléssel kapcsolatosan egy ötletet akarunk még feljegyezni. Nem dicsekedünk idegen toliakkal, tehát előre bocsájtjuk, hogy Holló Ágoston barátunk, a Belvárosi takarékpénztár igazgatója a szülőapja s az ő fejtegetései nyomán ismertetjük, azzal a szerény óhajtással, vajha meghallgatnák sorsunk intézői és hasznát vehetnék mindnyájunk javára. Az ötlet aféle Kolumbus tojása. Mindössze annyi, hogy* ne emeljék fel a viteldijat sehány koronára, hanem szállítsák le a vilamosjegy árát egy koronára, azzal azonban, hogy minden jeggyel csak egy utat lehet tenni. Átszállás, lyukasztgatás nincs, aki leszállt s újra felül, újra fizeti a koronát. Ennek a rendszernek az előnye az lenne, hogy minden utas megváltaná a jegyét, gyorsan, kényelmesen Lapunk mai száma $ oldal.