Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-25 / 43. szám
RÁKOS Arany-balladára, majd az ismert bakter-nótákat énekelte a hallgatóság unszolására, később pedig még néhány más jóizü nótát mutatott be, melyeket Keresztes István dr. egy mulatságos, tréfás dallal toldott meg. Tizenegy óra se volt még s már is olyan fokra hágott a jókedv, hogy tánczra kerekedett a társaság s a mulatozásnak csak késő éjfél után vetett véget. Azelőtt minden hónap első szombatján tartott hölgyestélyt a Rákosszentmihályi K ö r. Most elhatározta, hogy ezentúl minden k é t h étben, tehát minden második szombalon rendeznek hasonló mulatságot, melynek változatosságáról és különleges vonzóerejéről Ko riger Ágost gazda gondoskodik, aki nagy buzgalommal fáradozott ez első estély érdekében is. A kitűnő újítást bizonyára örömmel fogadja a körnek minden tagja. Megyebizottsagi tagválasztás. Pestvármegye közgyűlése a túrái megyebizottsági tagválasztás határnapját 1908. november 10-re tűzte ki. Házasság. Hauser Rezső máv. hivatalnok, a rákosszentmihályi ifjúság szimpátikus, tevékeny tagja, vasárnap, október 25-én, d. u. 5 órakor vezeti oltárhoz Gabányi Lenkét, üabányi M. borkereskedő bájos leányát a rákosszentmihályi róm. kath. templomban. Ugyanitt tartja esküvőjét Winhoffer József, október 25-én. d. e. fél 12 órakor Wittenberger Margittal. Wittenberger József ösmert helybeli polgár kedves leányával. Felhívás a Kálvin-szobor érdekében. A rákosszentmihályi református egyházi elöljáróság kívánságára itt közöljük a dunamelléki ref. püspöknek, B a k s a y Sándornak szép felhívását a Kálvin-szo- borra való adakozás ügyében, melyet már annálfogva is közlésié méltónak tartunk, mert a szobortervezetre kihirdetett nemzetközi pályázaton, 67 külföldi pályázó között, a magyarok közül egyedül pályázott Hor- vay János szobrászunk nyerte el az ötezer frankos 3-ik dijat, minélfogva belekerült a terv kivitelében résztvevő hármas pályázatba, még annak megemlítésével, hogy általában az ő szobortevezete tetszik legjobban, a laikus nagy közönséget pedig (melynek ott Svájczban alkalma van láthatni) egyenesen hódoló VIDÉKE 43 szám. bámulatra ragadta. Bármily csekély adományt elfogad a ref, leik. hivatal (Sándor-utcza 342.) vagy Kecske- méthy Vincze gondnok (Csengősházi iskola mellett) sőt szerkesztőségünk is szívesen közvetíti az e czélra szolgáló adakozást. A felhívás igy szól: A Dunamelléki Református Egyházkerület közönségéhez! Magyarországi református egyetemes kon- ventünk 1907. októberi, 1908. áprilisi, úgyszintén ezen mi Dunamelléki Református Egyházkerületünk 1908. júniusi közgyűlése is, Jk. 65-ik száma alatt elhatározta, hogy munkás szeretettel és az isteni kegyelem iránti mély hálájának kifejezésével kíván részt venni abban az innepben, melyet a nemes Genf városa, keresztyén egyházunk nagy reformátorának Kál vinus János-nak születési évfordulójakor, a Reformátio négy százados emlékéül egy díszes szobor felállításával fog a jövő évben megünnepelni, E napon az összes református népek együtt innepelnek ama hegyen épült várossal, honnét a Reformátio világossága megújult fénynyel lövellett mindenfelé, de legteljesebb mértékben a Duna, Tisza és Dráva rónáira árasztotatta éltető és ujjászülő melegét; ami Magyar nemzetünket, éppen akkor, mikor egy szerencsétlen ütközet súlya alatt összeroskadóban volt, megélesztette; azután is sok megpróbáltatásai, sok keserves