Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-04 / 36. szám
36. szám RÁKOS VIDÉKE 3. oldal megtagadja, vagy valamely iskolába be nem iratkozott tanköteles gyermeket szándékosan elhallgat, az az 1897. évi XXXV. t.-cz. 13. §-a értelmében kihágást követ el s 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Az elemi népiskolába való felvétel alkalmával 50 fillér felvételi dij fizetendő. Rákosszentmihály, 1910. augusztus hó. Wayand Károly, igazgató. Krenedits Sándor, községi főjegyző. Pálfi János, gondnoksági elnök. Hauser Gyula, községi biró. HÍREK. Ág. hitv. ev. istentisztelet. Szeptember 4-én, vasárnap délután 3 órakor Rákosszentmihályon, az állami uj iskola I-ső számú tantermében fezsovics Pál lelkész személyesen fogja a szokásos istentiszteletet megtartani. Adomány. Szombathy Kálmán ref. egyháztanácsos és Verdes Árpád a múlt vasárnapi ref. egyházi közgyűlés alatt a templomalap javára 50—50 koronát szíveskedtek adományozni. Fogadják az egyház hálás köszönetét. (Lelkészi hivatal.) Zelky Károly. Zelky Károly-róm. kath. felszentelt pap, néhai Zelky Endrének, kiváló polgárunknak fia, eljött eddigi kápláni állomáshelyéről és Budapesten lett a svábhegyi iskolában hitoktató. A nagytehetségü fiatal lelki-pásztor e lépéssel is haladt egyet kétségtelenül fényes karriérje utján. Tűzoltóság A rákosszentmihályi önkéntes tűzoltóság felszerelését e napokban fejezték be Tűzoltóságunk egyenruhája praktikus, csinos és mindenekfelett szerény, minden lohengrini túlzást messze elkerülő. A kiadjusztálás igen sikerült s mindenben pontosan követte a kormányhatóságilag megállapított hasznos szabályokat, Még némi gyakorlás van hátra a legénységgel s aztán valami díszszemlén és gyakorlaton mutatkozhatik be tűzoltóságunk közönségünknek. Manchen Mariska. Már jeleztük volt szives olvasóinknak, hogy Manchen Mariska Kis kadét czimen kiadta novelláit és tárczaczikkeit, melyek nagy részével már hírlapi közlésük alkalmával is ismeretessé tette nevét. Az Innocens Méta álnév alá rejtőző szerző, ki igen csinos zeneszerzeményeivel is sok sikert aratott, Rákosszentmihály közönségének a községi bál hangversenyéből kedves ismerőse. Az Írásában is kedves egyénisége, nagy fiatalsága, érintetlen lelke és jellemző mélabúja nyilvánul meg. Az a roppant nagy szomorúság vonul végig történetein, amely éppen a nagyon fiatal, érzékeny lelkek gyakori tulajdonsága, amelytől nem szabad megriadni; könycseppje termékenyítő harmata kiforrásban levő tehetségének. A mostani kötetét örömmel forgathatja az olvasó, mint zálogát a kecsegtető jövendőnek is. Néhány hangulatos — persze szomorú — vers fejezi be az elbeszélések sorozatát, amelyből mai számunk tárczarovatában talál Ízelítőt közönségünk. Halálozások. Pillér György czinkotai állatorvost, a rákosvidéki társaság általánosan kedvelt tagját, súlyos gyász érte. Édes atyja, id. Pillér György hosszú, kínos szenvedés után meghalt Czinkotán, hol néhány éve családostól megtelepedett. Övéi szeretetében élt le hosszú, munkás életet s a nyugalom örömét élvezte, hogy nemrég fiával együtt saját házukba költözvén, egész családját maga körül láthatta. Innen ragadta el a könyörtelen halál. Igen nagy részvét mellett temették. Thury Mátyás czinkotai téglagyáros, élete java korában, elhunyt Czinkotán. Eredetileg hivatalnok ember volt, korán