Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-25 / 43. szám
2 RÁKOS VIDÉKÉ 43. szám község képviselőtestülete a községi aljegyzők fizetéspótléka ügyében. Az alig elviselhető drága életviszonyok hatása alatt az elöljáróság ugyanis előterjesztést tett a képviselőtestületnek, hogy a községi aljegyzőknek 200 korona évi fizetési pótlékot szavazzon meg. Rákosszentmihály semmivel sincs kedvezőbb helyzetben, mint tőszomszédja : a főváros. Intelligens köztisztviselőnek évi 1000 korona fizetésből megélni, úgy, hogy a társadalmi kötelezettségeinek is eleget tehessen, tisztességesen öltözködjék s tűrhetően táplálkozzék — a szellemi szükségletek kielégítéséről és nélkülözhetetlen szórakozásról nem is szólva — egyszerűen képtelenség. Átlátta ezt a képviselőtestület minden tagja s lelkiismerete szerint cselekedett, midőn a csekély pótlékot megszavazta . . . csak egyetlenegy képviselő- testületi tag sajnálta a község becsületes munkásaitól a megérdemelt falat kenyeret . . . Súlyos veszedelmet került el a csendes és ke- vésbbé erélyes testület, hogy el nem vonta a szegény aljegyzőktől a keservesen megszolgált filléreket! Micsoda demoralizáczió lenne az ma, hogy amikor az utolsó utczaseprő is gondoskodni tud létfentartásának jobb biztosításáról, akkor megtagadják a létminimumot azoktól, akiknek lelkiismeretes munkájától függ jórészben a község boldogulása s akik ezt a munkát felebbva- lóik és a közönség egyetértő meggyőződése szerint mindeddig kifogástalan, sőt dicséretes pontossággal, lelkiismeretességgel és ambiczióval látták el. Hol itt a község sokat hangoztatott érdeke? Talán a rongyos 600 korona erőszakos megtakarításában ? A község mint erkölcsi testület, még akkor se uzsoráskodhatnék a bérbe vett szellemi munkával, ha ezzel csakugyan anyagi előnyöket biztosíthatna magának s még akkor is meg kellene becsületesen jutalmazni a megkövetelt szolgálatokat, ha az nem feleslegéből telnék ki, — mint most — hanem keserves anyagi áldozatokat követelne részéről. A képviselőtestület, — megint dicséretére kell feljegyeznünk, — egyhangúlag elfogadta az elöljáróság előterjesztését. Községünk elé éppen most a legfontosabb, legéletbevágóbb kérdések kerülnek. Csak a villamos vasút és a világítás ügyét ragadjuk ki közülök. Vájjon ezek tárgyalásakor is ilyen helyesen mutató szemüvegen fogják nézni egyesek a javaslatokat, mint ebben az apró ügyben ? Akkor inkább bele se fogjunk, mert akinek dolga akad velünk, az első szónál odább áll, de nem vesződik velünk. HÍREK. peslvármejye a tüdőbetegekért. A temetők ünnepén, halottak napján, a szegény- sorsú tüdőbetegek szomorú ügye lép előtérbe. Mindenütt visszhangra talál a József kir. Herczeg Szanatórium Egyesület kérő jelszava. Asszonyok ! Leányok ! Jó lelkek ! Kössetek a haloítaitoknak szánt koszorúba egy szál virággal kevesebbet s azt ajánljátok föl a halál pitvarában levő tüdőbetegek meggyógyitására. Az országban mindenütt rendeznek a szegénysorsu tüdőbetegeknek temetői gyűjtéseket. Nem sokból áll az egész. Négy, öt úri nő megbeszéli a dolgot. A temető bejárója elé tesznek egy ládikát, szekrénykét vagy kosarat. Aztán fölváltva őrzik s fölhívják adakozásra a közönséget. És a közönség a maga irgalomadományát oly szívesen adja erre a felebaráti czélra. Bizony, ha a könyörületnek ez a munkája divatba jönne, nem 80000 ember halna meg az országban, sokkal kevesebb. Ezrekkel kevesebb. Vármegyénk embermentő alispánja, a főszolgabirák, községi elöljárók hatalmas segítséggel vannak vármegyénkben. Mintegy 200 gytijtőtarsoly van a községekben s a mai naptól azokba szintén gyűjt’k az TÁ R C Z A. Szombat. Irta: Vértesy Gyula. Tiz óra felé járt már az idő. A munkásasszonyok nem győzték az uraikat hazavárni, hát behúzódtak az utczáról a nagy bérház apró, piszkos vaczkaiba. A munkás urak nem igen kegyeskedtek haza jönni. Kikapták a heti bérüket s csak nem jöhettek addig haza, inig azt el nem itták. S a bűzös pálinkásboltokban nagy hangon mentegetik magukat a saját lelkiismeretük előtt. — Egy heti keserves munka után csak megillet minket is egy kis pihenés! Mi sem vagyunk barmok, hogy az életet élvezet nélkül éljük végig. Amit keresünk, azt el is mulathatjuk, ehhez jogunk van. Berendy Jakab ur is azt mondja. Meg azt is Írja a »Vörös szegfű-«ben. Hej, az a jó lap ! Felragyog a munkás szeme, amikor a lapról beszél : — A mi lapunk ! A mi igazunkat védi! Azt mondja, hogy a szegény se kutya, annak is van jussa mulatni, A szegény munkásasszonyok persze másképen gondolkodnak, de hát az asszonyok nem értik a férfiak dolgát. Azok azt akarnák, hogy az embereik szombaton este is jöjjenek haza szép csendesen! Mintha bizony olyan ostoba lenne valaki, hogy ezt az egy kedves estéjét is, amelyikre nem virrad munkanaposak úgy unalmasan odahaza töltse el panaszkodó asszonynépek között, Hogyis ne ! Nekik az italra szükségük van. — A szegény ember megbolondulna, ha néha- nap le nem ihatná magát és nem láthatná rózsásnak ezt a piszkos, szürke világot. Ezt is Berendy ur hirdeti a »Vörös szegfü«-ben. — Igen, uraim, szónokol Berendy ur a korcsmában, ahol a szegény munkások a »vez.ér« urat minden jóval traktálják, nekünk jogunk van most itt lenni, mert megdolgoztunk érte (a nyomorult soha életében nem dolgozott, mindig csak pumpolásból s mások becsapásából élt), aki dolgozik, annak mulatni is szabad. Csak az vétkezik, aki munkanélkül mulat! — Igyunk, itt jó lenni! Nem látjuk legalább a sok siró, nyavalygó asszonyt, meg nyavalyás gyereket! Hanem Pál Pista mégis kiigyekszik a korcsmából. Felébredt a leikében valami jobb érzés. Eszébe jutott, hogy a felesége meg a gyermekei most talán éheznek, mig ő dorbézol, hát kifelé indult. Jó szándékkal indult ki. Hogy vesz majd kenyeret, túrót, kolbászt és hazaviszi. Vett is és el is ment a holmival egész az utczájuk sarkáig, hanem ott, amint egyszerre az eszébe jutott, hogy néhány pillanat múlva előtte fog állani egy kisirt szemű, ványadt arczu beteges asszony, meg egy nyafogó gyerek, — hát szépen visszafordult. Ebből a nyomorúságból lehet még elég része, először elmegy a szeretőjéhez, a szép, egészséges, erős, karcsú lányhoz, akit azzal biztat, hogy majd elveszi s aki azt hiszi, hogy neki nincs felesége, Úgy is tett, A tenyeres-talpas szakácsnő mellett
