Rákos Vidéke, 1913 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-26 / 43. szám
tt. oldal. KAKOS vidéké 43. szám. reménységünk, hogy az óhajtott, nagyszerű, egységes társadalmat ő fogja összekovácsolni a kiforrt viszonyokat felhasználva és évek során át folytatott alapvető munkálkodásának termését learatva. Éppen úgy vallja és követi az elvet, hogy a helybeli társadalmat egyesíteni is kell és ezzel erejét tömöríteni és cselekvőképességét gyümölcsözővé tenni, mint a hogy tántorithatatlanul vallja és követi községi életünkben azt az elméletet, hogy itt az intelligencziának kell a községi ügyek vezetését biztosítani s községünk disz- tingvált és kiváltságos jellegét és nyaraló-telepi mivolt- ját mindenkorra biztosítani. Ennek a községi politikának köszönhető Rákosszentmihály fejlődésének eddigi iránya és sok szép eredménye s ebben a jelszóban egyesült mindig a község erős és egységes vezetősége, melynek középpontja, lelke és éltetője ő lett kezdettől fogva és ő maradt máig is. Külön fejezet kell arra a nagy gazdasági tevékenységre, melyet a hitelszövetkezet, illetve takarékpénztár élén fejt ki évek óta. Nálunk ennek mérhetetlen gazdasági, sőt szocziális értéke van, melylyei fel nem becsülhető érdemeket szerzett Krenedits Sándor, a ki szabadidejének nagy részét erre a nemes czélra áldozza. Hány szegény ember megtakaritott, megmentett koronái dicsérik a főjegyzőnk munkáját a hitelintézetekben, hol az ügyfelek dolgát jól és példátlanul csekély díjért látják el Kinek köszönjük meg a polgári iskolánk községe - sitését? Kinek az eredménye ez a nagy kulturális siker és ki most is annak az intézménynek első gondozója, lelke? Általában iskolaügyünk, mint minden kulturális mozgalmunk fő zászlóvivője ki más mint Krenedits Sándor, aki az iskolák érdekét az állami gondnokságban csakúgy ápolja, mint amilyen lelkesen támogatja a községházán ? Egyházközségünknek van e lelkesebb, tevékenyebb tagja? Nincs-e ott minden egyházi czél szolgálatában, testvéri szeretettel karolva fel, valláskülönbség nélkül minden egyházi czélt? Hány jótékony, kulturális és egyházi vallásosczélu mozgalomnak volt vezetője, lelkes munkása tiz év alatt Krenedits Sándor! Kinek volt nagyobb része nála a műkedvelő előadások rendezésében és sikerében ? Ki szerepelt többször és nagyobb sikerrel, mint ő? Nem ma is — és mindig tőle várjuk-e ebben is, hogy elől járjon, mert ahol ő van, ott nem koczkázatos a vállalkozás ? Ez a hallatlan mértékben elfoglalt ember rá ért arra is, hogy egyik művészi dicsőséget a másik után arassa, a mellett, hogy a kitűzött jó czél elérését biz- tositotta. Szerepelt és szépen megállotta helyét a vármegye törvényhatósági bizottságában s a legnépszerűbb kolléga és szomszéd a járásbeli vezetőségek előtt. A járási értekezleteken csakúgy népszerű és becsült, mint szeretett kollégája a vármegye valamennyi jegyzőjének és kedves tagja minden vadásztársaságnak. Az ö nevéhez fűződik első évtizedünk minden nevezetesebb esemenye, minden eredménye, a villamos villágitás csakúgy, mint a középponti iskola, a villamos vasút csakúgy, mint a küszöbön álló kövezés, az uj C7Qhn 5í Otín7Q szabászait és ÜL.dUU IxullucU varróiskolája Rákosszentmihály, józsef-utcza 49. szám alatt. Elfogad franczia ruhavarrást: blúz, alj, pongyola és estélyi ruha varrást. — Növendékek felvétele egész nap. Tandíj havonta 10 korona. piacz, a vágóhíd, a temető, a községháza befejezett