Rákos Vidéke, 1910 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-13 / 11. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE következő szöveggel jelent meg a tanügyi hivatalos lapban: Felhívom a tekintetes Igazgatóságot, mint a Néptanítók Lapjának kiadóját, hogy a lap legközelebbi számában, a „Pályázatok“ rovatában tegye közzé a következő hirdetést: A rákosszentmihályi (Pest vármegye) 12 tanerős állami elemi népiskolánál 1909. november 15-én kezdődő hatálylyal betöltendő két tanítói állásra, az állami elemi népiskolai tanítók illetményeinek szabályozásáról szóló 1907. évi XXVI. t.-c. 2. § ában biztosított illetményekkel, pályázat hirdettetik. Határidő: 1909. november hó 1. A tanítói (tanítónői) oklevéllel, kereszt- levéllel, illetőleg születési anyakönyvi kivonattal, honossági, továbbá az esetleges működési bizonyitvánnyal, gazdasági, háziipari, női kézimunkái, kántori vagy egyéb szakismereteket igazoló bizonyitványnyal fölszerelt kérvények az illetékes vármegye kir. tanfelügyelői hivatalához nyújtandók be. A kir. tanfelügyelők megkerülésével, akár közvetlenül, akár más hatóság utján ideterjesztett kérvények figyelembe nem vétetnek. Budapest, stb. Most következik a bomba. A csattanó. Tudnillik elkövetkezett közben az akut kormány- válság; beköszöntött a gyászos ex-lex — és iskolagondnokságunknak vasárnap, március 6-án a következő kedves kis hivatalos írást kézbesítették : e ——^ T Á R C Z A. L J A primadonna. Irta; Bródy Miksa. A Márfi vérbeli művésznő volt. (A franciáktól vetjük át a szokást, hogy nagy színésznőink neve elé odaillesszük a névelőt és minden egyebet nem ; — még a kisasszonyt sem toldjuk a név mögé, lévén a szerény cimtelenség megkülönböztető tisztesség.) Nagy színésznő volt és bár közömbös mindenki előtt a művészek magánélete, senki sem tudott róla semmi — rosszat. Ebben az értelmetlen mondatban hiányzik az összekötő kapocs. Csakhogy az olvasó tudja, hogy a közömbös magánéletben szimatolgatnak a legszívesebben az indiszkrét orrok, amelyek a Már- fiéöan minden igyekezet mellett mit sem tudtak kiszimatolni. Szép volt. Hogy leírjam ezt a szépséget, arra részben azért nincs szükség, mert az összes kirakatokban látható volt a fényképe, az összes plakátok az ő alakjának finom vonalait mutatták, — másrészt pedig mindent leírtam, ha azt mondom, hogy olyan szép volt, mint a többi elragadó művésznő. Egyéni vonásai azonban mégis voltak; kezdve 11. S2ám Másolat. Magyar királyi vallás- és köz- oktatásügyi miniszter. 125791/1909. szám. A pestvármegyei kir. tanfelügyelő urnák m. évi október hó 20-án 3799. sz. a. kelt felterjesztése mellékleteit azzal küldöm vissza, hogy a rákosszentmihályi áll. el. iskola fejlesztése iránt, költségvetés hiányában és a tanév előrehaladt voltára való tekimettel nem intézked- hetem. Budapest, 1910. február 14. A miniszter meghagyásából: Tomanóczy min. tanácsos. Pest-Pilis-Solt-Kiskunvármegye kir. tanfelügyelője. 1082. sz. Állami iskola Tekintetes Gondnokságának Rákosszentmihály. Tudomásvétel végett megküldöm. Budapest, 1910. március 1. V. 4 drb. Petri. Tehát: való igaz, hogy nem tehet róla senki, de az is való igaz, hogy a mi szegény tanulóinknak zsúfolt iskolában kell szoronganiok, s a mi tanítóinknak emberfeletti munkát kell végezniök, meg nem kapott két társuk dolgát is ellátván. Szomorú állapot ez, mely méltán gyűlölted meg minden lelkiismeretes magyar emberrel azt a vészszel terhes, káros, keserves rémet, amit a közjog tudósai rövidesen ex-lex névvel jelöltek meg s melynek rejtelmeit egy évtized óta gyakorlati szempontból volt kénytelen megtanulni a birkatürelmű és igazán nem boldog magyar! végtelen kedvességétől mindenkihez, egész gyermekded naiv kedélyéig, pajkos csevegéséig, bájos duzzogásáig, melyek olyan talányszerüen vonzották hozzá a férfiakat. Ezek voltak az ő egyéni vonásai, amelyek azonban hajszálnyira sem különböztek müvésztársnői egyéni vonásaitól. Imreffy Imre báró huszonnyolcéves huszárfőhadnagyi szivének minden férfiasságával szerette a nőt. Azonban oly céltalanul, hogy a naponta küldött virágbokrétákhoz mellékelt értékesebb tárgyak egyszerűen visz- szakerültek hozzá. — Szeressen! — mondta napjában húszszor is a báró, részint a művésznő lakásán, részint a művésznő öltözőjében, részint a főur automobiljában. — Szeretem, — felelte lesütött szemmel a művésznő a fentemliíett helyeken. — Szeretem, ahogy csak nő szeretni tud férfit, de az öné nem lehetek sohasem. — És miért nem? — kérdezte a lázas koncep- tusból kissé kiesve a báró. — Tisztességes leány vagyok és mindvégig az akarok maradni. Ez ellen az érv ellen mindenféle ellenérvek állnak a férfiak rendelkezésére, amelyek közül mégis a legnyomósabb, a három ismert szó: „legyen a feleségem !* S ezt a három szót nem akarta a báró kiejteni. Ennek a három szónak mindenféle súlyos erkölcsi, hagyománybeli, társadalmi, anyagi következményei lettek volna. A család, de főképp az özvegy báróné, a ma-
