Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-21 / 12. szám
12. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. heinek csökkentésére s a sok gyermeket felnevelt anyák jutalmazására volna szükség. A lélekhóditó. *) — Úti könyvemből. — Irta: Lampérth Géza. Távol, egy délvidéki szigeten Ifjú szivii, ősz hajú idegen Szegődött hozzám társul. Kis oszteríánk árnyas terraszán Elbeszélgeténk estebéd után A világ folyásárul. — Búcsúzom, — mondám egy szép esetelen A honvágy már erőt vett lelhetnem, ^ Indulok holnap reggel. Öreg barátom fogta poharát, Isten veled — szólt — köszöntsd szép hazád Nevemben szeretettel. A Kárpátokat, a Dunát, Tiszát, Az egyenes föld nyílt szivii fiát A délibábos rónát. A dús kalászit fekete rögöt, — Melyet annyi piros vér öntözött, — S a sírva zengő nótát. . . A multat, a gyászost, hősit, nagyot, S — tavasz lesz éppen — köszöntsd a napot, Márczius dicső napját! Mikor megzendült az isteni lant, Talpra állitá dala a magyart S feltámadt a szabadság. Koczintottunk — szemébe köny szökött, — Te jártál — kérdém — a népem között, A Duna — Tisza táján ? Hogy igy meghódította lelkedet S könybe borulni látom szemedet Dicsőségén és gyászán . . . *) Mulató a szerző közelebb megjelenő uj könyvéből. * S — Hallgattad méla nótáink szavát, Népem örömét, népem bánatát Mikor vigadva sírta. ? Nem, — felelt ő — nem voltam soha ott Csak egy verses könyvet olvasgatok: Petőfi Sándor irta ! HÍREK. Márczius tizenötödike. A magyar szabadság haj- nalhasadásána-k gyönyörű ünnepét Rákosszent- m i h á 1 y o n is megülték ; minden kör, minden testület külön ünnepélyt rendezett. Az iskola lélekemelő ünnepén kívül a társadalmi egyesületekben volt legmozgalmasabb az élet. A »Rákosszentmihályi Kör« hazafias estélyét Pál fi János elnök nyitotta meg, majd — a felkért ünnepi szónok Balázso- v i c h Zoltán megbetegedvén, — M a r i c h Géza mondott igen tartalmas, szép beszédet, mely után a kör tagjai a Hymnuszt énekelték el. Az est folyamán még Keresztes István dr, tartott hazafias érzéstől izzó, lelkes, lendületes beszédet s végül Pál fi elnök megköszönvén a felszólalók buzgó fáradozását, berekesztette az ünnepélyt. A fellelkesült közönség csakhamar tánczra perdült s úgy vigado- zott. — A rákosszentmihályi függetlenségi 48-as körben is lelkes, hazafias ünnepélyt tartottak, nemkülönben a rákosfalvi független- ségi 48-as körben is, ahol az ünnepi szónok Szétsi Mihály tanító volt, kinek zeneiskolai növendékei hazafias zeneszámok előadásával is növelték az ünnepély fényét. — A rákosszentmihályi ref. egyház hazafias ünnepélyéről a következő tudósításunk számol be: A szabadság ünnepe a rákosszentmihályi református egyházban is megtartatott a márczius 14-iki délelőtti istentisztelet keretében, amikor a 65-ik Zsoltár 1. és 3. versének gyülekezeti eléneklése után B e n k e István mondott alkalmi imádságot és tartott szép emlékbeszédet, ktfejtvén Pál apostolnak a galatabeliekhez irt leveléből emez intelmet: »A szabadságban. melylyel megszabadított minket Jézus Krisztus, álljatok meg és ne kötelezzétek meg magatokat a szolgálatnak igájával«. Ismét alkalmi ima és lek működése megszűnik a test működésével együtt, a lélek is eltűnik az örök semmiségben. El kell tűnnie, mert a lélek tovább éléséről nincs bizonyíték! Ha a lélek tovább élne, mint a test, lehetetlen, hogy a szerető anya, férj vagy gyermek lelke el ne jönne az itt maradottakhoz ! Nem, a léleknek is vége a testtel együtt. A lélek csak az agy működése s ha az agy nem működik tovább, lélek sincs. Irtózatos gondolat ez az örök, végleges megsemmisülés ! Meglássa, beleőrülök ebbe a gondolatba. S nem őrült bele! Elmenekült a kisértetek elől. S mivel máshová nem menekülhetett, elmenekült a sirba. Ott legalább nem félhet tőle, hogy megőrül.,. A szegény asszony temetéséről együtt jöttünk haza egypáran, régi czimborák. Sajátságos kompánia volt ez. Barátkozásunk gyökerei visszanyúltak a boldog ifjúság bohém világába. Volt ebben a kompániában mindenféle zsánerű ember; iró, színész, festő, még egy milliomos is, akinek bohém társaságunk megbocsátotta azt a nagy bűnét, hogy pénze volt, cserébe azért, hogy es-ze is volt. — Bemegyünk még egy kicsit a városba — mondta czinikusan az iró. Még egy-két napig vagy óráig mulatunk, mig a guta meg nem lapit s a földről el nem küld a föld alá. — Megyünk vissza játszani — szellemeskedeít a színész. — S eszünk tovább étvágy nélkül — jegyezte meg a milliomos. — Hja, ez az igazság! Akinek pénze van, annak ne legyen étvágya; lám nekem szegény piktornak van étvágyam. Ezennel indítványozom is, hogy vonuljunk valami kávéházba, mert ádáz vágy fogott el egy sonkás zsemlye után ! Bevonultunk és kellő szánni sonkás zsemlyék és sörök elküldése után miről is beszélhettünk volna másról nagy bölcsen, mint az öngyilkosságról, ahelyett, hogy eféle témák helyett más okosabb dolgokról elmélkedtünk volna. Csodálatosképen mind megegyeztünk volna abban az egyben, hogy az asszonykának igaza volt, mikor öngyilkos lett. — Irigyelem, hogy olyan bátor tudott lenni! Ha én nem lennék gyáva, én is rég itt hagytalak volna benneteket. De gyáva vagyok s bevárom, mig megőrülök, ahelyett, hogy elpusztulnék innen, ahol nincs semmi keresni valóm. Vagy mondjátok meg őszintén, miért élek én ? — Fakadt ki az iró. — Azért, hogy nap-nap után apró pénzre váltogassam a tehetségemet s firkáljak rongyos tárczákat, szellemes csevegéseket, kritikákat s úgy nevezett »nagy újdonságokat«, hogy megkeressem velük a betevő falatomat? Hogy végezetül azután elpusztuljak innen anélkül, hogy csak egy valamire való dolgot is Írtam volna? S én nem fogok Írni. Mert máris kiirtani magam. Oh, a kenyér drága s minden falatért Írni kell ! Szétosztogattam már agyam minden termelését. Az agybérlők kiszipolyoztak teljesen ! S milyen iszonyú
