Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-02 / 44. szám

44. szám. XIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1913. vasárnap, november 2. KÖZGftZfcflSrtG! HETILAP aflKOSSZEUmiMÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. * MÁTYÁSFÖLDI HVÄRAL0TULAJDONOSOKVEGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KÉR. RÁKOS» KÖZMŰVELŐDÉSI ES JÓTÉKONYSÁG! EGYESÜLET^ RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSÖ^TAXARÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! SPORTTELEP. A RÁKOSSZENTMIHÁLY; IRaRTÁRSULAT. AZ ANHä-TEEEP EGYESÜLET* A POLGÁRI DALKÖR! ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLY! KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LÁPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: R á ko s s z entmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre .........................8 ko> Fé l évre ... 4 , Negyed évre..........................2 EG YES SZÁM ARA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petit sor ára 20 fillér. Szerkesztő Uram, panaszom van! Legelsőbb is kijelentem, hogy nem harag­szom, hanem alázatos szívvel jövök s a leg­nagyobb- tisztelettel visszahozom selyempapirba burkolva azt a jóakarattal s keztyüs kézzel adott pofonkát, melyet az egyik (múltkori) vezérczikké- ben a rákosszentmihályi nőknek adott. Szépen kérem, vegye vissza, huzza le a , keztyüjét s vágja a fejéhez erősen a társa­dalom mai erkölcsének, mert ez az a hal, amely a fejtől bűzlik s melynek bűneiből alig terheli valami a mi asszonyainkat. S ha ezeket a társa­dalmi erkölcsöket mérlegeljük, hamarosan kivi­láglik, — ki a ludas benne . . . Nincs a hétnek egyetlen napja, amelyen, hol keserűséggel, hol undorral félre ne kelljen dobni a napilapokat. A hírek témája nemcsak ocsmány, de állandóan s változatlanul ugyanaz. Csak a nevek mások. A magas műveltség, hala­dás, tudomány, a korszakos vívmányok ez idő­szakának erkölcsi jellemrajza e pár szóban össz­pontosul : úri betörő, házassági dráma, sikkasztás, vagy ha úgy tetszik, — panama. Az előbbiről egy Ízben már megemlékeztem, ezúttal a többit veszem tollhegyre keserűséggel vegyes utálattal. Igen, mert a mai drámák utálatosak. A leg- sivárabb önzésnek, hitvány lélekürességnek tobzó­dásai ezek. Nincs bennük egy mákszemnyi igaz­ság, erönagyság, léleknemesség, küzdés. Semmi, semmi. Még csak bukás sem. Bukni is csak az tud, aki aránylag magasan, vagy legalább is egyenesen áll. Közönséges sárban vájkálások, közönséges sárbafulladások ezek a drámák. Hétköznapi lelkek hétköznapi érzései, silány vérnek még silányabb gerjedelme. Az utcza erkölcse — a családi szentélyben. A trónról lefelé, — az utolsó kunyhóig. Istenivé avatják a silány bűnt, mindenható szerelem­nek csúfolják a féktelenné aljasodott állati ösztönt^ A mai erkölcs központja az „Én“. Én vagyok az Isten, a világ középpontja. Én értem forog a föld. Az én javam a fő, az én boldogságom az első, a többi mind-mind mellé­kes, ha az én vágyaim útjában állanak. Esküszegés, tisztességtelenség nem riaszt vissza. Hosszú éveket együtt élt házastársak fordul­nak el egymástól az undorító önzés oktalan­ságával egy múló vágyért, — avagy anyagi javakért. A férj otthagyja asszonyát élete őszén, miután nyarának virágait elszedte tőle, otthagyja magában ártatlanul, meg nem érdemelt keservé­ben. Szélnek ereszti családját akárhány, amely­nek ő volt éltetője. Az anya vagy atya bűnös gerjedelmében el­fordul ártatlan gyermekétől, hogy gyenge szivé­nek silány érzéseit kövesse, ő maga végig élvezte az anyai szeretet melegét. S talán éppen ez a nagy szeretet hitette el vele, hogy minden vágyának teljesülni kell s rettenetes önzésében megfeledkezik arról az ártatlan csöppségről, aki­nek sokkal több joga van az anyai szeretet élvezésére, mint neki bűnös szenvedelmének kielégítésére. Bizony, bizony Szerkesztő uram, az állatok különb szülők ezeknél! Micsoda rettenetes vakság, szívtelenség az ártatlan gyermek egész világát tönkre tenni, meg­fosztani attól, ami számára a legnagyobb s csak egyetlen kincs: — a szülőt, az anyai szeretettől. Nem érdemel az boldogságot sem földön, sem égen, aki piczi gyermeke ártatlan csókját eldobja magától. Pedig ez nem újság, — ugy-e, kérem ? Nem, nem újság, — de századszor és ezred­szer is — undorító. Nem teszi széppé az előző kilenczszázkilenczvenküencz csók sem. Undorító ép úgy, mint minden megnyilat­kozása a romlott erkölcsnek, megromlott Ízlésnek; amelybe lépten-nyomon belebotlunk, akármeny­Lapunk mai száma 16 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom