Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-04 / 36. szám
4. oldal. RÁKOS VIDÉKE 36. szám. Kisajátítási tárgyalás. A budapesti h. é. vasutak czéljaira Rákosszentmihály és Rákospalota község határában szükséges ingatlanok kisajátítási terveit az említett két községházán közszemlére tették ki s a közigazgatási bizottság a kisajátítási tárgyalás határnapját Rákos- szentmihályra 1910. évi szeptember hó 22-ének d. e. 9 órájára és Rákospalotára ugyanazon nap d. e. 11 órájára tűzte ki, mint az lapunk mai számának hivatalos részében is olvasható. Talált pónztárcza. Wurmbauer János 12 éves györgy-telepi fiú birtokában 1 darab 100 koronás papír, 1 darab 5 koronás ezüstpénzt és 1 nagy szürke szarvasbőr pénztárczát találtak. Állítása szerint a Tatter- sallban lelte junius 30-án. Tulajdonosa ezideig nem volt kinyomozható. Igazolt tulajdonosa jelenkezhetik a községházán. Gyümölcsös-kocsik az országúton. Aki a kerepesi országúton éjjel kifelé halad a fővárosból, az naponta több száz dinnyés, gyümölcsös, zöldséges falusi szekérrel találkozik, amelyek a város piaczaira igyekeznek. Érdekes jelenség azonban, hogy mig a rendőrség minden legkisebb szabálytalanságot szinte fontoskodó lelkiismerettel torol meg a fővárosi kocsikkal szemben, ezekkel a falusi szekerekkel mit sem törődik, úgy, hogy valósággal életveszélyes a közlekedés miattuk. Mint a birkanyáj özönlik el az egész úttestet, össze-vissza hajtanak, lámpája egynek sincs s igazán véletlen szerencse, hogy eddig még valami súlyosabb balesetet nem okoz tak. A rákosszentmihályi állomástól kezdve már a fő városi rendőrség dirigál, legalább itt kellene valamikép rendre szoktatni az atyafiakat, akiknek legalább a vezetői gyújthatnának lámpást s terelhetnék az ut bal oldalára a végtelen kocsisort. Mátyásföldi mulatság. Nagyszerű mulatság volt múlt szombaton Mátyásföldön. A felnőttek a gyermekekkel fogtak össze s igazán fényes, vigasságos estély lett belőle. Mazzantini Lajos volt a mestere s a kiváló balletmester csakugyan művészi és mulatságos dolgot produkált. A parkot fényesen kivilágittaíta, diszittetette, mint valami nápolyi népünnepélyen s különféle tréfás Ez a története a kis Hófehérkének. Mert ne várd vissza a fecskét, ha elhagyja fészkét és nagy útra megy. Sokszor az utón elpusztul, sokszor nem talál vissza . . . és ha megtér, összeroncsoltan, öregen, fáradtan; hiszen ez az élet, és ez a vég! Manchen Mariska. Emlék. Szép volt a regg, s ott, a hol legdicsöbb volt, A vén orom napfényes tetején, Ifjú reménynyel, mely szivembe’ lángolt, Nagy, hosszú útban arra mentem én. Hová, hová ? szólított meg az inda, Jer, jer velem! kiáltott rám az ér. Madárdal zengett közbe dalaimba’— — Oly bús valék, oly megtörött azér’! Ott, messze már, olyan nyugalmas álmot Aludtam a csöndes födél alatt, Nem mondta semmi: „holnap kell már válnod/“ 5 im messze most, hogy eltűnt, elmaradt! Eljött a hajnal, búcsú lakomára Ültük körül terített asztalunk’, Csak könyünk pergett minden falatjára, Reszketve zengtük el ima-dalunk. szórakozásokról gondoskodott. A parkvendéglő dísztermében pedig apró növendékei mutatták be tánabéli tudományukat, még pedig igen kedves és mulatságos kabaré előadás keretében. Közönség és tetszés természetesen volt bővében s ennek megfelelő volt az anyagi siker is. Némely szülő a gyermekkabaré ellen nevelési és erkölcsi szempontból telt némi észrevételt, sőt mi is kaptunk igen intelligens, szépen megirt és komolyan megokolt panaszos felszólalást, melyet azonban sajnálatunkra nem használhatunk fel, mivel abban a mai általános korszellem ellenében bizonyos jóhiszemű túlzást látunk. Az ugyanis, ha 10-12 éves úri gyermekek udvarló tánezot lejtenek tréfásan, s ártatlanul pajkos kupiét énekelnek, csak akkor lehetett még megbotránykoztató, — a mikor ebben a korban nem volt szabad színházba járni. Mióta azonban a nevelés egyik kulturális eszköze lett a színház s a gyermekeknek is legnemesebb szórakozása, — azóta az ilyen ártatlan konfidenskedés a tiszta erkölcscsel nem lehet kifogásolni való, — ha mértéket tart, a miről a Mazzantini művészi ízlése és az érdekelt családok gyermekeinek jónevelése kezeskedett. Bizonyára nem tévedünk, ha a sikerből Ítélve azt állítjuk, hogy a mátyásföldi és vendégközönség túlnyomó többsége ugyanígy gondolkozott. Polner zeneiskola. A polnay Polner Ernő, zenetanár, zeneszerző és karnagy rákosszentmihályi zeneiskolájában kedden, csütörtökön és szombaton délután 2—6, vasárnap pedig d. e. 10—12 óráig tartanak a beírások. Tandíj az ének tanszakon havi 20 korona, zongora, hegedű, gordonka és czimbalom tanszakon 12 korona, — a csak felnőtteknek rendezett esti tanfolyam pedig szintén 12 korona. Ez utóbbiban kezdő vagy már zeneértő s magukat tovább képezni óhajtó férfiak és nők nyernek zenei oktatást. A tanfolyam felöleli a zene diktálás, zeneelmélet, karének és zenekari játék tanulását is. Polner Ernő zeneiskoláját a hires nizzai zeneiskola mintájára rendezte be. Gondnoksági ülés. A rákosszentmihályi állami iskola gondnoksága a héten, Pálfi János elnöklete alatt ülést tartott, melyen folyó ügyeket intéztek el. El, el! előttem az egész világ van, Egész világ csak egy nem, — — otthonom I Csak egy fény nem volt a szép napvilágban, A te szemed' kerestem, angyalom! Én kedvesem, várj, várj, öledbe hajtom, Ha visszatérek fáradt fejemet! S mint nevedet most köny között sóhajtom, Vágygyal tölti meg akkor keblemet! . . . Megtettem útam, ifjan, könnyű lábbal, Lefektéig kísértem a napot, Gazdag valék a könnyű, kis nyalábbal, Benn mindent jó anyám varrogatott! El, el, hol annyin gazdag kincset ásnak, Szeretettemnek sokkal tartozom — — Egynek a múltért, a jövőért másnak,-------Ta lálok én is, s nékik elhozom! íme visszatértem, este hozott útam Ide, a hol reménynyel jártam én; Megyek magamban, elmerengve, búsan, A vén orom kopár, zord tetején. A temetőből intenek a gyászfák, Kicsiny lakunk előtt nincs senkisem; Könyeznek, a kik a megtéröt látják, Sírjaimhoz vezetnek csöndesen! Gáspár Imre.
