Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-03 / 9. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 9. szám. szórakozó helyet, kaszinót, miegyebet keresniük. Az Almásy-iéien nagyban megindult parczellázás úgyis kezdi közelebb hozni őket a község belsejéhez. De alkalmas közlekedési kapcsolat nélkül minden hiábavaló. A lóvasutnak a vágóhidig biztositott meghosszabbítása is csak az első lépés az összeköttetés megteremtése felé. A vasúttársaság, mely elvégre nem közjótékonysági vállalat és oktalan üzlet koczkázatába nem bocsájtkozhatik, kijelentette, hogy kész a vonalat egészen az Anna- telepig elvezetni és saját koczkázatára fentartani, ha az érdekelt telepek közönsége a megépítés költségeit biztosítja. Tavaly ilyenkor nagyban gyűjtötték erre az aláírásokat a telepeken, papiroson össze is került egy csomó ezer korona, de mindeddig egy fillért sem látott belőle senki. Ha tehát komolyan akarják és tudják is akarni, akkor itt a pillanat, hogy a dolgot reális módon és komolyan nyélbe üssék. De ez elvégre csak a község egy részének az üg^e. Még fontosabb, hogy legalább a már eddig biztositott meghosszabbítást építsék már meg. A lóvasut — látszik már ma is, — kora reggel és késő este, valamint a helyi forgalom tekintetében hasznos szolgálatokat tesz most is. Többi hivatását azonban mai állapotában nem töltheti be. A községnek fontos közérdeke tehát, hogy a meghosszabbítás megtörténjék. Az idei tavaszra Ígérték, szerződés biztosítja létesülését, mégis napról-napra egyre növekedő aggodalommal kell látnunk, hogy a megvalósítása érdekében eleddig semmi sem történt, holott pedig már, márczius első napjaiban járunk. Semmi sem mozdul, semmi sem történik, ellenben kínos csend mindenfelől. Csakhogy a községnek ragaszkodni kell ám a nyert biztosítékhoz. Annak a meghosszabbításnak — még pedig legalább is annak — ezen a tavaszon meg kell történnie, akármennyire nem fontos vagy nem sürgős talán a kis lóvasut dolga, a nagy vasutvállalatnak. Meg kell történnie és mi elérkezettnek látjuk az időt, hogy a község az érdekelt vállalatot e tekintetben nyomatékosan megsürgesse. Ezzel tartozik a közérdeknek és önmagának és nincs kétségünk benne, hogy czélt is ér. Valószínű, hogy aggodalmunk oktalan, hiszen a vállalat részéről eddig is sok jóindulatot tapasztaltunk községünkkel és a lóvasuttal szemben. Meglehet, hogy türelmetlenségünkre azt az egyszerű feleletet kapjuk, hogy hiszen az uj vonal megépítése csak néhány heti munka, tehát nem történt semmi mulasztás. De ezzel szemben nem szabad elfelejteni, hogy a meghosszabbítás is csak vasútépítés, a vasútépítés pedig igen körülményes valami, rengeteg hivatalos hókusz-pókuszszal és mindenféle engedélylyel, bejárással, mi-mindennel jár, ami rengeteg időt emészt. Mért nem halljuk eddig, hogy ezek legalább elintézést nyertek volna? Hiszen ha akkor kezdenek ezekhez, amikor már a vonalat meg kellene nyitni, akkor nem lesz belőlük semmi ősz előtt, igy pedig majd jövő tavaszra remélhetnénk a toldalék megnyitását. Már pedig ezt az évet Rákosszentmihály - nak elvesztenie nem szabad. Inkább jövő tavaszra az újabb, további meghosszabbításokat kellene előkészíteni. Ajánljuk az érdekelt vasúttársaságnak és Rákosszentmihály községe figyelmébe ezeket a dolgokat és kérve-kérjük, tegye meg mindenki a magáét. Hadd’ legyünk már végre egészen rendben a közlekedésünk dolgaival, legalább is egy | időre. T.Á. K O Z Nyílt levél a szerkesztőhöz. — Az örök téma. — Arra szólít fel a Szerkesztő ur, hogy nyilatkozzam arról: mit tartok a pénzügyminiszter azon műveletéről, hogy a dohány és szivar árát felemelte vagy egyáltalán tartok-e valamit? Nem volt-e ez sötétbeugrás, jobbra vagy balra fog-e billenni az államháztartás mérlege? Nem fogja-e a miniszter ur számadását áthúzni az a vandalizmus, amit a lemondás jelszavában megkezdték a felingerelt pipások pipakészleteikben ? Hát, igen tisztelt Szerkesztő ur, erre egyszerűen azt felelhetném, hogy nem nyilatkozom, nem vagyok én sem államtitkár, sem primadonna, amint jól tetszik tudni; aztán vannak nekem más megfejtendő kérdéseim is. így például a múltkor, amidőn a villamosdrótok még a földön voltak, azt kérdezte tőlem egy zólyomi vagy nyitrai üveges szaktárs: „Meg van e sok menkü a drótban?“ — A „menkü“, válaszoltam neki, mind meg van, de a drótban egy sincs még, mert ha csak egy is volna benne, amióta már azt a drótot piszkálja, régen rostélyos vagy palacsinta lett volna magából, az üvegek meg a hátán poharakká váltak volna, a somfa botot pedig felaprózta volna fogpiszkálónak. A múltkor meg községünk egy nagyreményű sarja azt kérdezte tőlem: .Hogyha Édám nem evett volna az almából, Áve magába ment volna ki a paradicsomból?" Erre ránéztem, egyet-kettőt köhintettem s először azt mondtam neki: „Te, nem Édám az, hanem Ádám s aztán nem Áve, hanem Éva“. Másodszor azt mondtam : „Hogy tudsz te ilyesmit kérdezni, még fiskális lesz belőled; de ha mégis nagyon kiváncsi vagy, tudd meg, hogy Éva is benn maradt volna a paradicsomban, mert Sodomában is tiz igazért kegyelmet kapott volna az egész város*. Mindazonáltal megkísérlem a feltett kérdésekre válaszolni s minden bővebb statisztikai adatok nélkül az ember és dohányzás fogalmából levonni a következtetéseket az emberiség magatartására nézve a dohányzást illetőleg. Nagy könnyebbségemre szolgálna, ha a régi görögök és rómaiak dohányoztak volna. Homéros Iliászában sok szép kifejezést találnánk a pipás hősökre, mint a különböző szemekre s a biborszinü hajnalhasadásra. Cicero gyönyörű beszédei közt bizonyosan volna a dohányról pro vagy kontra; a klasszikus népek történetírói: Herodotos vagy Tukhidides útbaigazítana, mert biztosan már a régiek is megkisérlették volna a hiányos államkincstárt a dohány- monopoliummal megnövelni. Sajnos, Plátó meghatározását az emberről sem használhatom fel. Plátó tudvalevőleg azt mondta az emberről, hogy: „az ember két lábú tollatlan állat“, mire egy riválisa — már az ókorban is voltak riválisok —