Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-17 / 16. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 16. szám. mindenütt, ahol megfordult. Háza hosszú ideig egyik élénken látogatott helye volt úri társaságunknak, melynek árván hagyott családja mindenkor kedvelt és becsült részese volt. Nem volt beteg, testi romlását külsőleg csak tulhizása mutatta a legutóbbi időben. Kedden rosszul lett, fuldokolni kezdett. Az orvosok hiába követtek el minden lehetőt, csütörtökön este elszállt belőle az élet. A szép, derűs lélek kiröppent földi börtönéből, ki a csillagos ég felé, az örök verőfénybe ; idelent pedig fekete gyász fogta körül porhüvelyét s zokogó tömeg siratja ami halottunkat, a magyar művészet örök emlékezetű halottját. Zelky Endre. Még nedves szemünk a siralomtól, mit szegény Spannraft Ágoston elhunyta hozott reánk, még itt re- meg a gyászt hirdető toll a kezünkben, midőn újabb, nem kevésbbé súlyos csapás sújt le reánk. Zelky Endre, m. kir. posta és távirdafelügyelő, Rákosszentmihálynak ez a hervadhatlan érdemű, nagy polgára, a népszerűségben páratlan Zelky bácsi nincs többé! ( Legjobbjainkat választja ki a könyörtelen halál, a legjobbakat, a legnemesebbeket ragadja el tőlünk, hogy a mi könyünk el ne apadhasson, a mi lelkünk meg ne nyugodhasson. Régen beteg volt, a tudomány megmondta előre végzetét, halála mégis váratlan és korai s nem tudunk belenyugodni, hogy ez a nemes lélek eltávozzék közülünk, ez a nagy szív ne dobogjon többé, ez a nagy energia többé ne alkosson. Az alapvetők gárdájának egyik legértékesebb tagja volt Zelky Endre is. Az Almásy Pál telep egyesület f ^ T Á R C Z A. Bucsuzás. Az őszi alkonyat méla csendjében egy régi könyv akad a kezembe. Elsárgult lapjai közt van néhány platán-levél, nekem féltve őrzött kincseim. Egy kis utczá- ban, egy kicsiny házban arasznyi udvaron állt két vén fa. Abban a kis utczában laktam én soká. Egy napon el kellett költöznöm a kis utczából, mert úgy jött a város urainak a gondolata, hogy nagy széles utat csinálnak a helyére. És eltűnt a kis utcza, a földszintes házakkal, lebontották mind, a platánokat kivágták, eltüzelték. Akkoriban magam sem tudtam, mért fáj nekem úgy a bucsuzás a kis utczától. Nagyon szomorú volt a költözködés napja. Úgy elszorult a szivem. Künn az udvaron sokáig álltam a vén platánok alatt, búcsúzóul letéptem a busán bólogató ágakról néhány levelet. Mikor pedig utoljára léptem ki a kapun, előttem húzódott el a kis utcza, de már nem a régi többé. Mindenki hurczolkodott. A sok éves csöndet fölverte az idegen munkások kiabálása. Olyan bus látvány volt, mintha a sok ismerős jó ember, a kinek el kell innen menni, mind hontalanná, otthontalanná lenne. — Végig mentem utoljára a kis utczán. A sarkon megállva viszválasztmányában kezdte itteni pályáját. Sokáig közkatona volt csak és az akart maradni, de mindenkor hasznos, okos, lelkes és minden áldozatra kész. A fejlődéssel fejlődött az ő energiája és munkakedve is. A Spoittelep fénynapjaiban már vezér ; a hitelszövetkezet megalapításában pedig megtalálja igazi terét; nagyot mer, nagyot alkot, óriási munkát végez, lelkesül és lelkesít és fáradozását fényes siker koronázza. Rákosszentmihály nak nagy és örökbecsű alkotást ajándékozott a hitelszövetkezettel, melynek ő volt első elnöke, aki nélkül a szövetkezet meg- nem alakult és lábra nem állott volna. Emlékét arcz- képe örökre ott őrzi a szövetkezet falán. Soha jellemzőbb emléket! Az ő képére alakult csakugyan ez a derék intézmény s az ő puritán jelleme sütötte rá bélyegét puritán, tiszta szellemére. A postaintézménynek egyik kiváló főtisztviselője volt Zelky Endre, kit ott is nagy tiszteletben részesítettek s érdemeit mindenképen méltányolták. Tiszta, puritán lélek, nemes, lágy szivü ember volt Zelky Endre, a kit csak szeretni és tisztelni lehetett. A legnagyobbak és legjobbak közé tartozott közöttünk. A szive ölte meg. Már évek óta fenyegette veszedelemmel, de utóbb látszólag enyhült állapota. Pénteken délután még vidáman tréfált hozzátartozóival. Alkonyaira roham támadta meg s egy fél óra múlva halott volt. Egyik legszimpátikusabb családunk, társadalmunknak mindmegannyi kedves tagja borult mélységes gyászba, hirtelen jött halálával. Villamos vasutunk. (Folytatás és vége.) FII. Pályaelzárás és jelzés. A vasút bekerítése az elrendelésnek megfelelő módon és kiterjedésben lesz előállítandó. Az állomások a szükséghez képest, az illető szabványokban vagy részlettervekben, avagy rendeletileg szanéztem, s éreztem, hogy ott hagyok valamit a roskadozó kis házban, a halálra ítélt platánok alatt, ott hagyok, ott hagytam valamit ami az enyém volt,' de nem lesz többé soha. Nem tudtam akkor mi az, most érzem, elmondja — egynéhány elszáradt, megőrzött platánlevél. Mért, hogy mindig olyan sokat tudnak nekem beszélni ezek a levelek, olyan szomorú dolgokat! Miközben rájuk tapad a szemem, azt képzelem, ők is éreznek. — Mintha kérdeznék miért társalogsz most velünk, száraz, csupasz levelekkel, miért mesélsz most minekünk, hiszen valaha a csillagok, a hold, suttogó lombok mondtak neked mesét, édeset, ábrándosat, mámorba ringatót ? Miért, hogy nem tudsz velünk beszélni, némán, hidegen tekintenek le ránk a csillagok magányos éjszakákon. Nem keresel már nyíló virágot talán s már is találsz. De rólunk, hervadt levelekről jut eszedbe a virágnyilás. Hol vannak a nyiló virágaid? Hogy a levelek suttognak, mesélnek erre, arra vezetnek emlékeim temetőjében. A lelkem elszáll a kis utczába, szeretnék visszamenni, hogy megkeressem amit ott hagytam, de a kis utcza eltűnt, nem lehet ott már semmit sem keresni. Pedig most úgy hiányzik, amit ott hagytam. És tovább mesélnek a levelek csendesen. Egyre jobban, egyre világosabban értem miről szólnak. A Torda Péter történetét mesélik. A Torda Péter orvosnövendék volt. Ott lakott a kis utczában, a mig csak tanulnia kellett az egyetemen; jó barátok voltunk, bizalmasak, elválhataUanok — legalább akkor úgy hittük mind a ketten. És ime, hogy elváltunk, hogy elszt-