tervei, egy sereg szabályrendelet és a jövőt szolgáló berendezkedés. Tiz esztendő aránylag nem nagy idő az ember életében. A községében még kevesebb: nekünk mégis milyen gazdag, milyen nevezetes, milyen eseményekben dús. Krenedits Sándor felett sem vonult el nyomtalanul. Megszerezte neki a becsületesen és sikerrel végzett munka édes örömét. Megszerezte, hogy ma boldog családnak feje. Szerzett becsülést, szerzett tiszteletet és szerzett jóbarátokat, hálás környezetet. A hála virága a legritkább és azért a legbecsesebb. Ezt a hálát tolmácsolom én most a mai nagy napon, ezt a hálát, a mindnyájunk megbecsülő, igaz köszönetét helyezem én elébe az ünnep legnagyobb diszéül s kérem, fogadja olyan szeretettel, mint a milyen őszintén mi ezt érezzük és nyilvánítjuk. És még egyet. Csekély látható jelét, emlékét ennek a hála és szeretet érzésének, Rákosszentmihály közönségének ajándékát nyújtja át bchvarczl József. Kedves jó barátunk! Ne tekintsd ezt az emléket értéke és mivoltja szerint, hanem mint megemlékezésünknek látható jelét, készakarva kerültük megválasztásában a hivatalos és sablonos vonatkozást. A jó barátnak, a gondtalan vadásznak adjuk szolgálatára, hogy legkedvesebb üdülő óráidon is eszedbe jussunk és szeretettel gondolj reánk. Vadássz vele vidáman és szerencsével. Hajtsd örömöd szolgálatába az erdők vadjait. Es szolgáljon ez szimbólumként; legyen kezedben mindenkor az igazság fegyvere és vadássz vele, jobarátunk, ezentúl is szerencsével és ejts zsákmányul, mint eddig, mennél számosabban igaz, baráti sziveket! Az Isten éltessen, s áldjon meg ! Perczekig éljenezték Krenedits főjegyzőt, kinek Schwarczl József átnyújtotta a szép vadászfegyvert. De a nagyobbik meglepetés még ezután következett. Balázsovich Zoltán átadta a főjegyzőnek a .jubileumi lakomáról kizárt úri nők* ajándékát, egy igen szép, díszes és értékes dohányzó készletet, valamint Krenedits Sándorné piros rózsa csokrát. — Akik nincsenek itt, — úgymond — de akiket annyira szeretnénk itt látni, azok küldik ezt a meglepetést és az a hölgy, aki neked a legkedvesebb. Könnyezve fogadta főjegyzőnk a kedves meglepetést és megindultan mondott köszönetét az üdvözlésért és emlékért. ígéri, hogy ezentúl is minden igyekezetével Rákosszentmihály fejlődését, felvirágoztatását fogja szolgálni és a község nemes lelkű polgárságára üríti poharát. Hauser Gyula ünneplése. Keresetlen, őszinte, meleg szavakban ünnepelte Hauser Gyula birót Lippe Ödön Sándor. Hauser Gyula tiz éve bírája a községnek, s egyhangú megválasztása mutatja népszerűségét' és a polgárság bizalmát iránta. Minden közérdek lelkes pártfogója, minden izében tisztességes. korrekt, igazságos, derék férfiú, ki megérti magasabb törekvéseinket és buzgó zászlóvivője azoknak. Olyan jó ember, aki ha akarna, se tudna rosszat tenni. A jeles bírónak szeretete jeléül ugyancsak szép és értékes vadászfegyvert ajándékozott Rákosszentmihály polgársága a mai nap kedves emlékéül. Hauser biró ugyancsak meleg ünneplés tárgya volt, melyet formás és lendületes beszédben köszönt meg. Visszaemlékezett a tiz év történetére, rajzolta rajongó szeretetét a község iránt és közigazgatási téren Bitskey Gyulát és Krenedits Sándort vallja mesterének. Az ő szellemében, vele egyetértve dolgozott mindig legjobb tudása szerint és mindig az igazságot szolgálta pártatlanul és tántorithatatlanul. Köszöni a bizalom és szeretet szép megnyilvánulását. Hü marad mindig multjá-