Rákos Vidéke, 1911 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-26 / 9. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 9. szám. még pedig — mondották — ha világítás, hát legyen villamos és ha már villamos, hát legyen vízvezeték is. Igen logikus és derék és ott, ahol — mint Mátyásföldön, magabiró és belátó elméjű, intelligens a lakosság, — ott nem is olyan nehéz. Különösen úgy, hogy az örökös jóltevő, Mátyásföld földi gondviselése, Paulheim József megint megnyitotta áldozatra készségének bőségszaruját és vagyonával, munkájával, szakértelmével, erős akaratával, az egyesület ügyének megint szolgálatába állott. A terveket az egyesület vezetői és tagjai apróra meghányták-vetették, az elmék tornáján egy-egy ötlet sikeresen csiszolódott s végre min - denek egyértelmüleg megállapodtak a megoldás módjában. A főbenjáró kérdésben nincs ellenzék, nincs személyi féltékenykedés. A kik talán még nemrég birálójogukat gyakorolták sűrűn az apróbb kérdések elintézésekor, ma együtt dolgoznak mint jó testvérek és társak. íme: a ki kritizál, még nem gyűlöl, a ki ellenfél — még nem ellenség, a hol nemesen gondolkoznak — férfiemberek. A Mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesületének közgyűlése egyhangúlag fogadta el a villamos világítás és vízvezeték terveit és egyhangúlag határozta el azok végrehajtását. Az indítvány ellen senki sem szavazott, senki sem felebbezett. Ellenben, mikor a munkálatokat megkezdették, neszét vette valaki, hogy a szükséges hatósági engedelmet elfelejtették idejekorán megszerezni. Itt a pillanat, hogy lehet egyet ütni a jóltevőkön ! . . . A többit tudják. Feljelentette az egyesületet a szolgabiróságnál, a hol kihágás miatt eljárást indítottak az egyesület érdemes elnöke, Bellovics Imre ellen. Milyen tréfája a sorsnak! A pillanatnyi kellemetlenség áldozata éppen ő lett, aki az ellenzék éléről lépett az egyesület elnöki székébe s a volt ellenzék többi vezértagjával együtt hűséges egyetértésben dolgozik az egykor támadott csoporttal együtt. De bizonyára nem ez volt a fontos. Tulajdonképen — a közigazgatási hatóság belátása révén — neki se görbült meg hajaszála sem, hanem az egyesület ellensége kaján örömmel élvezhette, hogy a munkálatok az ő fellépése következtében fennakadtak. A téli idő alatt is szorgosan folytatott munkát meg kellett szüntetni. Mérhetetlen kár érte volna miatta az egyesületet és annak minden egyes tagját. De a kétes értékű öröm nem tarthatott sokáig. Egy hétig csupán. Most már ott ülhet — szégyenével. Mátyásföldön újra dolgoznak a munkáskezek, újra, uj lendülettel folyik a munka, uj kedvvel, uj erővel, ujult akarattal. Nem történt semmi. Egy ártatlan buborék vetődött fel a viz tükrén és eloszlott ismét, nyomtalanul. Egy fájdalmas mosoly fut végig az arczán, a kinek kárt és bajt akartak okozni. Mert jót tett. Mert nemes a szive. Mert erős az akarata. Mert különb másnál. Különb és tisztább, szebb a lelke, mint más embernek. Ez csak elég ok a gyűlöletre ?! De tanulja meg mindenki, hogy a gyűlölet gonosz tanácsadó. A gyűlölet olyan mint az ördög maga. Addig segít, a mig romlásba nem dönt: azután cserben hagyja áldozatát a saját romjai között. Pillanatnyi sikert lehel elérni a gyűlölet segítségével és sugallatával. Perczekre lehet embereket elbóditani, tömeget felizgatni, a megtámadottnak kárt, kellemetlenséget, keserűséget okozni, de győzedelmeskedni — soha! Összedől f —=—:— -----------^ | T A R C Z A. I A másik. — Indiai történet. — Irta: Rudyard Kipling. Jó régen, a heivenes években, mikor Simlában nem voltak még középületek s a Jakko körül vezető széles országút még csak papíron volt meg, történt, hogy Qaurey kisasszonyt szülei feleségül adták Schrei- derling ezredeshez, aki többel, mint 35 évvel aligha volt idősebb a kisasszonynál. Mivel havonként 200 rúpia fizetése s azonkívül saját vagyona is volt, szívesen látták. Különben a jó emberek közül való volt s ha hideg idők jártak, tüdőhurutban szenvedett. Nagy melegben a guta környékezte; de sohasem ütötte meg egészen. Mindazonáltal Schreiderlingné asszony nem volt boldog. Még húsz esztendős sem volt, mikor férjhez adták s szegény kis szivecskéjét egy másik férfinak ajándékozta. A nevét már elfelejtettem, azért hát nevezzük csak őt „a másikának. Sem pénze nem volt neki, sem biztató kilátásai. Valami nagyon csinos sem volt; s ha jól tudom, az élelmező vagy a kezelő szakban volt alkalmazva. De mindettől eltekintve, nagyon szerették egymást s valami eljegyzésféle fűzte őket össze, mikor Schreiderling megjelent s Gaureyné asszonynak kijelentette, hogy feleségül szeretné venni a leányát. A másik viszony megszakadt. „A másik“ nyugodtan viselte veszteségét, bár oly állomásra helyezték át, amelynél rosszabbat keresve sem találhatott volna. Talán az éghajlat vigasztalta meg. Váltóláz gyötörte s tán ez vonta el attól, hogy egyéb bajával foglalkozzék. Szívbajos is volt, mind a két értelemben. Szivtágulásban szenvedett s baját a láz csak súlyosbította. De ez csak később mutatkozott. Hónapok múltával Schreiderlingné asszony betegeskedni kezdett s hogy Schreiderlingné szépsége véget ért, férje saját találékonyságára bízta őt és visszatért agglegénysége szórakozásaihoz. Az assszony fel-alá szokott nyargalni a Simla Maiion, egy elhagyott utón, fején jól hátracsapott szürke Terai kalappal, botrányosan rossz nyeregben. Egy augusztusi szép napon Simlában hagyta feleségét s lement ezredéhez. Az asszony kissé föllélegzett, de régi színét sosem nyerte vissza. A clubban véletlenül meghallottam, hogy „a másik“ ide került betegen, nagyon betegen — gyógyulás reményében. Schreiderlingné is tudott erről, sőt ő azt is tudta — ami engem már nem érdekelt, — hogy mikor érkezik. Azt hiszem, „a másik“ valakinek irt, hogy tudassák vele. Az esküvő előtt egy hónappal találkoztak utoljára. S most kezdődik a mese szomorú része. Egy este jó későig dolgom volt lent a Dovedell szállóban. Schreiderlingné asszony az esőben egész