nyugalomba vonult s nagy ambiczióval látott téglagyári vállalatához, mely munkálkodását szép siker koronázta. Jó téglákat gyártott s egész termelését évekre előre lekötötte a helyiérdekű vasúttársaságnak. Csak tavaly nősült. Fáradozásának gyümölcsét már nem élvezhette, régi betegsége, melynek nagy energiával tudott hosszú időn át ellentáílani, egyszerre megtörte s elpusztította, gyászba borítván hozzátartozóit s jóembereinek nagy csapatát. annak homlokához ért, érezte, hogy ez az ő boldogsága ez a fehérlelkü, szerelmes kis lány, akinek mélységes kis szeme annyi áhítattal tekint reá . . . * * * És Hófehérke várt . . . csak várt. . . Szövögette az édes álmokat, mig a dér fehérre nem festette a fákat. Ekkor fájdalmas érzés nyilallott Anna szivébe, a kétség! S töprengéseitől gyilkos lázálma lett, mely megölte a szivét. Egy asszonyt látott. Fekete, tüzes szemű asszonyt, kinek még a lehelete is szenvedély, buja vágy, mámor ... És ez az asszony ott ül egy brokát selyem kereveten és mosolyog, csábosán mosolyog. Hajában piros rózsa . . . hófehér válla födetlen . . . Lenge halvány selyem pongyola simul erős, de formás termetéhez, s kis kezei lágyan simogatnak egy fejet, mely ölében nyugszik . . . Lábai előtt a kis zsámolyon ül egy férfi, ki izzó szenvedéllyel tekint az asszonyra s suttogó szerelmes szavakat mond neki, odaígérve mindent, mindent! Ez a férfi Dénes! Igen Dénes! És Anna hallja, a mint az asszony odasugja a férfinek: „Dénes te az enyém vagy! És enyém maradsz! Akarom 1 Érted, akarom! És te nem fogsz elhagyni soha! ígérd meg, hogy soha ! A csókot én adom neked és cserébe ad a szived 1 . . .“ Aztán összeforr az ajkuk... és Anna arcza kitüzesedik. Marczangolja szivét valami kínos, gyötrő fájdalom. Szemét köny borítja . . . Mintha Dénes átölelné az asszonyt és azt modaná: „Tied vagyok, rabod, Tégy velem, a mit akarsz!“ De Annát a láz önkívületbe sodorta; puha, fehér ágyán vergődve, ' eszméletlenül fekszik és halk hangon beszél: „Egy asszony.. . egy erős asszony, megölte a lelkem. Minden asszony csábit . . minden asszonynak a másé kell ... És hogy csókolja . . . lehunyt szemmel ... óh Dénes!“ S az éj beálltával Anna fölsikolt, mintha az asszony csábitó mosolylyal ülne az ágya szélére és megfogná a kezét. „Itt ül, nézzétek . . . most fölém hajul. . . hogy villognak fehér fogai ... és tz az asz- szony a szivembe markol ... és tépi, tépi.. Mire virradatra bágyadt az éjjel, Anna fakó, agyongyötört arczczal feküdt a halálos ágyon. Szép szemét az örök sötétség borította be, szempillájára odafagyott az utolcsó könycsepp. Ezalatt pedig Brády Dénes vígan mulatott Pesten. Elfelejtkezett arról, hogy ott a Havasok alján vár reá egy kis szőke lány, aki naiv, bolondos gyermekszívvel bízott benne és hitt neki. A mámor, a gyönyör rabul ejtette és ő ment eszeveszetten a fény, az örökös ünnep után . . . Belefojtotta magát egy asszony puha karjaiba. Mert egy ilyen titokzatos, százgyönyört adó asz- szonyért a férfi elfelejti az ártatlan leány szivét, mely a tüzes csókok helyett hófehér szerelmet ad neki. De a férfinak mindig az kell, ami ingerlő, bűnös. Az az asszony tetszik, a ki eltiporja őket gőgösen, kaczagva! És Brády Dénes könnyelmű volt, gazdag, gavallér férfi, olyan, mint minden első, akibe egy álmodozó, szelíd kislány belebotlik. * * * *
