Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-05 / 49. szám
49 szám. A mellékelt czimszalagon levő postai bélyegző tanúsága szerint f, hó 28-án, vasárnap d, e. Rákos- szentmihályon, tehát helyben postára adott és Anna-telepre czimzett »Rákos Vidéke« lappéldány f. hó 30-án, kedden reggel kézbesittetett nekem, holott az ugyanakkor feladott lappéldányok az anna- telepi vendéglőben már vasárnap, tehát a feladás napján olvashatók voltak. Ezt a példát csupán azért emblem meg, mert lakásom Rákosszentmihálytól az annatelepi vendéglőig vezető útvonal mentén, tehát a kézbesítőnek éppen útjában fekszik. A felsorolt körülményekből Ítélve, jelen esetben a rákosszentmihályi postahivatal nem hibáztatható, de igenis hibáztatható a kézbesítést végző rendőr nemtörődömsége, vagy feledékenysége a késésért, akit, ha kérdek, vállat von és rejtélyes arczot öltve feleli: »Nem én vagyok az oka, tessék odabenn szólni«! Ebből az érthetetlen mondásából igen köny- nyen azt következtethetem, hogy nem ő, hanem valaki más a hibás. Nem tudom elhinni, bár viselkedése erre mutat, hogy a kézbesítés végzése a rendőr részéről szívesség volna, éppen ezért kérem t. Szerkesztő urat, hogy az illetékes tényezőknél, kiknek megbízásából a községi rendőr a kézbesítést végzi, odahatni szíveskedjék, hogy őt a kézbesítés pontos teljesítésére reá szorítsák. Tisztelettel Harsády József. Advent. Beköszöntött az ádventi időszak. A templomokban már minden hétköznapon a róráték gyűjtik össze az ájtatos híveket. Rákos szent- mi h á 1 y o n minden hétköznap reggel hat órakor tartják az ádventi szentmiséket, egész karácsonyig. — Fürszt bácsi mi az, hogy ma olyan szokatlan jó a kedve? — Búsuljon a ló, mért legyek rossz kedvű ? — válaszolt röviden Fürszt bácsi s mosolygó arczczal tovább dolgozott. Délután mikor hazament, minden különösebb bevezetés nélkül e szavakkal állt felesége elé : — Fiam, a jövő hét vasárnapján tartjuk meg az ezüstlakodalmunkat! Az asszony ijedtében elsápadt, azt hitte, hogy a férje a szó szoros értelmében megbolondult. — Mit beszélsz te ezüstlakodalomról, ha nem tudod, hogy még csak három év múlva lesz huszonöt esztendeje annak, hogy összeházasodtunk? — Mit törődöm én azzal, hogy mi mikor házasodtunk, Én nem a te kedvedért rendezem az ezüstlakodalmat, — Hát kinek a kedvéért? — kiáltott az asszony kipirult arczczal. — A lányunk kedvéért és punktum! Érted? — Nem értem. — Most álljak ide és magyarázzak el egy regényt, Egyszerűen azt akarom, hogy Kovács és Juliska megismerkedjenek, arra pedig csak egy mód van, ha meghívom az ezüstlakodalomra. — Hát azt hiszed, hogy a rokonság nem tudja, mikor lesz huszonöt esztendeje a házasságunknak? Fürszt bácsi már oly indulatos volt, hogy alig 3. Vasárnapokon azonban érvényben marad az istentiszteletek megszokott rendje. Reggel 8 és 10 órakor mutatnak be szentmise áldozatot, amelyeken örömmel telt szívvel látható, hogy immár szűk a szép rákosszentmihályi templom, istenfélő, vallásos lakosságunk büszkesége, Damjanich Jánosné halála. Damjanich Jánosnak, a magyar szabadságharcz vértanuságot szenvedett tábornokának özvegye, a magyar gazdasszonyok egyesületének elnöke, néhány napi szenvedés után elhunyt Budapesten. A kilenczven éves matrona csak néhány napig betegeskedett. Múlt pénteken agyszélhüdés érte s november 30-ikán hajnalra megölte a nagyszivü, nemeslelkü agg úrnőt. Ágya mellett ott virrasztottak rokonai: Végh József kúriai biró családja, a C s e r n o v i t s-család tagjai, Halála hire gyorsan elterjedt s mindenütt részvétet keltett. Egyik-másik középületre a nemzeti gyász jeléül már délelőtt gyászlobogót tűztek. Holttestét csütörtökön délután három órakor temették a Szentkirályi-utczai gyász házból. Damjanichné utolsó kívánsága volt, ha majd meghal, koporsójára ne szórjanak virágot, ne tegyenek koszorút, hanem mindazok, akik részvétük jeléül koszorút akarnak majd küldeni, váltsák meg ezt pénzben s küldjék a koszomra szánt összeget az árvák javára. A nagyasszony utolsó óhajának megfelelően kéri a család, hogy a koszomra szánt összéget küldjék a kegyeletes emberek özvegy Batthyány Gézáné grófné Teréz-köruti palotájába. Damjanich Jánosné Cserno vits Emilia éppen úgy, mint férje, szerb eredetű családból származott, Atyja Csernovits János Arad vármegye fő- szolgabirája volt, anyja a B o s n y á k-családból származott, Emilia igen csinos és még nagyon fiatal leány volt, mikor Damjanich János császári és királyi századossal megismerkedett. Damjanic h csakhamar megkérte a kezét, de három évig kellett birt magával, nagyon bosszanlotta, hogy felesége nem tudja magát beleélni a helyzetbe. — Légy nyugodt, a rokonok nem fogják pontosan kiszámítani a dátumot, azok örülnek, ha adódik valahol alkalom a jó evésre és ivásra, bizonyos vagyok benne, ha azt mondanám, hogy jövőre tartom az aranylakodalmat, ismét mind itt volnának a legnagyobb komolysággal. Száz szónak is egy a vége, jövő héten lesz az ezüstlakodalom s készülj rá, hogy az a legimpozánsabb legyen, mert az intézet tisztviselőit meghívom és Kovács is itt lesz — ezt a nevet bizonyos nyomatékkai hangsúlyozta, Végre Fürsztné is kezdte megérteni a dolgot és serényen készülődött az ünneplésre. A piaczon összevásárolták a legszebb baromfit. Fürszt bácsi pedig megrendelte a legjobb borokat s az utolsó hét nagy készülődésekkel múlt el. Az ezüstlakodalom előtt néhány nappal Fürszt bácsi elővette a leányát s szépen, óvatosan beleavatta az ezüstlakodalom hátterébe s betanította, hogy amennyire csak lehet, foglalkozzék Kovácscsal, mert Kovács »egész ember«, akivel érdemes foglalkozni, Ő az intézet legkiválóbb számolója és páratlanul szorgalmas, komoly ember. — Leányom — mondotta Fürszt bácsi, apai jóindulattal — most ha egy kicsit ügyes vagy, megalapíthatod a szerencsédet, én alkalmat szolgáltatok neked rá. RÁKOS VIDÉKÉ
