Rákos Vidéke, 1914 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-18 / 3. szám
3. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. telepi hitközség kérelmét, melyben templomunk régi nem használt oltárának átengedését kéri. A gyűlés egyhangúlag kimondja, hogy az oltárt odaajándékozza. Mayer Ferencz panaszkodik, hogy éveken át nem lehetett a templom adósság törlesztését teljesíteni és formai változtatást ajánl a számadásokon, a melytől aztán Holló Ágoston, Csizmadia Gyula, Balázsovich Zoltán és Kratochwill József felszólalása után eláll. Kellner György a templomi persely gyűjtés eied- ménye iránt érdeklődik. Meyer Ferencz ezeket a pénzeket is szeretné felhasználni A nyert felvilágositások után Kratochwill József plébános hangsúlyozza, hogy az önálló plébánia létesítését rövid időn belül meg kell oldani s ezt feltartóztatni sem lehetne, legfeljebb maga a hitközség tartóztathatná fel, ha nem törődnék vele. A perselypénzeket azonban be kell szolgáltatni, kivéve a Szent Antal-persely jövedelmét, melyet helybeli szegények és gyermekek segélyezésére lehet fordítani, a mit a jövőre nézve el is határoz a gyűlés. Egyhangúlag jegyzőkönyvi köszönetét szavazott a gyűlés Lippe Ödön Sándor adományaiért és nemes- szivü kölcsönajánlatáért. Pálfi János és Meyer Ferencz még a kath. nép- szövetségbe belépésre és a szövetség támogatására biztatták a tagokat, mire az ülés véget ért. Szabad liczeum. A Szabad liczeum rákosvidéki osztályának megalakulásáról és működésének minden mozzanatáról hűséges képet nyert eddig is a t. közönség lapunkból, mely kezdettől fogva méltányolta az intézmény kulturális czéljait és törekvéseit s mindenkor készségesen engedte át terét, hogy a liczeum működésének a nélkülözhetetlen nyilvánosságot biztosítsa. A Szabad liczeum igazgatósága most igen kedvesen viszonozza lapunk szerény szolgálatait, amennyiben a „Rákos Vidékét“ hivatalos lapjává választotta s erről szerkesztőnket a következő szép levélben értesítette: Mélyen Tisztelt Szerkesztő Ur! A szabad liczeum rákosvidéki osztályának vezetősége f. hó 6-án tartott értekezletének egyhangú határozatából kifolyólag tisztelettel felkérjük, hogy a kizárólag kulturális czélokra törekvő szabad liczeumot nemes törekvéseiben a „Rákos Vidéke“ hasábjain támogatni szíveskedjék. A Szabad Líceum iskola, melynek czélja mindenki számára hozzáférhetővé tenni és biztosítani a továbbképzés lehetőségét. Fölöslegesnek tartjuk T. Szerkesztő ur előtt bizonyítani, hogy az iskolai intézményeket kiegészítő szabadoktatás és a közkönyvtár a magyar nemzeti kultúra kiegészítése szempontjából mennyire fontos tényező. Csupán csak azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a mi czéljaink és eszközeink a szabadsajtó törekvéseivel azonosak Mindketten a szellemi szükségletek kielégítésére törekszünk, mely époly fontos nemzeti érdek, mint a gazdasági téren való erősödés. Mindezek alapján felkérjük T. Szerkesztő urat, hogy b*. lapját a szabad liczeum hivatalos lapjául tekinteni és ezt lapjában alkalmas módon feltüntetni is tessék. Kelt Rákosszentmihályon, 1914. január 15. kész tisztelettel: Kenessey Béla Samu István szfőv. tanító, a szabad főgymn. tanár, a szabad liczeum titkára. liczeum igazgatója. Természetes, hogy a megtisztelő megbízásnak eleget teszünk és most már, mint hivatalos szócsöve szabad liezeumunknak, közleményeit a lap kereteinek határán belül mindenkor készségesen közöljük s az intézmény minden igaz kulturális, hazafias és tudományos törekvését örömmel támogatjuk. Viszont az is természetes, hogy a „hivatalos lap“ jelleggel nem mond le a lap szabad bíráló és ellenőrző jogáról és kötelességéről, amely mindenkor és mindennel szemben megilleti a szabad sajtó-orgánumot. Pusztán félreértések elkerülése czéljából kellett ezt megjegyeznünk, mert régi tapasztalatunk, hogy a közönség egy része nincs tisztában a „hivatalos lap*-jelleg fogalmával. Még élénken emlékezünk arra, hogy például a múltban támadások érték a „Rákos Vidéket“ azon a czimen, hogy a községnek hivatalos lapja s igy közügyeinkben pusztán a községháza véleményének visszhangja. Holott minden értelmes embernek tudnia kell, hogy a „község hivatalos lapja“ czim nem jelent egyebet, mint, hogy azok a közlemények, amelyeket a község a nyilvánosságnak szán, itt jelennek meg. Tehát aki Rákosszentmihály hivatalos hirdetményeit és egyéb közleményeit olvasni, akarja, az azokat lapunkban feltalálhatja. Ellenben nem jelenti azt, hogy e hivatalos rovaton kívül a lap önálló véleményét és kritikáját községi és egyéb közügyeinkben is szabadon ne hangoztathassa, miként évek óta számtalan esetben meg is tette és nyomatékosan kifejezte saját véleményét. A tájékozatlanságon kivül meglehetős adag rosszakarat is kellene hozzá, hogy valaki ezt ne akarja megérteni, de — ismételjük — a múltak tanulságain okulva, tartottuk szükségesnek, hogy t. olvasóink figyelmét erre a körülményre felhívjuk. A „Rákos Vidéke“ tehát a mai naptól kezdve hivatalos lapja a szabad liczeum rákosvidéki osztályának s mint ilyen tartalmazni fogja a liczeum hivatalos közleményeit, sőt ha ezek terjedelme szükségessé teszi, rovatot is nyit ezek számára. * Érdekes véletlen, hogy épen most kaptunk egy levélbeli felszólalást a szabad liczeum múlt vasárnapi anticoro, antlnlt, special Böhler és special Krupp- csövü Hamer- ;sek valamint páros finom ejectoros angol Hameiies» garnitúrák. Elsőrangú Lankaszterek, bikhs Hinták, Expressek, Mamerles- Orilingek, Távcsöves Mailep AfS Schönauer stb. jutányos áraJron A világpiacon megle- lend fegyverujdonsá- gok azonnal megkap- hatók. Minden Fegyver ki lesz próbálva 10462 és megbízható, szakképzett paskamOveseim által alaposan belőve. Mindennemű fsgyverjavl- tások, átalakítások, belövesek szakszerűen és jutányosán. DaHA vadászfegyverek K9C90 szaküzletében IY/P, Egyetem-tér5, Saját modern puskaműhely. Újonnan megjelent fegyvéreket tartalmazó •*. Sport-Útmutató Ingyen. >*.