Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-25 / 43. szám

43 szám. RÁKOS VIDÉKE irgalomfilléreket, Csak aztán ezt a szent vámot senki meg ne tagadja. Lapunkban közzé fogjuk tenni a vármegyénkben s az egyes járásokban gyűjtött ado­mányokról szóló jelentéseket. S örömünkre szolgálna, ha az áldozatkészségnek, az altruizmusnak tün­döklő példáját a mi vármegyénk nyújtaná. Igen kérjük olvasóinkat, közöljék velünk, hogy hol alakult temetői gyűjtő bizottság? És általában kérjük, hogy segítsük meg a derék egyesületet, mely a gyűjtött összegből első sorban az életükért nála (és várme­gyénkből is) esedező tüdővészes betegeket gyógyítja ki, másodsorban uj tüdőbetegeket gondozó házakat épit. Az ügy sikere hölgyeink kezébe van letéve. Győzelmüket hirdessék a fölszántott könnyek és a haláltól megváltott emberek hálaimája. Kossuth szobor — Rákospalotán. Rákospalo- tán múlt vasárnap leplezték le Kossuth Lajos legújabb szobrát, mely immár az ötvenötödik az or­szágban s egyúttal arról nevezetes, hogy az első márványszobra Kossuthnak Magyaror­szágon. A leleplezés szép ünnepén részt vett Kossuth Feiencz kereskedelmi miniszter is, köz­életünk számos előkelőségének társaságában. Ivánka Pál főszolgabíró üdvözölte lendületes szavakkal, mire a miniszter szives és hazafiságtól lelkes beszéd­ben válaszolt. Kiváló szerep jutott az ünnepélyen képviselőnknek, Héderváry Lehel dr.-nak, ki viharos éljenzéssel jutalmazott, pompás ünnepi be­szédet mondott. — Kossuth előtt — mondotta a többi között Héderváry, — hazánkban csak írott jog és füg­getlenség volt és a fáradt nemzet csüggedten várta a megváltást. Akkor küldötte el a magyarok Istene a nemzetnek Kossuth Lajost. Amikor a szabadság fu- valata végig viharzott egész Európán és a nemzet fölébredt, Kossuth Lajos hivó szavára kezdődött meg a legdicsőbb és legcsodálatosabb szabadság- harcz. Kossuth Lajos történelmi nagysága az u r- bériség eltörlésében nyilatkozik meg. Nem­csak azt jelenti ez, hogy a szolgából ember s az emberből honpolgár lesz, az urbériség történelmi tanúsága abban van, hogy Kossuth Lajos érezte, hogy előbb helyre kell állítani az aztán jobban telt az idő. Elmentek valami czigányos vendéglőbe s Pál Pista adta az urat; bankót is ka­pott a czigány, még pecsétes borra is telt. A szegény nyomorult feleség pedig ezalatt mesék­kel traktál ja a gyermekeit, hogy békén hagyják és ne kérjenek minduntalan enni; meg hogy ne féljenek a sötétben. De a gyerekek beleuntak a szomorú, unalmas mesékbe, melyeket a szegény asszony érdektelenül s szinte értelmetlenül darál le nekik, s meginterpel­lálják az anyjukat: — Hol a lámpa? Hol a kenyér? Félek! Éhes vagyok ! Még világosság csak kerül elő valahonnan. A rossz, büdös petroleum serczegve szivárog keresztül a kanóczfoszlányon s a lámpa letört szélű üvegét feketére festi be a görbén égő kanócz ide-oda ingó lángja. A lámpa feketéssárga, piszkos fénye, mint valami furcsa szinhatásu világítás terjedt el. Lassan, lomhán terjed szét a sötétszürke tónus a piszkos, rozoga bú­torok között, mint ahogy szűk, szakadékos völgyek­ben a párákba tört nedves levegő. A szoba sarkában, keskeny, piszkos faágyon ott fekszik két kis sovány gyermek. Vézna karjukkal át­ölelve tartják egymást. Úgy szeretnének aludni, de nem tudnak. Pedig ha elalhatnának, nem lennének éhesek. Milyen jó is lenne! Egy darabig szótlanul fekszenek egymás mellett, várva türelmesen, hogy hátha el tudnak abudni. De sehogy se tudnak. Végre is a nagyobb fiú felül az ágyában : 3 egyensúlyt a társadalmi osztályok kö­zött és föl kell szabadítani a népet bilincseiből, mert csak azzal a hadsereggel lehet győzni, amely­nek minden katonája tudja, hogy a nemzeti jogok egyformán illetik meg őt. Életének első felében^ott látjuk a merész ifjút, a hős férfit, másik felében ott látjuk a bölcset, aki mint élő tilalomfa áll az ország­határain kívül, hogy őrködjék a nemzeti eszme, a szabadság és függetlenség fölött. Kossuth Lajos fiá­nak, Kossuth Ferencznek kezébe van most letéve a függetlenség zászlaja. E zászlóval kezében nem fegyverrel, hanem szakadatlan munkával viszi előbbre az országot ama czél felé, amelyet Kossuth Lajos kijelölt. Ennek a nemzeti munkának előföltétele, hogy az alkotmány sánczaiba vétessék be mindenki! hozassanak egyensúlyba a társadalmi osztályok és adjuk meg a jogokat azoknak, akik e jogokra érde­mesek Ezzel az uj nemzeti falanx-szal vívjuk majd ki, nem a harcz, hanem a béke fegyvereivel az or­szág függetlenségét. Hirdesse e szobor időtlen-időkig Kossuth Lajos élő testamentumát, A közönség soraiban ott volt valamennyi kör­nyékbeli község küldöttsége. Rákosszentmi­hályt Hauser Gyula biró, Krenedits Sán­dor főjegyző, Schvarczl József, Kubinyecz Samu és E 1 b 1 i n g e r János községi képviselőtestü­leti tagok képviselték. Hölgyestély. Pompás, meleg estéje volt szom­baton a Rákosszentmihályi Kö r-nek. Ez alkalommal nyílt meg a közkedvelt téli hölgyesték sorozata, mely mindjárt ez első alkalommal nagy számban vonzotta az E n g e 1 b r e c h t-vendéglőben levő körhelyiségbe a tagokat, kik jobbára családja­ikkal együtt jelentek meg, hogy részesei legyenek a jókedvű mulatság sokféle örömének.A körben minden­kor otthonos közvetlen hang és vidámság jellemezték ezt az estét is. A megjelent hölgyeket Pál fi János elnök üdvözölte szives, meleg szavakban s kérte őket, hogy a kört mennél gyakrabban örvendeztessék meg jelenlétükkel. Majd egy kis kabaré-féle apró műsort rögtönöztek. A társaság zajos kivánatára Flittner Lipótné énekelt néhány szép dalt, sokat csudáit ezüstös hangján, viharos tapsokat aratva. K1 i m k ó László ügyes paródiát adott elő két — Nagyon éhes vagyok, anyám, azért nem tudok elaludni. — Nem adhatok semmit! Majd hoz apátok ! — De mikor ? — Majd hazajön, — Imádkozni fogok a jó Istenkéhez, .hogy jöjjön haza. — Csak imádkozz ! Minek mondaná neki, hogy a jó istennek nincs arra gondja, hogy egy részeg munkás szombat este hazajöjjön. Csak hadd imádkozzék ! Mig az ember imádkozik, addig legalább nem éhezik. Az asszony leül az asztal mellé s amint ott ül, az urát várva, a fejét oly nehéznek 'érezi, hogy le kell hajtania. S úgy ül azután némán, csendesen ! Olyan fiatalon megtört alak, aminővel tele van­nak a nagyvárosok munkásnegyedei. Járnak, kelnek ezek a szarencsétlenek. minden lépten-nyomon találkozunk velük s szomorú ar.czuk- kal, a sok sírástól piros, elgyöngült s fátyolos tekin­tetű szemükkel minduntalan eszünkbe juttatják az élet igazi nagy nyomorúságait, ha tán pillanatra szíves­kednének róla megfeledkezni. A falon függő, törött mutatójú óra egymásután veri el a tizet, tizenegyet, tizenkettőt. S az ura még­sem jön ! A várakozás nagy ideje alatt sok keserves gondo­lat czikázik át a szegény asszony szomorú, kétségbe­esett lelkén. Sok olyan, amit pedig jó lett volna már végkép elfeledni. Mint például azt a képet, mikor az édes apja, a szegény vénember kérve-kérte, hogy ne menjen feleségül Pál Pistához, mert korhely is, kika-

Next

/
Oldalképek
Tartalom