Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-10-12 / 19. szám
praktikus ismeretet fog köszönni itteni kurzusainak a mi közönségünk is. Az előadásokat a Nagykaszinóban fogják megtartani. Egyházi ének. A múlt vasárnapon, templomunk bucsuünnepén, amikor Taraba József hitoktató mondott emelkedetthangu sxentbeszédet, Csizmadia Cyula lelkész pedig segédlettel ünnepi misét celebrált, a kóruson Poinóy János h. kántor két fia — az egyik fővárosi zenetanár, a másik tényleges tiszt — Miatyánkot é3 Ave Máriát. Bartha István operaénekes pedig alkalmi egyházi éneket adtak elő a hívek épülésére. Ma, október 12-én Mihály Rudolf felső- dabasi kántor énekel a 8 és 10 órai misén. Tröszter Mária emlékezete. Polgári leányiskolánk nagyérdemű megalapítója, Tröszter Mária emlékezetének megörökítéséről végre méltóképen gondoskodhatnak a hálás és kegyeletes utódok. Kaprinay Kriszta igazgató buzgó gyűjtéséből alap keletkezett, amely legújabban lényegesen megnövekedett. Az intézetben 1914. évben végzett növendékek pünkösd hétfőjén ötéves találkozót tartottak s ez alkalommal gyűjtést indítottak Tröszter Mária emlékének megörökítésére. így most már 1137 korona 70 fillér áll rendelkezésre, amelyet további gyűjtéssel fognak gyarapítani. Elsősorban is 200 koronás tőkével gyászmise-alapitványt tettek templomunkban és ennek kamataiból minden év szeptember 19-én csendes gyászmisét mondanak a máier Tröszter lelkiüdvösségéért. Később pedig sirkövet emelnek porai fölé a helybeli temetőben. Az evangélikusok -közgyűlése. A rákosszent- mihályi ág. h. ev. egyházközség múlt vasárnap tartotta közgyűlését, melyen a hívek nagy számban vettek részt. Megalakították a gyűlésen az egyházközség vezetőségét. A választás egyhangú volt. Mind azokat a jelölteket választották meg, akiket legutóbbi tudósításunkban név- szerint felsoroltunk. A gyűlésen Blatniczkv Pál lelkész is részt vett s lendületes beszédben vázolta az ev. egyházközség jövő feladatait. A Keresztény Szociális Párt női csoportja alakuló gyűlést tartott október 6-án. Az aradi vértanuk emléke a cselekvés mezejére szólította községünk hölgyeit, akik impozáns számban jelentek meg a Mazáts-féie vendéglő helyiségében, hogy a keresztény és hazafias újjáéledés munkájába szegődjenek. A megalakult tisztikar a következő: elnök Kaprinay Krisztina, ügyvezető elnök Neuwirth Anna, alelnök br. Podmaniezky Georgine, főtitkár Kohlác3 Emilia, titkár Zeisler Dezsöné és Dómé Mária, főjegyző Benes Jenőné, jegyző Horváth Mariska és Schefarek Józsefné, főpénztáros Matinszóka Rezsőné, ellenőr Vörös Ferenczné, Kádár Józsefné és Zirmann Józsefné, választmányi tagok: Krenedits Sándorné, Bognár Istvánná, Kramer Istvánná, Gombás Kálmánná, Orbán Antalné, Szilvási Józsefné, Dómba Kristófné, Rothhammer Istvánná, Hatvány Lajosné. Tresánszky Istvánná, özv. Lenz Józsefné. Gombás Károlyné, Pap Berta, Csávolszky Ferencné, Gilich Miklósné, Farkasné, Muzsik Zoltánná. Horváth Istvánná, Matinszóka Elza. Bangha Lujza, Váczy Gyuláné, Tiszay Anna, Schaller Mártonná, Weinwurm Jánosné, Prókay Sándorné, Sostarecz Alajosné, Somogyi Jánosné, Erdei Sándorné, Vaczuler józsefné, Horváth Gergelyné, Sárai Andrásné, Lédeczi Józsefné. A gyűlés elhatározta, hogy minden pénteken d. u. 6 órakor összejön, amikor is szívesen látja községünk keresztény és hazafiasán gondolkozó hölgyeit. Már az első összejövetel is az irgalmasság áldozatkész megnyilatkozását váltotta ki, a- mennyiben a szegény gyermekek részére ruhagyűjtést indítottak meg, amely célra Papp Berta tanítónő saját lakásán ajánlott fel helyiséget. Fehérnemű tisztítás Rákosszentmihályon. Valóságos szerencse érte Rákosszentmihály közönségét. A jónevü budapesti Adria tisztitógyár gyüjtőtelepet létesített községünkben.- Nyolcz nap alatt végzi a rábízott munkát. Ezentúl tehát nem kell a szennyes gallérokat Budapestre be- czipelni. A gyüjtőtelep községünkben József-utcza 31. sz. alatt van. Az iskolagondnokság ülése. A rákosszentmihályí állami iskola gondnoksága október 4-én.Pálfi János elnöklete alatt ülést tartott, amelynek jegyzőkönyvét Meltsok Béni és Balázsovich Zoltán hitelesítették. Örvendetes tudomásul vette a gondnokság az elnök jelentését, hogy a kiküldött bizottság alapos vizsgálatot tartott a tanítótestületnek a kommunizmus alatt tanúsított magatartása dolgában és senki ellen sem talált semmi kifogást. — Wayand Károly igazgató jelentést tett az osztályok elhelyezéséről Tizenegy teremben 2? osztályt helyeztek el váltakozó rendszer szerint. Két osztály van az Anna-felepen, azonban a beírás eredménye alapján #a belső területen meg kellett nyitni a hatodik első osztályt is s ezt a huszonötödik osztályt nem tudják elhelyezni, valamint gondoskodni- kell a két iparostanonciskolai ósztálv megfelelő elhelyezéséről is, A polgári leányiskola helyiségét óhajtották igénybe venni, ezt azonban a községi elöljáróság megtagadta. A gondnokság hosszabb vita után bizottságot küldött ki. how a községi elöljárósággal a helyiség kérdését megoldja. Tagjai : Pálfi János elnök, Krenedits Sándor, Balázsovich Zoltán és hivatalból Wayand Károly igazgató. — Tudomásul vette a gondnokság, hogy Wayand igazgatónak a tanítás alól felmentése tárgyában tett elnöki előterjesztés kedvező elintézését felsőbb helyen elvi akadályok gátolják, miért is más módot keresnek, hogy az igazgató terheit megköny- nyitsék, annál is inkább, mert az igazgató a jelen körülmények között a felelősség vállalására nem hajlandó. A * községnek két körzetre osztását kéri tehát a gondnokság, külön igazgató vezetése alatt. Az első körzetbe a központi és második számú iskola, a másodikba pedig az I. sz., az Anna- és Árpádtelepi iskola és a két kisdedóvó tartoznék. Hozzávetőleges határ a József-utca lenne. Wayand igazgató előterjesztette a vendégként jelenlevő tanítótestület kérelmét, hogy a második igazgató férfi és lehetőleg Radomszky Mihálv legyen, ki húsz évi itteni működése alatt pontos és lelkiismeretes munkálkodásával arra érdemet szerzett? A gondnokság a kérelmet tudomásul vette és páríojóan felterjesztette. Iskolánkhoz 4680 bor. évi járandósággá! iskolaszolgát neveztek ki. amivel a gondnokság kérelme nvert kedvező elintézést. A szolga azonban már a próba idó alatt megelégelte a dolgot és eltávozott. Wayand igazgató javaslatára a gondnokság felkérte a „Rákos Vidéke“ szerkesztőségét, hogy hirdetmény utján keressen uj jelentkezőt, ez azonban a hét végére feleslegessé vált, mert alkalmas helybeli pályázó jelentkezett, aki az alkalmazást próbaképen él is nyerte. — Csizmadia Gyula lelkész nyilatkozott végül a hitoktatás ügyéről, mely minden osztályban megkezdődött, bárha az eevik hitoktatónk kinevezése még nem történt meg. Végül Wavand igazgatót felhatalmazták, hogy a rendelkezésre álló 182 kor. magánado- mánybó! az érdemes, szegény iskolásgyermekeket iskolaszerekkel lássa el. Október hatodika iskoláinkban. Az aradi vértanuk emlékére egykor — nem is olvan régen — hazafias ünnepélyeket rendezett minden társaskör községünkben. Az ötéves világfelfordulásban azonban majdnem feledésbe mentek még azok is, akik életüket áldozták a hazáért. Az utóbbi években egyedül az iskolákban emlékeztek meg róluk kegyelettel. Az idén az Ehmann-telepi iskolák tanulói tanítóik vezetésével átjöttek a'rákosszentmihályi templomba istentiszteletre, a rákosszentmihályí iskolákban pedig méltatták a nap jelentőségét és délután szünetet tartottak. Uj tanítók. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Sáffár Antalné Drumár Kornélia pöstyéni községi polgári iskolai menekült tanítónőt addig, mig előbbi állomáshelyére vissza nem térhet, ideiglenesen szolgáht- tételre a helybeli polgári leányiskolához osztotta be, anélkül, hogy a beosztás a szolgálati viszony tekintetében változást jelentene. — Itt közöljük még, hogy Baka Mátyás igazgató fiát, Baka Józsefet, ki nemrég szerezte meg tanitói oklevelét a fővárosban, a Práter-utczai áll. elemi iskolához osztották be helyettes tanítóként. Dohányjegyek. Budapesten és Újpesten dohányjegyek léptek életbe. Minket, többi főváros környékieket megint kihagytak a játékból. Mi szívjuk a jó levegőnket.