leczkéi között megvigasztalta, megerősítette. Ezen nagy történeti jelenség megörökítésére készül a szobor az összes református népek hozzájárulásával. Melyik nemzet minő mértékben vészén részt ennek építésében s minő arányban járul annak költségeihez: az nem függ a vagyonnak sokaságától, hanem a léleknek erejétől. Szeretném ha a léleknek ez az ereje megnyilatkoznék mi bennünk is ezen az ünnepen. Szeretném a szobor körül és a szobor alakzat között biztosítani egyházunknak azt a helyet, melyet számunk, nevünk, múltúnk minékünk ott kijelöl. A mi számunk ! Mert a magyarországi Református Anyaszentegyház, ha gazdaságban nem is, de harmad-fél milliónyi népességével minden más országbeli Református Egyházat meghalad ; miért ne lehetne ez a lelki ajándékokban is? A mi nevünk! Mert noha sohasem szabad felednünk azt, »akiről neveztetünk«; azt aki egyedül viheti azt végbe »hogy életünk — keresztyéni módon teljen — és szép nevünknek megfeleljen, — mert királyunk pós is, kényes is, meg szeretőttartó is! Hogy eskü- dözött akkor Pista égre-földre, hogy megjavul s ime, mi lett belőle! Egy kis ideig, mig lent laktak a kis városban, boldogok is voltak, de azután, hogy fölköltöztek, minden a régi vágásba fordult vissza. Az ura azt hazudta, hogy csak a jobb munka kedvéért jött fei, de mások azt beszélték, hogy szeretője van itt . , . — Ha igaz lenne? Oh a gyalázatos gazember! De nem lehet igaz! Ráfogás, pletyka! Igyekszik a lelkét kiszabadítani a ráfonódó szörnyű gondolat súlya alól, hogy az ura nem csak korhely, lump, de gazember is, aki szeretőjére költi a pénzét, mig ők idehaza étien nyomorognak. De hasztalan akar menekülni; a kinzó gondolat követi, mint az árnyék. — Megcsal, Megcsal! Talán most is! A bágyadt fényű szemből vésztjóslóan csillan elő valami vad, szilaj tekintet s az asztalon fekvő kenyérvágó kést szinte öntudatlan mozdulattal veszi kezébe: — Megölném, ha igaz lenne! De hirtelen visszaereszti az asztalra a kést, amint belép tántorogva, részegen az ura. Fellélegzik, Hála istennek, csak részegeskedett I Ez is bűn, de nem olyan nagy, mint a másik lett volna. — Nem szégyenled magad, Pista ? — Te, nekem ne kezdj megint prédikálni, mert vissza megyek ! Leül az ágy szélére és vetköződni kezd: — Azért nem gyühet haza az ember, mert igy fogadják ! — Csak nem csókolhatunk neked kezet, a miért hogy a korcsmában dőzsölsz, mig mi idehaza éhezünk. A részeg ember keresgél a zsebében s végre az asztalra dobja az összekötött csomagot, melyben a még este vásárolt túró, kenyér, meg kolbász van. — Nesztek ! Faljatok ! Hogy meg úe dögöljetek éhen! — Komisz ember vagy, Pista! Feddi az asszony szeliden. — Azé’ mégis lehúzod a csizmámat, ha komisz vagyok is. Az asszony engedelmesen lát neki, hogy lehúzza, mig a részeg férfi nagy kényelmesen végigdől az ágyon. — Mégis ur az ur, pokolba is — morogja mámorosán, fél álomban — ez aszongya, hogy komisz ember vagyok, de azért lehúzza a csizmámat, az a másik meg nem huzza le, de aszongya, hogy csókolni való aranyos legény vagyok ! Bután vigyorog is hozzá s úgy folytatja: — Bizony aszonta, oszt’ meg is csókolt, nem csak monda. Az nem olyan ám mint te. Te mindig aszondod, hogy érzed rajtam a pálinkát, az meg sose érzi. Nem ám! kiilömb fehércseléd az mint te, hékám! — Kiről beszélsz ? Hol voltál ? — kiált rá az asszony s gyönge karjaival, melyekbe erőt kölcsönöz az indulat, felrázza az urát az ágyról:.
