Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-20 / 38. szám
2 RÁKOS VIDÉKÉ 38. szám vagy — ha tetszik — mindegyiknek igaza van. És ez bennünket vajmi kevéssé érdekel. Bennünket az érdekel, hogy a teherállomás létesítését, most már nyomban követeljük. Jogunk van hozzá és élünk a jogunkkal. Itt az idő, hogy ne habozzunk és ne közömbösködjünk tovább. Itt az idő, hogy ha kell, cselekedjünk magunkért, a magunk eminens érdekeiért. Ismerjük a hivatalos akta vita természetét. Éppen tiz esztendőt vesztettünk miattuk különféle utakon és módokon. Nincs kedvünk tovább vérezni, szenvedni és fizetni. Mindenki elismeri, hogy jobb sorsot érdemiünk. Elismeri, hogy méltók vagyunk a boldogulásra, mégis mostoha gyermekei voltunk évek óta minden gondozó hatóságnak és intézménynek. Kell ezt nekünk tűrnünk, tovább is még? Most, amikor lassanként erőnk is van, tekintélyünk is került valamicske. Itt az ősz, a panaszok hónapja. Mindenki jajgat és fizet és duplán fizet. Miért? Ha Amerikában volnánk, az a teherállomás éppen egy hét alatt épülne meg. Ha nyugaton volnánk, két hét alatt. Nálunk tizenöt év után aktaváltásba fullad bele! Akkor, amikor már mindenki elismeri, hogy létesítése halaszthatatlan közszükséglet. Nem szeretjük az erőszakoskodást, se a tolakodást. Egyik se jó fegyver. A túlságos erőltetés pedig gyakran megbosszulja magát. Mi csak kérni szeretünk. De az igaz ügyért lehet kérni is erélylyel és nyomatékkal. Észköz és mód van rá elég, csak használni kell s éppen közönségünkön áll, hogy használja is. Valójában csak akkor érdemli meg az eredményt, ha ki tudja vívni. Ezt igazán nem lehet nehéz, mikor tulajdonképen már megvan, csak nincs meg. lm, ezennel figyelmeztetjük hatóságunkat s főként közönségünket ez életbe vágó fontosságú ügy állására. Elvárjuk tőle, hogy ne hagyja nyomtalanul elhangzani ezt a figyelmeztetést, hanem álljon a talpára. Kérjünk, ha kell küldöttségekben, ha kell feliratokban mindenütt, ahol csak lehet, de most, amikor a fő nehézségeket eloszlatta maga a mindent megérlelő idő, ne engedjük ezt a vitális kérdést újból elposványosodni. Sohse jutunk semmire sem, ha mindig béketiirő kísérleti nyulak maradunk s némán sóhajtozva fizetjük meg az árát megint, a legnehezebb évad kezdetén holmi ránk nem tartozó jogi és formai vitáknak. Rajtunk ütött az idő s mi a remélt, sőt biztosított megjavult állapotok helyett megint csak a régiben maradtunk. Igazán érdekes és tanulságos statisztika lenne, ha számokban tudnánk kifejezni, mennyibe kerül csak Rákosszentmihály közönségének a magyar államvasutak és a főváros legújabb aktaváltása ? ! A király Gödöllőn. A király e hó 26-án este érkezik Gödöllőre az eddigi megállapodás szerint udvartartásával s mintegy négy hétig fog ott tartózkodni. Fogadására nagyban készül Gödöllő közönsége. A lakosság minden rétegében mozgalom indult rneg méltó fogadására, A fogadás az Erzsébet királyné-uton fog történni. Ott fog fel áll an i két oldalt a polgárság. Egyesületek, körök, társulatok, egyházak, iskolák stb. A rendezőség felkéri a részt venni szándékozókat, hogy ez alkalommal piros TÁ R C Z A. Fráter Aranka Irta; Vértesi Gyula. Egy ügyvéd barátomnál voltam látogatóban s javában beszélgettünk egy csomó diákköri élményről meg jogászéletünk vidám és szomorú kalandjairól, mikor az Írnok bejött jelenteni, hogy Fráter Aranka megint itt van. — Csak hadd legyen — mondta szinte hangosan az ügyvéd — kezd már bosszantani ez a vén skatulya. Minduntalan a nyakamra jár! — Miféle Fráter Aranka ? — Kérdeztem tőle. — Csak nem az a hires, szép Fráter Aranka? Akivel együtt hálóztunk, a bájos, gazdag Fráter Aranka. — De éppen hogy az. A bájos, gazdag Fráter Aranka. Azaz, hogy csak volt bájos is, meg szép is. — A hires Fráter Aranka? — Az, az. Ippi, érkeserüi Fráter Aranka. A Fráter Lénárt leánya. Aki után te is bomlottál, meg én is. Érdekes történet ez. El is modok neked róla mindent. Megírhatod. Azt tudod, hogy a büszke szépség, aki minket is, meg másokat is kévéséit, megszökött valami cseh tisztecskével. — Nem tudom én. — Nos hát akkor hallgasd meg. Mondom, hogy megyszökött. Valami rongyos, koldus legénnyel. Képzelheted Lénárd bátyánk dühét. Kitagadta a leányát és egy garast sem adott neki. A szegény cseh, csehül járt. Be kellett állania valami Írnoknak, vagy mit tudom én, miféle kis hivatalnoknak. Hanem hamar ráunt a nyomorgásra és főbe puffantotta magát. Lénárt ur, aki ez alatt külömben teljesen elverte mindenét, hallani sem akart a leányáról. Azóta itt él Pesten a szerencsétlen asszony. Volt ez már minden a világon. Nevelőnő, gazdasszony, felolvasónő, kaszir- nő, társalkodónő. de sehol nem tudott megmaradni. Tudod a Fráter-vér! A büszke, lusta Fráter vér! Azt akarta volna, hogy ahová ő ment el szolgálni, ott őt szolgálják ki. Mig fiatalabb volt, nőtlen öreg uraknál csak el volt egy darabig abban a reményben, hogy valamelyik majd csak elveszi; de mikor egyik sem akarta elvenni, hát szépen odébb állt mindenünnen. így aztán szépen lassan kikopott minden helyről. Mikor hozzám először beállított, hat fillér volt a zsebében, Pedig hozzám már igazán a végszükség kergette. Mert bizonyára csak akkor jött, amikor már sehol sem kapott semmit. Képzelheted milyen nagyot néztem, mikor koldulni jött hozzám Fráter Aranka. Az a Fráter Aranka, akit hiszen emlékezhetsz reá, hogy körülrajongtunk! Az a Fráter Aranka aki egyszer nekem igéit egy szuppécsárdást s azután a vacsoránál azt kérdezte tőlem, hogy igaz-e, hogy az apám sziicsmester, mert akkor nem tánczol velem. Az ügyvéd arcza még most is fellángolt erre a megszégyenítésre, annyi, annyi év után. — Azt kérdezte. Persze, hogy azt mondtam neki, hogy az apám az és hogy nem szégyenlem, hogy az. Azzal ott hagytam. Kaczagva felelte, hogy csak ezt akarta, mert jobb szereti Bay Ábrissal tánczolni a csárdást. Bay Abris ! Az a hires legény volt. Emlékszel rá? Azóta ez is járt nálam. De erről később.
