Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-17 / 16. szám
X. évfolyam. Rákosszentmihály, 1910. vasárnap, április 17. 16. szám. RÁKOS VIDÉKE T^RSP.DflLní-és KÖZGAZDASÁG! HETILAP RÁKOSSZENTnihÁLT NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KÉR. RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET, RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKARÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! SPORTTELEP, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! IPARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET, A POLGÁR! DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLY! KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVKCH ZOLTÁN. Előfizetési ár : Egész évre . .... 8 kor Fél évre .......................4 „ Ne gyed évre..................2 „ EG YES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petit sor ára 20 fillér. Spannraft Ágoston Megint egy szem a hosszú lánczolatban. Szaporodik, egyre gyarapodik a rákosszentmihályi temető. Jobbjaink sora évről-évre ritkul s hovatovább mindigazabb lesz az Ágai hires mondása, hogy több lesz már az ismerősünk száma a temetőben, mint az utczán. Az élet törvénye a szüntelen átalakulás, uj- hodás. Generácziók tűnnek el egymásután az idők végtelenségében s helyüket uj jövevények töltik be, kik egykor szintén ősökké válnak s majd ők is zajtalanul siklanak át a földi megsemmisülésbe, hogy ismét uj utódoknak adják át helyüket. Az embereknek, a tehetetlen, gyámoltalan, törékeny embereknek megadással kell türniök ezt a szomorú sorsot, mely közös, mindenkié. Éppen az isteni rendelkezés megszentelte természeti törvény megnyugtató következetessége és a léleknek az uj, tisztult életbe vetett reménye — a hitnek e csodás virága — enyhíthetik csupán s teszik elviselhetővé a kétségbeesést és fájdalmat, melyet a zordon, a könyörtelen halál maga körül talál, de még igy is azok, akik közvetlen közelből szenvedik végig a válás fájdalmát, akiket a szeretet köteléke fűzött a távozóhoz, azok számára nincs vigasztalás, nincsen enyhülés. Osztályrészükül csak a tehetetlen fájdalom, a vigasztalan szenvedés marad. Az a koporsó, mely körül a hét végén zarándok útra kelt egész Rákosszentmihály és a harmada Budapest, egy minden külsőségben egyszerű, javakorbeli férfiú hült tetemét takarja, aki, egy régebben szinte ipari színvonalon folytatott foglalkozásba beleöntve a maga zseniálitását, művészszé vált s művészi színvonalra emelkedvén, hirt, dicsőséget és elismerést szerzett magának és magyar nemzetének. Spannraft Ármin Ágoston, a magyar királyi operaház és a nemzeti színház messze külföldön hírneves diszletfestője, érdemekben gazdag részese volt annak a kulturális és művészi munkának, amelyet a színházak végeznek s a maga nemében olyan invencziózus, plasztikus és sokszor káprázatos alkotások hosszú sorozatát produkálta, hogy úgy idehaza, mint a külföldön tisztelettel emlegették nevét s egy-két évvel ezelőtt, mikor jubileumát ünnepelték, fényes keretben tettek tanúbizonyságot művészetének értékéről. Hozzánk, Rákosszentmihályhoz, még szorosabb kötelékek fűzték. Élete legszebb éveit itt töltötte körünkben. Lelkesedve, odaadással vett részt a közös munkában s egyike volt az alapvetőknek, akik ebből a helyből kies otthont teremtettek, akiknek egyénisége az alapvető elveket, a régi erkölcsöt képviselte, s akik itt a vonzó, szeretettel teljes társaságot megalkották. Spannraft Ágoston tagja volt az alapvető Almásy Pál-telep egyesület eredeti választmányának, mindenkor megbízható, hü munkása lett a községnek is, a helybeli jótékony társadalomnak is.' Munkásságát különleges egyénisége irányította és határolta is egyben. Az egyszerű, puritán polgár és a bohém művész keveréke volt ő, a mindig nyájas, nyugodt, szives, derűs kedvű, de sohasem hangos; lágy szivü, minden áldozatra kész, de soha szereplést nem kereső férfiú, aki nagyon hasznos, nagyon szimpátikus és nagyon értékes tudott lenni, de nyilvános tisztségeket nem vállalt, a nyilvános szereplést gondosan kerülte s vezér lenni sohasem óhajtott. De Spannraft Ágostonnak a keze, a művészete, az áldozatkészsége kezdettől fogva ott volt minden dolgunkban, ha valami jámbor vagy nemes czél érdekében kellett munkálkodni, vagy pedig társadalmunk szolgálatára kellett cselekedni. Mindenki szerette, mindenki becsülte, itt és Lapunk mai száma 14 oldal.
