Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-24 / 43. szám
6. Rákos Vidéke 43. szám. Most negyedik üveg sörét itta már ki, második Virginiáját is majdnem egészen elszívta. Vizsla szemekkel tekintett ki az utczára, de nagy bosszúságára egy lelket se látott. Haragjában az időt átkozta s szidta a katonákat, akik még az időtől is megijednek. Éppen fizetni készült, mikor a sarkon egy hóri- horgas baka alakja tűnt fel. Fejét vállai közé húzta, kezét szellős köpönyege zsebébe mélyesztette. A kapitány rögtön felismerte: — Hisz ez Ollós Géza, a professzor ur — dör- mögte — ugyan mit keres ez ilyenkor az utczán ? Ollós Géza végzett tanár volt és önkéntes Ko- morovcsák kapitány századánál. Valahonnan az Alföldről került a horvát fővárosba, ahol akkor az ezred feküdt s ahol egy lelket se ismert. A kapitány nem szerette az úri katonát: az önkéntest, Ollós Gézát pedig valósággal gyűlölte. Miért ? Ennek csak ő a megmondhatója. Amint a szeme elé került, úgy pocsékra szidta, hogy sokszor alig ismert magára. Az önkéntes gyanútlanul közeledett az ablak felé. Mikor odaért, ösztönszerüleg betekintett a kávéházba. Egyszerre holt ember lett szegény. Maga előtt látta az ezred rémét, akiről azt beszélték társai, hogy betegen fekszik lakásán. Tovább akart menni, de nem vitte a lába, köszönni akart, de nem mozdult a keze. Úgy állott ott, mintha a földbe verték volna. A kapitány ur vérfagyasztó tekintettel méregette végig a hadfit. Borzasztó méreg kavaroghatott benne, mert bajuszának mind a két ága rettenetesen rángatózott. Intett a megrémült embernek, aki ekkorára magához tért, bement a kávéházba. — Hol csavarog maga tanár u** ? — förmedt rá. Vagy ha már csavarog, miért ilyen báli czipőkben s ilyen magas gallérral? Az önkéntes zavarában a báli czipőkre tekintett, de csak azt a bakancsot látta a lábán, melyet októberben az őrmestertől kapott. Még a szeg is benne volt a talpában, még a patkó is csörömpölt a sarkán. Erről szólni azonban nem mert a kapitány urnák. — Micsoda tanár maga odahaza? — A mathematikát s a fizikát adom elő, jelen* tem alássan. — No, az gyönyörűséges lehet. Szeretném most megmutatni, micsoda tanárjuk van a fizikából s a mathematikából. Most pedig egy-kettö, forduljon vissza a kaszárnyába, én is mindjárt ott leszek s ott meghallja a többit! Inkább ment volna a pokolba, mint a kaszárnyába. Ezer ördög kínzását szívesebben elviselte volna, mint Komorovcsák kapitány egyszeri szidását. De elment, mert ezt a parancsot kapta. A regulának pedig engedelmeskedni kell. Mi történik vele : ezen nem igen volt ideje gondolkozni. Nyomában volt az ezred réme. Fekete bajuszát fehérre lepte a hó, fehér volt még a szemöldöke is. Szeme azonban félelmes sötéten villogott. — Tud e vívni, professzor ur ? — dörgött az önkéntesre. — Mindent tanultam, de ezt nem, kapitány ur. — Nem ? Úgy meg kell tanulnia. Micsoda katona maga, ha még fegyvert se tud forgatni és micsoda tanár, ha még ezt se tanulta meg ? Mától fogva a szurony vívást fogja mindennap gyakorolni, Megértette ? Ezzel előhozatott két háromméteres dorongot s előhívott egy izmos szakaszvezetőt. A dorongok vége rongygyal volt betakargatva, mintha azáltal nem fájna annyira az ütés. 77 A tanár úrral gyakorolja a szuronyvivást. Ne sajnálja, csak üssön rá, éppen úgy, mint a czigány trombitásra szokott. A tanár ur is csak olyan katona, mint a többi. A szakaszvezetö a szó szoros