Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-03 / 9. szám
9. szám. KAKOS VIDÉKÉ 3. oldal. Az ipartestület közgyűlése. Az ipartestület vezetősége a testület múlt évi működéséről a következőkben számol be: Tisztelt közgyűlés! Az elmúlt 1911 évről szóló jelentésünket van szerencsénk a következőkben előterjeszteni. 1. Tagjaink száma 1911 január 1-én 277, szaporodott 29 taggal, 1911 deczember 31*én a testület 3C6 tagot számlál. Az év folyamán 22 szüntette be iparát és 51 váltott uj iparigazolványt. 2. Tartottunk 1 rendes évi közgyűlést és 9 elől- járósági ülést. 3. Hivatalunk számos, szóbelileg elintézett panaszos ügyön kívül 265 ügyiratot intézett el. A békéltetőbizottság 11 esetben tartott ülést melyben 47 panasz nyert végleges elintézést. 4. Tanonczszerződés 1911 évben 157 köttetett, tanoncz 52 szabadult fel. Az ipartestület fennállása óta 264 tanonczszerző- dést kötöttünk, jelenleg 220 tanonczot tartunk nyilván. 5. A segédekről vezetett nyilvántartás szerint 1911 évben 576 segéd jelentetett be. Az elmúlt évben tartott közgyűlés azzal bízta meg az elöljáróságot, hogy Fleiszig Sándor és társai által tett azon indítványt, hogy a testület bocsásson ki kisebb értékű bélyegeket, melynek tiszta haszna fordittassék egy a „rokkant iparosokat segélyző“ alapra, a testület tárgyalás alá vette, azonban ez idő szerint kivihetetlennek tartotta, egyrészt azért, mert a testület nem rendelkezik oly anyagi erővel, hogy a bélyegek megrendeléséhez, feltétlenül szükséges néhány száz koronát ezen alapra befektethessen, másrészt pedig nem hiszi, hogy a gyűjtésnek ily módjával cél volna elérhető, mert hisz a mester uraknak maguknak kellene némi tőkét előlegezni oly bélyegekre, melynek árát sokkal később — vagy talán soha sem tudnák beszedni. Ezen indítvány tárgyalása alkalmával Rónay Tivadar ipartestületi jegyző azon előterjesztést tette, hogy ő ily segélyalap'létesítése helyett egy, az ipartestület kebelében alakítandó oly temetkezési egylet felállítását vélné célszerűnek, melynek tagjai nem csak iparosok, hanem Rákosszentmihály és Czinkota községekben lakó bármely egyén lehet. Készséggel felajánlja szolgálatait arra, hogy ezen egylet alapszabályait elkészíti és a szervezési munkálatokat vezeti minden érdek kizárásával. Amint a testület tisztelt tagjai immár értesültek, az elöljáróság a jegyző ezen előterjesztését magáévé tette, a szervezési munkálatok folyamatban vannak és nem rajtunk fog múlni, ha azok célra nem vezetnek. Nem mulaszthatjuk el ez alkalommal azt, hogy az 1910 évben alakult vigalmi bizottságnak fáradhatatlan és önzetlen munkálkodásáért, — mely munkálkodás lehetővé tette azt, hogy talán még a folyó évben a testület elöljárósága által beszerezni határozott testületi zászlót be is beszerezhetjük, — az elöljáróság ezúttal is köszönetét ne szavazzon. Végül még szomorú kötelességet teljesítünk akkor, amidőn tagjainknak tudomására adjuk, hogy iparosaink közül az elmúlt évben Wegenast Lipót és Vrbovszki János elhunyt. Temetésükön a testület képviselve volt és koporsójukra koszorút helyezett. A bemutatott számadásokból meggyőződhetnek a tisztelt tagjaink, hogy daczára csekély bevételünknek, okszerűen és takarékosan gazdálkodtunk; szomorúan tapasztalhatják azonban azt, hogy a hátralék rengeteg összeget tesz ki és az elöljáróság ennek behajtása iránt kénytelen lesz a legszigorúbb eszközökhöz nyúlni. Rákosszentmihályon, 1812 febr. hó. Szabó József elnök. Rónay Tivadar jegyző. Népszövetségi diszgyülés. Ünnepe van ma Rákosszentmihálynak. Az országos katholikus népszövetség, melynek elnöke Rakovszky István v. b. t. t. országgyűlési képviselő, alelnökei pedig Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspök és Zboray Miklós dr. országgyűlési képviselő, f. évi márczius 3-án, d. u. 4 órakor nagyszabású diszgyülést rendez községünkben, özv. Biró Jánosné vendéglőjének nagytermében. Az érdekes gyűlés iránt, melyre 800 meghívót küldöttek szét és amelyre belépődíj nincsen, oly nagyarányú az érdeklődés, hogy Biróné tágas terme ezúttal ismét szűknek fog bizonyulni. Vonzó erővel bir egy megkopasztott csirkét dobott az udvarára e szavakkal: — „íme a Plátó embere“. Már pedig a megkopasztott csirkének a dohányhoz semmi köze. Sokkal jobbnak találom e kérdés megfejtésére egy legujabbkori tudós kisasszonynak meghatározását az emberről, kiváltkép a férfiemberről. „A férfi — mondja a kisasszony — egy olyan két lábú szárazföldi állat, akinek az orra alatt szőrpamacsok vannak s aki a szájába összegöngyölt dohánylevelet dug, s akit meg lehet tanítani arra, hogy a bálban a belépőt lesegbse s a legyezőt tartsa*. Mind szép s eléggé jellemzi korunkat, de nekem van egy kis észrevételem erre a tudós kisasszonyra nézve. Bizonyosan azért van ennyire elkeseredve az erősebb nemmel szemben, mert sokan szöktek meg mellőle azzal az ürügygyei, hogy egy kissé elmennek dohányozni és soh’sem látta többet őket s bizonyosan nagynehezen sikerült egyiket-másikat betanítania, hogy a belépőjét le- segitse és a legyezőjét tartsa. De mi is az a dohányozás, amivel a kisasszony jellemezte az emberek millióit, akiknek az orruk alatt valami ütközni kezd, mint Szentgyörgynapkor a gyep? A dohányzás, egy hires orvos meghatározása szerint, a dohány száraz desztíllácziója, mely mellett a nyákhártyákon erősen izgató égvények képződnek, kátrány- tartalmú anyagok: kénsav és nikotin. Mindezen képződmények izgató szerek s a vérbe jutván, mérgezési tüneteket idéznek elő kisebb mértékben. A gyermek utánzó hajlamánál fogva próbálkozik vele. Az ifjú, miután több krízisen átment, füstfellegbe burkoltan szövi legszebb álmait. A férfinál a megszokás hatalma csaknem ellenállhatatlan. Az öreg ember — aki háza csendes körében elandalog, mint élte reggelén — pipára gyújt unalomból, szórakozásból, mert hiszen a vig cimborák elmaradtak, ki a temetőben, ki távol van tőle. Nem szükséges, költséges, lehet káros is, de a megszokás csaknem nélkülözhetetlenné teszi. A szokás hatalmánál fogva természetté válik. Vannak ellenségei, de annál több a jó barátja. Szegények és gazdagok, tudósok és költők, művészek és bölcsek hódolnak neki. „Soha sem leszek képes — írja egy hires orvos — megérteni, hogy mi élvezetet talál sok ember abban, hogy száját kürtőnek használja“. Schiller, a nagy német költő, mind ifjú, mind későbbi korában nagy dohányos volt. Kékes füstbe burkolózva irta nagybecsű müveit. Göthe ellenben nagy ellensége volt a dohánynak. „Dohány, fokhagyma, kutyák kiállhatat- lanok előttem* — Írja müvében. Wagner, a nagy zeneszerző, már ifjú korában nagy dohányos volt, ha megtépték babérjait, ideges mérgelődés közt pipára gyújtott. Basedow, a nagy pedagógus, olyan erős kapadohányt szívott, hogy Göthe inkább szagolta a tapló füstöt, mint erős dohányát.
