Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-02 / 31. szám
RÁKOS VIDÉKE 3 31 szám. Takácsok. Szobámnak két lakója van, Egy barna pók, meg jó magam. Békén — mint két barát, rokon,— Élünk a szűk határokon. Osztályrészünk ki van jelölve. Övé a zug, enyém a zsölle. S ki-ki helyén szó', fonogat, 0 pókhálót, én álmokat. Közöttünk ez közös vonás Csupán a munka czélja más. Hálójával fog 6 bogárt Én álmaimmal ideált. De ah, rhi sokszor tönkre megy Az álom és háló — remek! Emezt gonosz kéz dúlja szét, Azt a való, köznapi lét. Mely üde, friss, beszédes Volt mindig máskoron, Most látszik a verejték Mindegyik verssoron. Ha hívogatom szépen A páros rímeket, Azt mondják, dehogy jönnek, Nagyon nagy a meleg. Ha hívom azt a rimet, A mely ölelkező, Azt mondja, ily melegben Dehogy is jönne ő. Tavaszszal, télen, őszszel Szívesen jő, ha várom, De — mondja némi gunynyal — Ki ölelkezik nyáron ? ! Fenő. Ilyenkor bus a két takács, Mig elfelejtve a csapás. Aztán — tovább sző, fonogat, Uj hálót és uj álmokat. HÍREK. Levél a szerkesztőhöz. Kulcsár Ferencz. * Krónika. Őszszel, télen, tavaszszal Valahogy szól a lant. De nehezebben csendül, Ha nyár van itt alant. A rímek, tudja Isten, — Akár az emberek — Lustábban jönnek, mennek, S hamisan zengenek. A versláb is ilyenkor, Mely fürge volt elébb, A rekkenő melegben Csak úgy áléivá lép. Hévíz, 1908. július 26. Kedves Szerkesztő Uram, csúzos betegségem parancsára a szentmihályi nyaralást hévízi fürdőzéssel kellett fölcserélnem. Nem tenyésztek már kaktuszokat Szentmihály valamelyik barátságos kertjében, hanem Hévíz melegvizü tavának korpaszerü iszapját dagasztom csúzos két lábommal, mig széles karimáju szalmakalappal födött fejem úgy himbálódzik a tó színén, mintha több száz hasonló helyzetű fejjel együtt a tó színén úszó fehér, piros és kék tündérrózsák (Nimphaea thermalis) számát akarná szaporítani. No de ezt a mondást csak stilus—virágnak vegye szerkesztő úr. Mink férfiak nem vagyunk olyan elbizakodók, hogy azt hinnők, ami fejünket is tündérrózsának nézi a parton járó közönség. (A csinos hölgyek fejét inkább. Szerk.) peleskei nótárius utazásainak metsző tollú költője, te is is már a múltaké vagy. Elmúlt az a nyájas világ is, midőn Budánkról még igy énekelhettél: Hegyei bevannak szőlőkkel terítve, Alattok borházak sorba felépítve, Egyik a másiknál czifrábban szépítve, Prés, sajtók és kádak szürethez készítve . .. Hajh, a szőlőféreg kipusztitotta a rubintos gerezdeket termő budai tőkéket, A borházak gádorja beomlott. Elmúlt idők emlékeztető határköveiként még ugyan álldogálnak vedlett-kopott házak, de a világváros áradata mohón csapkod körülöttök. Mint tengermosta magános szigetnél az örvénybe omló szíriek, itt is, amott is leomlik egy-egy budai öreg ház. Lassan-lassan kipusztulnak, elvándorolnak azok a teleszáju, becsületes lakói is eme pusztuló öreg házaknak, akik jellegét, akik savát adták meg a budai életnek. Se’ nem hal, se’ nem ló, igazi kecskebak ábrázatu idegenek tolakodnak helyökre . . , * Ott a Ráczváros lejtőjén öregedett meg a budai, mint pesti népek előtt egyaránt kedves fogadós gazda, Albecke r Antal is . . . Még napától, a hires »Frau Godl«-tól örökölte Holdvilág- és Hullám- utczai fogadóját. Eberhardnétól. attól az öreg budai korcsmárosnétól, akinél kitünöbb főzőasszony nem került Pest-Budán. Dicsérték is, látogatták is, még a »császár« nyalka burgzsandárjai is. Szerény volt, egyszerű volt, vendégszerető volt ez az asszony és Ízletes étkeit dicséi vén hízelegtek is neki: — Frau von Eberhardt... — Nem, nem ! Kérem csak Frau Eberhardt. Haj, haj ! Akkor még kevesebb czimmel is megelégedtek az emberek. Kevesebb volt a »nagyságos ura m», a »nagyságos asszonyo m«, de annál több a — tisztesség. . . Ama ráczvárosi hires vendéglős, Albecker Antal is mindig ragaszkodott a régi idők egyszerűségéhez, aki is az egyik ráczvárosi keskeny sikátorban, jóharmincz esztendővel ezelőtt, a napa vendéglője »alatt« nyitott korcsmát. Majd a »Frau Gödi« halála után az Eber- hardt-féle vendéglőbe költözött »fei« és mivel felesége is csakolyan kiváló főzőasszony volt (rucza, kacsa sültek, halfélék képezték a kis vendéglő különleges étkeit), hírében, felkapottságában még inkább neve- kedett az Albecker-korcsma. Jó bora meg (parádi vízzel!) az ivókat csábította a ráczvárosi kirándulásra... Évek múlván : »Albecker komából« lassan- lassan igy lett »Albecker bácsi« — »Tóni bácsi...« És mig felesége a tűzről pattant fürge, bájos lányokkal (az egyiket Fanda halászmester vette nőül) a konyhában forgolódott a rózsásra sült ropogós bőrű kácsák, libák máglyái, paprikás halak kaszt- rolyai mellett, addig az öreg Albecker uram hegy-