értelmében megfogadta a parancsot. Kezébe vette az egyik dorongot, a másikat Ollósnak adta, aztán nekirohant s kétszer-háromszor úgy mellbe csapta, hogy meg- tántorodott. A kapitány azonban talpra parancsolta s ebben a formában tovább folyt az oktalan támadás. Mikor félóra múlva végeszakadt, szegény Ollós Géza talán ember sem volt már. — No látja, professzor ur, ezt kell megtanulnia. Ez többet ér a világ mindenféle filozopterénél, ez nagyon üdvös hatással van az egészségre is. Most menjen, tanuljon, majd holnap folytatjuk ismét a szuronyvivást. Folytatták is heteken keresztül. Ollós Géza azonban ekkorra sem tudta megtanulni. Kantot, Schop- penhauert nagyon jól megtanulta, de a szuronyvivást sehogy se tudta megtanulni. Hej, de sokat szenvedeti ezért a kapitány úrtól! Sok rosszhoz hozzászokik az ember. Ollós Géza is hozzá kezdett már szokni a szuronyviváshoz. Észre vette ezt azonban Komorovcsák kapitány s újabb kinzási módon törte a fejét. Azt hallotta, hogy a professzor kerül minden társaságot, a tánczot pedig gyűlő i. Bolondságnak, komoly emberhez nem valónak tartja. Pokoli ötlet villant meg agyában. Eszméjének pompásságán ő maga hangos kaczajra fakadt. Másnap keményen ráparancsolt, hogy azokon az estélyeken, bálokon, ahova a tisztikar hivatalos, ő is minden alkalommal okvetlen megjelenjék. — Ön természetesen nem azért lesz ott, hogy a szép leányok körül legyeskedjék, — tette hozzá — hanem azért, hogy azokat mulattassa, akiket senki sem mulattat. Csak aztán vigyázzon, szégyent ne hozzon a századra. Kedvetlenül, de mégis elment Ollós Géza az első mulatságra. Sokan voltak ott, úgy érezte, hogy az ő jelenléte teljesen fölösleges. Meghúzódott a fényesen kivilágított terem egy sarkában s karjait összefonva, elábrándozott. Miért, hogy neki senkije sincs, miért, hogy őt senki se szereti ? Pedig neki is van szive, jobb, mint a másé, hűbb, mint a másé és még sincsen senkije. De ha volna : tenyerén hordaná, megbecsülné. E perezben kimondhatatlanul boldogtalannak érezte magát. Szeretett volna elrohanni, hogy senki se lássa, hogy senkit se lásson. Kifelé indult. Az ajtóban egy leánykával találkozott. Szőke hajú, kék szemű, karcsú termetű leánykával. Nem valami szépség, de kellemes jelenség. Kettőjük tekintete találkozott. A katona megrázkódott, elkapta szemét a leányról s kifelé meneküli. Egy erős kéz azonban válón ragadta : — Vigyázzon, professzor ur, szégyent ne hozzon a kompániára ! A kapitány ur volt. Ö szólott hozzá, az ezred réme. Visszafordult hát a terembe. Oda állott megint a sarokba s kereste azt a szőke fejet, azt a kék szemet. Kereste, de a nagy sokaságban nem találta. Tovább akarta fűzni ábrándjait, miközben hozzája lépett a század kadétja. Csupasz arczu, eleven fiú : — Jöjj, bemutatlak néhány hölgynek. Tánczolj, udvarolj, mert különben bajod lesz a kapitánynyal. Gépiesen követte a kadétot. Bánta is ő, akár- hová viszi, akárkinek mutatja be. Arra gondolt, hogy még kétszáz egynéhány napja van hátra s aztán ismét szabad ember. Ott tinezol, ott mulat, ahol ő akar, nem pedig, ahol a kapitány ur akarja. Mikor feltekintett, azt a szőke lánykát látta maga előtt, akivel előbb az ajtóban találkozott. A kadét ravaszul mosolyogva bemutatta : — Lujza kisasszony, ime, itt van a mi önkéntesünk, Ollós professzor ur. Ollós zavarában ügyetlenül meghajtotta magát, miközben olyasfélét hebegett, hogy rendkívül örül a
