Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-16 / 3. szám
2. oldal. rákos vidéke ______ 3. szám. ko zás, Ízlés dolga. Ha pedig meg lehet élni belőle, úgy még büszkék is vagyunk reá. A müvihar tehát ezentúl is hidegen hagy; de időnként mégis tisztáznunk kell az eszméket, mert a makacsul ismételt hazugságok végre is még a világos elmeket is megtéveszihetnék. Ha valaha ezt tapasztalnunk kellene, mindig számíthat polgárságunk igazmondásunkra és őszinte felvilágosításunkra. A választást illetőleg pedig — szerintünk — a kérdés ezen fordul meg: A mostan vezérszerepet vivő, úgynevezett községi párt becsülettel és tisztességgel végezte kitüntető feladatát és számottevő eredményeket produkált; érdemes tehát arra, hogy ezt a választópolgárság vele szemben újabb bizalomnyilvánitás alakjában elismerje. És semmiképen nem szolgált rá, hogy hálátlanul félre rúgják, anélkül, hogy arra okot adott volna vagy anélkül, hogy mások arra érdemesebbeknek bizonyultak volna. Az ilyen ok nélkül való eljárást az úri emberek egyszerűen komiszságnak, hálátlanságnak tartják. Még nagyobb komiszság pedig, ha ezt a rágalmak és hazugságok tengerének rászabaditásával kisértik meg s ezzel nekik ártani igyekezvén, a községnek okoznak súlyos károkat. Punktum. Ha pedig valaki kiváló tulajdonságokat érez önmagában és ég a vágytól, hogy szeretett községünk javára kiváló eredménynyel dolgozhassék — nyitva áll előtte az ajtó; soha, senki itt vissza nem utasította, meg nem akadályozta, f ^ TÁRCA. Hogyan készül el egy szerep ? Irta: Jászai Mari. Az én eleven motollám, akinek se keze, se nyelve meg nem áll egész nap, Csongrádi Bugya Anna, hivatására nézve szakácsnő, azt mondja: „Látom én, a nagyságáék is csak úgy vannak a szerepükkel, mint mi a hússal, amit a mészáros elibénk ad. Ö nekik is elej- béjük teszik a szerepüket, aztán annak is mindenik színész kezében más ize lesz, mint annak a húsnak, ahány szakácsnő megfőzi. Némelyik bizony ott is Ízetlen marad, a másik meg elsózza, hogy a kutyának se kell.“ Nekem imponál ez a Csongrádi Bugya Anna. Annyi bizonyos, hogy jobban félek a kritikájától, mint ő az enyémtől . . . Vájjon nem sóztam-e el ma a szerepemet ? Bugya Anna azt tartja, inkább legyen egy csipetet sótalan, akkor segíthetnek még rajta az asztalon. Igaz ez! Mindenki hoz magával egy kis „sót“ egy kis „borsot“ a színházba, és ha a színész körvonalaz, vagy halvány a játéka, a közönség azt kiszínezi, önkénytelenül kiegészíti magának a saját leikéből, kiki a saját lelkülete szerint, de a tulhalmozott, erőszakoskodó előadás az tolakodó és fárasztja a nézőt. Igen, a „kunszt“ abból áll, hogy túl ne fűszerezzük, amit föltálalunk. Kimérik tehát a porcziónkat,. kiosztják a szeresikerét el nem irigyelte volna. Azért, mert valaki uj czirádát akar a házra rakatni, — mely szerinte szebb a réginél — nem szokás felgyújtani ha ázat. Ilyet csak az olyan sáfárok szoktak jó szolgálatok címén cselekedni, — akiknek szükségük van a tűzveszélyre — egyéb okokból. Rákosszentmihály polgárai! Az a láng csak bengáli gyufa fénye; elalszik csendesen nemsokára s a müvihar is elül: visszatér a pohárba, melyből tengere kicsordult s mely ismét újra olyan lesz, mint volt azelőtt — üres, keservesen, vérfagyasztóan üres. HÍREK. Rákoscsaba! levél. (1910. Január 12.) Legutóbbi levelemben felhozott ama körülményre vonatkozólag, hogy a gyermekek között nagy mértékben dühöngő fültő mirigydaganat miatt miért nincsenek az iskolák bezárva? illetékes helyről azt az értesitést nyertük, hogy az orvosok véleménye nem egyöntetű arra nézve, hogy a baj olyan mértékben ragályos, hogy szükségessé válnék az iskolák bezárása. A baj külöm- ben szünőfélben van. Dr. Balogh Pál orvosnak vasúti orvossá történt kinevezése községünkre nézve örvendetes, mert községünkben lakó nagyszámú vasutasok és családtagjai meg vannak ezáltal attól mentve, hogy a Rákosligeten lakó eddigi vasúti orvoshoz kényszerittessenek fordulni. Ezzel közegészségi ügyünkről reá térhetek iskolaügyünkre. Községünkben az iskola kötelezettek és iskopeinket. Hajh, nem mindig étvágyunk és gusztusunk szerint! Némelyik azt hiszi, hogy egy kiló vesepecsenye illette volna meg és kap egy fertály kiló csontot. Mi lecsapunk rá, mint egy saskeselyü a prédájára — vagy mint Michel Angelo a márvány blockjaira, miket műhelyébe görgettek és ő nem bírta bevárni, hogy a hordárjai kiczihelődjenek. hanem kettesével kap- dosta őket föl és hordta ki őket az ajtaja elé, hogy maga maradjon a márvány darabjával. Minden színészben van ennyi Michel Angelo! Ennyi türelmetlen mohóság, mellyel a szerepével négy- szemközt akar lenni. Ennyit tudok, ennyit el is mondhatok valamennyi kollegámról. Ami ezután a műhelyben megy végbe, az már titok. A saját műhelyemet azonban ismerem és beszélhetek róla. Az én érzésem, valamennyi szerepemmel való első találkozásom alkalmával, az elragadtatás. Kisebb jelzőt nem találok rá. Szerelmes vagyok valamennyibe, Stuárt Máriába úgy, mint Fádét anyóba. (Az operában kerül szinre nemsokára a „Tücsök“.) Óriásinak látom valamennyit, lázban vagyok, mig meg nem ismerkedem vele annyira, hogy beleélem magamat; — akkor megszáll az ijedtség. Elkezdek félni tőle, épen úgy, mint mikor távolról gyönyörködöm egy föl- séges szép hegységben. Igen, igy voltam a lomniczi csúccsal, csodáltam, és mikor elkezdtem rá fölmászni, akkor megijedtem tőle. Talán föl sem bírok rá kapaszkodni!? Félek. Ebben a második stádiumban talált szegény Paulai, mikor tudtomra adta, hogy az Ember tragédiájában Évát fogom játszani. A szerepet, a darabot ismertem — ki nem
