Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-23 / 34. szám
2 RÁKOS VIDÉKÉ 34. szám ekkor legalább egy harmad rakománynak megfelelő oly forgalmat kell közvetítenie, amely a hazai közgazdaság érdekeinek szolgál. Kimondja továbbá a törvény, hogy csak oly hajóépités segélyezhető, mely belföldi gyárban történik és a melynél a felhasznált anyagnak legalább harmadrésze belföldről származik, — oly intézkedés, amely bizonyára üdvösen támogatja majd hazai iparunkat és különösen vastermelésünket. Az is érdekes újítása a törvénynek, hogy a kereskedelmi miniszternek a segélyek és kedvezmények megvonása dolgában hozott döntése ellen a közigazgatási bírósághoz panasznak ad helyet, ami a miniszteri diszkre- czionárius intézkedésnek hathatós ellenőrzése és a mi különösen az ellen nyújt biztosítékot, hogy pártpolitikai szempontok nem fognak túlsúlyba kerülni a segélyek adományozásánál. Nem fejezhetjük be közlekedési viszonyainkra vonatkozó rövid észrevételeinket anélkül, hogy ne adjunk kifejezést amaz óhajtásunknak, hogy a közlekedés ügyet külön minisztériumra bízza, amely azt bizonyára gyorsabban és hatásosabban láthaná el, mint most a kereskedelmi minisztérium, amely óriási munkaköre mellett alig képes a közlekedés ügyének ezerféle részletét kellő gondossággal és körültekintéssel ellátni. A külön közlekedésügyi minisztérium éberebb figyelemmel őrködhetnék az érintett nagy általános irányokon kívül közlekedésünk apróbb tényezőin is és akkor nem fordulhatnak majd elő olyan állapotok, mint a minőket csak a Budapest környéki viczinális vasutak fejlesztése és átalakítása körül teremtett meg éveken át a megokolatlan huzavona s a mely állapotokból végre az idén találtuk fel mindenek átalános örömére a kivezető utat. Tár c”za!~ Amorette. Irta : Fehér Jenő. Egy lovat hivtak Amorette-nek. Egy karcsú, világosbarna, selyemszőrii lovat, amely csupa ideg volt Egy pillanatig sem maradt nyugton. Elöl a lábait emelgette, hol a nyakát forgatta, hol a farkát csóválta. Amorettenek Csorbay báró keresztelte el, mert amikor a ló a kastélyába került, a legelső dolga az volt, hogy kiszakította magát a lovászfiu kezéből és szi la jón nekirugtatott egy kerti gipsz amorette-nek, amely ezer darabra törve hullott a virágágyak közé. — Az amorette! — kiáltotta ijedten a bárónő. Mire a báró csettintett egyet a nyelvével. — Az amorette meghalt, éljen Amorette ! Ez volt a szilajvérü paripa keresztelője. A lovászfiu két héten keresztül minden reggel másfélóra hosszat ülte meg Amorettet, hogy kissé ránczba szedje. A tizenötödik napon a bárónak kedve kerekedett kilovagolni rajta. És egy félórával később összezúzott koponyával hozták őt haza. Amorette úgy odavágta egy éles szikla tövébe, hogy az agyveleje kilocscsant. Harmadnapra temették. A báróné, aki mindössze huszonhárom éves volt, amikor özvegyen maradt, a tragikus eset után mintegy félesztendeig utazott a külföldön. Egy nőrokonával bebarangolta Itáliát, bánatosan merengett a Ünnep. Ő Felsége születési napja és Szent István napja e hétnek két napját is fényes ünnepévé avatta Rákosszent mihálynak, mely zaszlö- diszt öltött e szép alkalmakra. Az ünnepi fényben tündöklő lakosság, a község elöljáróságának vezetése alatt vonult fel az ünnepi istentiszteletekre, melyeket szokott fénynyel és diszszel tartottak szép templomunkban. Fájdalom, az Isten háza már mostanság is szűknek bizonyul, mi lesz még, ha majd jövő őszre a villamos közlekedés is létesül! A mai Szentmihály még patriárkális jámbor lelkesedéssel és őszinteséggel tud ünnepelni s igazán kedves, hangulatos, verőfényes az ünnepek reggele. A szép közönség áhítata, majd a lelkiek kielégítése után a vidám reggeliző társaság, olyan szép, intim, meleg kép. melyet ugyancsak megirigyelhetne a fényes nagy anyaváros, itt a közvetlen szomszédságunkban, a maga rideg forga- tagával, kényeskedő, kifordított könyökű, kaczér korzójával melyet tágra nyitott szemmel bámul a hagyományos szentistvánnapi vidéki felrándulók vegyes sokadalma. Rákosszentmihélyi Kör. A »R á k o s s z e n t mihál y i Kör« választmánya e hét szombatján rendkívül fontos választmányi ülést tart, melyet augusztus 29-én, szomboton a rendes évi közgyűlés követ. A kör most minden tekintetben rendkívüli idejét éli s fontos pillanatokat tölt. Igen nagyszabású tervek foglalkoztatják, melyek jövőjét betölteni hivatottak. Külön kiküldött bizottság van állandó pei manencziában s foglalatoskodik a kör dolgaival. A napokban látogatott nagy értekezletet is tartottak, melyet Pál fi János, a kör elnöke vezetett. Itt számolt be D 1 u s z t u s Frigyes pénztáros a múltkori mulatság fényes anyagi eredményéről, valamint a pénztár állapotáról, mely igaz örömmel töltötte el a kör tagjait. A kör ugyanis a gazdálkodó vezetés következtében immár csinos vagyonkával rendelkezik, melyet egyelőre takarékbetétként gyü- mölcsöztet. Az elnök köszönetét mondott a mulatság szereplőinek s az értekezlet megállapította a választmányi ülés és közgyűlés határidejét a mondott értelemben. A közgyűlésre lehetőleg teljes számban kérik a tagok megjelenését, mert, mint érintettük, rendkívül fontos tárgyak kerülnek napirendre. szicziliai partokon, egy-két könnyet hullatott a Földközi tengerbe, amikor a hatalmas gőzös Afrika felé röpítette s amikor spanyolföldre lépett, az arczszine már visszanyerte régi üdeségét. Nizzában már mosolygott, amikor pedig haza érkezett, szebb volt mint valaha. Egyenesen a birtokára utazott. A családi kripta ajtajában, férje oszladozó teteme fölött rövid imát mondott, azután végigsétált a kertben, ahol éppen rózsákat nyesegetett a kertész. A bárónő néhány pillanatig szótlanul nézte a hű szolgát. Azután hirtelen ezt kérdezte: — Mi történt Amorette-tel ? — Le kellett volna bunkózni, méltóságos aszszony, azt a bestiát, de hát ............nem kaptunk rá eng edelmet .... Ott van az istálóban .... Úgy tudom, hogy a szomszéd birtokos alkszik rá , . . . — Ki az? — Szentjóbi nagyságos ur. Hogy nem félti a bőrét ettől az állattól! ... , — Legjobb is lesz, ha eladjuk. Nem akarom többé látni azt az állatot! — tette hozzá halkan a báróné. Rövid csend következett. Az emlékek árnyéka suhant végig nesztelenül és komoran a kert fái között. — Mondja meg az ispánnak, hogy adja el azt a lovat ... — mondotta végre a báróné és lassú léptekkel fölment a kastélyba. Másnap Amorette már a Szentjóbié volt, a szomszéd uradalom fiatal uráé, aki a terjedelmes birtokot
