Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-09 / 32. szám
2 RÁKOS VIDÉKÉ _____ _____ 32. szám Kie gészítem még a belügyminisztériumban folytatott beszélgetésemet azzal, hogy amint az illetékes tényezők szavaiból kivettem, ott főleg a rendőri és középitési dolgokat tartják olyanoknak, amelyek közösek lennének a fővárossal, amivel szemben kifejtettem. hogy az építési szabályoknak oly szigorral való keresztülvitele azonban, mint a fővárosban a környékbeli községekben teljesen lehetetlen, a rendőri kérdés megoldása pedig a csatolástól függetlenül is megtörténhetik. Állapodjunk meg tehát az irányban, hogy 1 — 1 fél hónap múlva milyen egységes tanulmányt ter- jeszszünk a kormány elé. Természetesen mi elsősorban fel fogjuk kérni az összes képviselőtestületeket, hogy ők alakítsák meg a bizottságokat, amelyek hivatva lesznek a szükséges lépéseket e téren megtenni. Tóth Kázmér; A mai beszélgetésünkből kifolyólag két irányt kell tartanunk, még pedig elsősorban a teljes csatolás és másodsorban a nem teljesen csatolás kérdését, mert a főváros terve az, hogy 12 községet magába bekapcsoljon és 18 község csak törvényhatóságilag csatoltassék hozzá. Győri Sándor: Hogy bizonyos irányt kövessünk, egy sziikebbkörü bizottságot kell alakítanunk és az állapodjék meg az egyes vitás kérdésekre és egy bizonyos rendszerben összeállított anyagrendezést a nagy bizottság vitassa meg. Tóth Kázmér: Magam részéről azt hiszem, hogy a kormány nem fog bennünket megkérdezni, hogy hajlandók vagyunk-e a bekapcsoláshoz hozzájárulni, mert a kapcsolás részben a főváros érdeke, részben nemzeti érdek. Azt hiszem, hogy a kormány minden további megkérdeztetésiink nélkül 12 községet egyszerűen be fog kapcsolni és csak a további 19 községet fogja megkérdezni, hogy melyek azok az óhajok, amelyeket előterjeszteni kívánnánk a törvényhatósági kapcsolás következtében. Dr. Ugró: Az eddigi felszólalásokból megállapíthatom azt, hogy az értekezlet irányadó elvek megfelelő kidolgozására egy szükebbkörü bizottságot óhajt kiküldeni, valamint kimondhatom elvben azt, hogy mi nem óhajtjuk a fővároshoz való csatolást. Természetes, hogyha a csatolás államérdeke, úgy mi is meghajlunk az államhatalom előtt, nem fogunk szembe állani azzal, de a főváros által elkészített tanulmány szerint a kapcsolást nem óhajtjuk s hogy bennünket minden jogunktól megfoszszanak az ellen tiltakozunk. Tóth Kázmér : Talán már ezen értekezleten, ma is megadhatjuk azt az irányt, amely a szükebbkörü bizottságot működésében vezetné. Én a községem részéről több érdeket jegyeztem fel, elsősorban az életfogytiglan megválasztott tisztviselők érdeke, saját létünk biztosítása. Az életfogytiglan megválasztott tisztviselők maradjanak meg az ő jelenlegi jövedelmüknél, ez exisztencziális kérdés. Továbbá az egyes községeknek meg vannak a jótékonysági, gazdasági- és kultur-intézményei, ezeket az intézményeket a főváros is tovább tartsa fenn. Más kívánság az én községemben nincsen. S z e g e d i Albert fejtegetéseire : Dr. Ugró: Egyöntetűen megállapítottuk most már, hogy a községeknek a fővároshoz való csatolását nem óhajtjuk, de ha az elöl egyáltalában ki nem térhetünk, akkor kívánjuk a törvényhatósági csatolást az autonóm jogoknak nemcsak teljes fentartása, hanem azoknak szélesebb alapra való fektetése mellett. A törvényhatósági bekapcsolást a memorandum megoldaná : 1. Közgazdaságilag 2. Pénzügyileg (itt már részletekben tárgyalhatja az adózási és a szolgáltatási terveket.) 3. A kapcsolás módja és 4. az egyes községek specziális érdekei szerint. Az autonóm jogoknak szélesebb alapra való fektetése természetesen nagyobb megterheléssel jár. Azonban, hogy a községek ezzel megterhelve ne legyenek, azt úgy lehetne megoldani, hogy a főváros a községek pénzügyi dolgainak elintézésére számvevőt küldene ki saját költségére u. m. a járási főszolgabíróknál van segéd közegként a járási számvevő Dr, Ugró: Az összes kihágási ügyek a rendőrség kezébe utaltassanak. Előbbi indítványomat úgy értelmezem, hogy a kiküldött számvevő a kisebb TÁ R C Z A. A komédiás. Irta: Vértesi Gyula. A vizsgálóbíró rágyújtott egy szép sárga frabuk- kóra s odaszólt az Írnoknak: — Nem kell mindent belevenni a jegyzőkönyvbe, amit ez a komédiás összefecseg. Csak a lényeget. — De kérem tekintetes uram, épp ez a dolog lényege! Nem menteni akarom én magam. Csak azt akarom, hogy megértsék az urak, miért öltem meg a feleségemet. — Hát beszéljen, bánom is én! — Csodálatos teremtés volt ő, biró ur, nagyon csodálatos. Máig sem tudom, hogy mi volt: angyal-e ördőg-e ? A teste talán mégis az ördögé volt. A leikébe nem láthattam bele. Mikor kirepült a testéből, azon a kis nyíláson, amelyet az én késem vágott hófehér mellén, még akkor sem láthattam. Most se tudom fehér volt-e vagy fekete? Talán majd ha odafent vagy odalent találkozunk, akkor megtudom az igazi színét. O csodálatos teremtés volt, én pedig gyáva és ostoba voltam. De hát hol van az a szerelmes ember, aki elég bátor a lemondásra és aki elég okos ahhoz, hogy belássa, hogy valaki, akit szeret, nem neki való. Legalább is nem feleségnek. De ha látta volna biró úr, milyen szép volt. Milyen szép! A szeme oly ártatlan, olyan tiszta fényű volt! S a hangja! Mintha tündérharang csengett volna! S a járása! a mozdulata, a táncza: csupa ritmus, csupa költészet és mellé csupa érzékizgató, szilaj mámor! Aki látta, elveszítette az eszét. Hát még aki szerette, aki nem csak bírni akarta, de becsületesen, lélekkel, túláradó szívvel szerette! Úgy, ahogy én! És ez az édes, bájos, bűvös teremtés mindennel és mindenkivel az életben csak játszott. Úgy született, hogy ne tudja az életet komolyan venni egy perczig se. Nem is vette ; játszott a szerelemmel is, becsülettel is, a hűséggel is, ahogy játszott a kis foxterri- erjével vagy valamelyik udvarlójával, vagy velem. Még talán engem vett volna legkomolyabban, ha én nem vettem volna őt komolyan. Ha léha szerelemmel közeledtem volna feléje, talán lebilincseltem volna. Hiszen néha olyan igaz szerelemmel közeledett felém, mikor előadás után olyan fáradtan ültem odahaza. Hogy ugrott a nyakamba, hogy ölelt, csókolt. Azt hiszem, hogy meg kell őrülnöm, ha eszembe jut, hogy soha többé nem fog megölelni, megcsókolni. — Bizony az nem fogja — mormogta a biró úr — de hát kedves barátom, akit szeretünk, azt nem szoktuk ám lebicskázni. Azért öltem meg, mert szerettem! És mert azt hittem, hogy megcsalt. — Hát még hozzá bizonyítéka sem volt? Csak hitte? pattant fel a biró úr. — Csak hittem! mindig kutattam utána, egyre kételkedtem benne. S mi bizonyítékom volt? Egy
