Rákos Vidéke, 1909 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-03 / 1. szám
2. gyönyörködve sétál a nyugodtlelkiismeretü vándor. Kivétel mindenütt fordul elő s mindaddig nem nagy baj, amig csak kivétel marad. Beteg embert mindenütt találunk az egészségesek között, anélkül, hogy ez a társadalmat megrontaná. Csak ha járványnyá fajul a betegség, akkor fertőzi meg az egész közönséget s akkor válik csapássá. Az évfordulón, midőn lezárul életünknek egy-egy szakasza, lelkiismeretünkkel számot vetve gondolunk vissza az elmúlt esztendő történetére s emlékezetünkbe tóiul jó és rossz, melynek részesei voltunk, öröm és boszuság, jó tett és vétek, boldogság és bánat, melyet tapasztaltunk vagy végigéltünk. S ha a mindnyájunk emlékezetében élő külső események összegezése helyett, inkább a lelkiekben vetünk számadást, bizonyára az alkalomnak nemesebbik feladatát választjuk. A múlt esztendő jelenségei között nem fordult elő olyan valami, a mit eddig is ne tapasztaltunk s eddig is évről-évre ilyenkor meg nem állapítottunk volna. Elég csendes, munkás esztendő volt. Közönségünk ragyoghatta már sokat ünnepelt erényeit, bizonyította jó szivét, nagy részben buzgalommal vette ki részét a közérdekű munkálkodásban, — mely ez évben kiváló és maradandó alkotásokat is eredményezett, viszont pedig nem vetkőzte le ma sem régi hibáit, az összetartás ma sem külömb, társadalmunk ma is csoportokra szakadozott, a közös munkában ma sem veszi ki részét lakosságunk egy része, mely keleti türelemmel várja, hogy mások dolgoznak és áldozzanak érette, mig ő maga nyegle makranczossággal legfeljebb azzal szórakozik, hogy a más munkáját — leszólja. De hát kinek-kinek a maga Ízlése és lelkiismerete szerint! Bizonyos,hogy mi, itt a Rákos vidékén átmeneti korszakot élünk; T A RCZ A. Asszonyok. Irta: Fehér Jenő. (Saskőy Sándor és Csorbay Ákos a Grand Hotel terraszán ülnek, amelyről gyönyörű kilátás nyílik az Adriára. Távolabb, egy kis kerek asztalnál, rózsás arczu fiatal hölgy nézegeti az illusztrált lapokat. Mellette egy idősebb nő, aki minduntalan szeméhez emeli a lorgnettejét s azon keresztül figyeli a járókelőket.) Saskőy (Csorbayhoz) : Gyönyörű fiatal teremtés! Vájjon ki lehet? Csorbay: Hornau báróné az édesanyjával. Tegnapelőtt érkeztek, Saskőy: Már ezt is tudod ? Valóban, kalapot kell emelnem a talentumod előtt. Hozzád képest rettenetesen ügyetlen vagyok. Érzem, hogy asszonyi dolgokban mily paránynyá törpülök melletted. Hiába, én már sohase fogom ezt megtanulni. Ehhez inven- czió kell, tehetség, ihlet, találékonyság, ötlet és tudom is én, mi minden . , . Csorbay (a szemére csipteti a monokliját): Pedig a dolog felette egyszerű. Amikor őnagyságáék a hajón megérkeztek, véletlenül a straild-on sétáltam. Ok egyenesen a szállóba siettek . . . Saskőy: Melyikbe? 1. szám a régi patriarchalis korból most ballagunk át az uj időkbe, amikor nagyváros módjára idegen tömeg helyezkedik el s megteremti minden téren a várva-várt sürü, élénk nagy forgalmat. A mai se-ki se-be állapot a letökéletlenebb. A régi színek már halványulnak, a régi élet veszendőbe indult, — de az uj még nem éledt fel utána. Csak a talaját alapozgatjuk telve a jobb jövőbe vetett reménykedéssel. A remény a játszi tündér, mely színes fátyolt tart a szemünk elé, mindent szépnek, ragyogónak hiszünk s uj kedvvel, ujult lelkesedéssel gyürkőzünk az uj munkára. A tisztességes, a becsületes, a jóemberek karját kérjük támaszul, hogy összefogózva segítjük egymást az uj utakon. Velünk van a hit, a remény és szeretet s e hármas szent talizmán megszerzi az Isten áldását munkálkodásunkra, Szívesen köszöntjük kedves olvasóinkat az uj év küszöbén; vajha teljesednék minden jó kívánságunk s bőséges áldás jutalmazná minden nemes törekvésünket a magunk és felebarátaik boldogulására! Téli tájkép. (Shelley) Özvegy madárka gyászol a berekbe, Hol galyja csupa hó Dermesztő szél sikoltozik felette, Lent befagy a folyó. A földön nincsen egy virág se rég, Nincs egy levél a fákon ; Egy hang se kél csak egy malomkerék Zúg át a némaságon, Radó Antal. * * * Csorbay: A villa Rivá-ba. A podgyászszal lassan kullogott utána a bérszolga. Egyszerűen megkérdeztem tőle, hogy kinek viszi a podgyászt. Saskőy: Nagyszerű ! Bámulatos! És meddig maradnak itt ? Csorbay: Mindössze két hétig. Ezt a bejelentő lapról tudom. Saskőy: Óriási! Mennyi találékonyság! Csorbay: De most ne kérdezz többet, mert máris észrevették, hogy róluk beszélünk. Saskőy : Nem baj. Hadd tudják meg, hogy fölkeltették az érdeklődésünket. Csorbay : Csacsi vagy ! Saskőy: Tudom! Csorbay: Az asszonyoknak sose szabad tudniok, hogy érdeklődünk irántuk. Saskőy: Ezt nem értem. Csorbay: Jer, egy kis sétát teszünk a tengerparton, majd sétaközben előadást tartok neked a nő- hóditás a-b-c-járól. Saskőy: Alig várom. Meg akarom hódítani ezt a gyönyörűséges bárónőt. Imádandónak tartom. Megengeded, hogy még egy pillantást vessek rá? Csorbay: Szó sincs róla! Úgy kell tenned, mintha észre sem vennéd. Saskőy: Jó. Engedelmeskedem. Nos tehát, kezdheted a leczkét. Csorbay: Ha megpillantasz valahol egy bájos nőt, csupán egy futó pillantást szabad feléje vetned. RÁKOS VIDÉKÉ
