Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-09 / 32. szám

32 szám. _______________RÁKOS VIDÉKÉ 3 pén zügyi dolgokat önállóan, saját felelőségére vé­gezné és csak az esetleges fontosabb körülményeket jelentené be az elöljárónak, vagy a szabályokkal el­lenkezőket és ha az elöljáró ennek ellenére azt végrehajtatná, a felelősség ez utóbbit terheli. Ezzel felszabadulna az elöljáró, az utalványozás ellenőrzé­sétől, úgy, hogy több ideje lenne az önkormány­zati hatáskörében működni. Szegedi A.: Mi volna a jövő képe? Dr. Ugró: A helyi hatóságra nézve a jövő képe volna, hogy a közigazgatási tanfolyamokat, quasi, jogi tanfolyamokká alakítanák át, hogy a köz- igazgatási tanfolyamok képesítenének a közigazgatás minden ágában a jegyzőtől az alispánig, nehogy a közigazgatási tisztviselő megakadjon egy helyen, de megadassák a mód, hogy minden szakban megállja a helyét, A jegyző urak szaktudásuknál fogva, oly képességgel bírnak, hogy a főváros bármely tisztvi­selőjét helyezné ki a községbe, képtelen volna job­ban vezetni a községet, mint a jegyző. A tisztviselők eddigi szerzett jogai a fővárosi memorandumban ki vannak domborítva és a tanulmányban is benne lesz, hogy a főváros az összes tisztviselőket szerzett jogaik elismerése mellett átvegye és nyugdíj tekintetében a fővárosi nyugdij-szabályzatok lennének irányadók. Szegedi A.: Vannak-e olyan közegészségi, közjótékonysági vagy kulturális feladatok, amelyek az illető községek szempontjából kívánatosak és szükségesek volnának, de azokat a mi anyagi hely­zetünk e pillanatban megoldani nem képes, ha van­nak, a memorandumban ezek is felsorolandó!« rész­letesen pénzügyileg is, hogy lássa a kormány és a főváros is, hogy »ha te bennünket akarsz, mi eny- nyibe kerülhetünk«. Ebből megláthatja a főváros, hogy mennyivel kellene a fővárosnak költségeinkhez hozzá járulni. Most már általános irányt lehetne szabni arra nézve is, hogy községi elöljáróknak milyen qualifi- káczióval kell birniok, nehogy esetleg teljesen anal­fabéták jöjjenek be. Mi történjék a gyámhatósági szervezettel ? Buda­pest árvaszékkel bir, Újpest szintén, a többi közsé­gek pedig árvaszék nélkül állanak. Újpest árvaszéke csók, amit annyinak ad egy színésznő. Kényszerből is, játékból is. Ez volt, semmi egyéb. S az utolsó perczben megesküdött, hogy csak engem szeretett, néni csalt meg senkivel! Ez az irtózatos! Meg az, hogy én még most sem hiszek neki! Neki, aki hal­dokolva esküdött! — Ne szavaljon és ne patetizáljon! Nincs itt publikum, A dologra ! — Hát megöltem! Akaszszanak fel! — vágja oda daczosan és azzal elhallgat. Hanem később megint csak beszélni kezd: — Kiállhatatlan, utálatos voltam. Egyre féltékeny- kedtem. Hát még mikor láttam egy-egy operettben ingerlőén szép és szemtelen jelmezeiben ! Buja tűz­ben ragyogott a szeme; mozdulataiban annyi bűnös kaczérság volt és mosolyában, tekintetében annyi szédítő mámor. Oh, ilyenkor azt hittem, hogy az a nő befertőz/ az én becsületemet és megszentségteleniti a művé­szet templomát! Mert én annak tartottam a szín­padot ! De mikor szóltam neki, kinevetett: — Csak nem játszhatom úgy, mint te! Nem vagyok én drámai színész! Nekünk ingerelni kell! Azért fizetnek! Meg aztán jól is esik látni, hogy bomlanak utánam ! Később aztán rám unt. S a szememre hányta, hogy minek vettem el! Elvetted a legnagyobb érdekességemet ! Kit érdekel többé egy színésznő, akinek férje van ? Végünk van, ha tudják rólunk, hogy előadás után, odahaza papucsban meg hálókabátban vár a férj. ellátja a maga gyámügyeit, kérdés, hogy Budapest kiterjeszti-e a többi községekre a maga árvaszékét, mert ha a törvényhatóságilag való bekapcsolásba bele megyünk, kell, hogy a gyámhatósági kerületek a többi községekre is áthárítva legyenek : gyámható­sági jogköre pedig, mint a budapesti kerületi elöl­járóságnál, fokozottabb mérvben kiszélesbittessék. Dr. Ugró: Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a hatóságkor-a humánus intézmények ellátásá­ban legalább is olyan mértékben háruljon át a helyi hatóságra, mint a minő e téren a kerületi elöljáró­ság avagy a főszolgabíró hatásköre. Amennyiben a fővároshoz való csatolás nagyobb teherrel járna, a memorandumban kifejezésre kell juttatni, hogy ezen nagyobb terheket az állam vi­selje, illetőleg az állam utaljon át a főváros pénz­tárába olyan összeget, amelyből a többlet kifizethető legyen. A személyzet fizetése pedig eképpen kell, hogy megoldassák, hogy a személyzeti kiadások megálla­píthatók, úgy hogy mennyi lesz a tisztviselők lét­száma, javadalmazása ; szükségünk lesz-e több tiszt­viselőre ; ha pedig a tisztviselők fizetése most mini­málisan 8000 korona s ez a községeknek addig 5—10,000 koronájába került évente, az uj számlán pedig fizetés rendezés folytán (például) 15,000 korona szerepelne, ez újabb kiadás folytán felmerülő 4—10,000 korona különbözetet a fővárosnak kell. hogy vi­selje. Szegedi A: A memorandumban feltétlenül kifejezést kell adni annak is, hogy a jegyzőnek meny­nyi a fizetése, (számszerűit) és mennyi korpótlékot kell megállapítani, s ez lenne az alapja aztán annak, hogy mennyibe fog kerülni a fővárosnak amikor bennünket be akar kapcsolni. Dr. Ugró: A memorandum szerint legyen az állam és a főváros is tisztában azzal, hogy az egyes községekben milyen elmaradott közbiztonsági, közé­lelmezési, közjótékonysági stb. állapotok vannak s arra kell a fősulyt fektetni, hogy milyen áldozatot kell hozni akár a fővárosnak, akár az államnak, ha ezen állapotokat magváltoztatni akarja, akkor az ezzel Aki a színpadon hódítani akar, annak meg kell őriz­nie a leányság látszatát. Vagy pedig úgy kell játsza­nia, hogy a férfiak a fejük tetejére álljanak. — És rossznak is kell lenni, kérdeztem egyszer tőle, — Dehogy kell. Csak mutatni kell, mintha rosz- szak lennénk! Kaczárkodni, ingerelni, hódítani őket! Szeretni, csak téged szerettelek! És akkor elhittem neki! Abban a perczben. De már a következőben nem. Irtózatos élet volt ez! S még hozzá az az irtózatos ellentét, ami köztünk volt a művészeti kérdésekben. Nekem szentség volt a művészet és oltár a színpad ; neki kenyérkereset és vidám kaczérkodó hely, S mikor néha magasabb művészi czélokról kezdtem előtte beszélni, kikacza- gott s felkapva a szoknyáját és mutatva formás lábát, belekezdett valami pikáns kupiéba: — Ez kell a publikumnak, fiam! — Térjen már végre a dologra. — Rátérek. Próbánk volt az nap délelőtt. Az én próbám már elvégződött, de az övé még tartott. A színpad homályos volt s ő nem látta, hogy én ott állok az egyik oldalfal mellett. Nem volt jelenése s nem messze tőlem, a hátulsó színfal mögött beszél­getett azzal az utálatos vörös kritikussal, aki engem mindig levágott, őt pedig mindig dicsérte. Egészen hozzásimult, a nyakkendőjével babrált és kaczagva beszélte neki, hogy én milyen féltékeny vagyok. — Tudja, kezdek már jóllakni vele. Ott is ha­gyom, ha nem becsüli meg magát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom