Rákos Vidéke, 1908 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-26 / 30. szám
4. RÁKOS VIDÉKÉ 30 szám. fosztotta magát tőle — az ő szerencséjük, hogy elég- kevesen voltak, — az bizonyára kesernyésen, túlzásnak mondja erőlködésünket, melyről ellenben egypár száz jelenvolt tanúbizonyságot tehet, hogy még csak meg sem közeliiheti a valóságot. Az Engelbrech t-vendéglő, mint körhelyiség, tágas kertudvarán ott hullámzott, nyüzsgött Rákosszentmihály elitje, a »tout Szentmihály« s bár a mulatságot házi estélynek nyilvánították, mégis a hölgyek ragyogó öltözetekben, a férfiak részben estélyi díszben, részben nyári pompában. Vidám, kaczagó, hangulattal teli tömeg, mely örül az életnek, örül a mulatságnak, örül az egymás látásának. Óriási hosszú asztalok képződnek, amint csoportokba verődik a hatalmas sokadalom s az asztalok népe vándorútra kél egymáshoz, hogy látogatást tegyen csevegni, enyelegni a másik társaság vagy familia terebélyes tanyáján, A czigány hallgatót húz, összeszedi minden tudományát, minden igyekezetét, — becsület dolga, hogy kitegyen magáért ezen az estén. A hölgyek lassanként bevonulnak a nézőtér ülő helyeire. Virágos kertté varázsolódik a tágas, nyitott terem, amint ellepi a sok ragyogó, szép asz- szony, hamvas arczu leány. Nincs talpalatnyi hely a nézőtéren; kívül tarkállik a férfiak karzata. Egy tömegbe gyűlnek a tágas helyen, mely a nyílt terem és az épület között elnyúlik. Csakhamar megkezdődik az előadás. OI>an előadás, amelyhez fogható sikerűre alig emlékszünk ezen a sok szépet és jót élvezett Rákosszentmihályon. Egészen eredeti műsor. Nobilis, választékos, változatos, érdekes, mulattató, és nem sablonos. Se nem kabaré, se nem műkedvelői előadás, se nem hangverseny, hanem minden együttvéve. Mindennek a java és eleje. Valóban nagy elismerés illeti meg összeállításáért és rendezéséért a kör kitűnő gazdáját, K o r i g e r Ágostot, ki ezuttal is értékes, nemes, művészi munkát végzett és finomult Ízléséről tett tanúbizonyságot. Sokféle módon bizonyította be képességeit újból is ezen az estélyen, mely nagy dicsőséget szerzett a körnek s ő neki egyaránt. A műsor a Cox és Box elnyűhetetlen egyfel- vonásos bohósággal kezdődött, melynek vaskos komikuma ma is éppen úgy megkaczagtatta a közönséget, mint hajdan, a mikor még a Nemzeti Színimé ,,Julie tante” is csak „tante” volt, a kit egy közelgő „Bébé” még „Bibi“ iránt is ki tudott engesztelni ! Buznaháziné pedig nagyanya lévén elhatározták, hogy először is elmennek a fiatalok szállására s ott rendet csinálnak . . , Ödönhöz. * * * * Ismét Ödönéknél vagyunk. Mi, „Julie tante“ és a leendő nagymama. Mindjárt az ajtónál Betti fogad, a ki, az ölében valami rejtélyes tárgygyal, nagy mosolyogva tart kifelé. — Hová, Betti? Hát magok itt vannak? — El se mentünk, csak Bibit viszem kifelé, A nagyságos asszony küldi épen nagyságos asz- szonynak, ajándékba, miután holnap úgyis születésnapja van. — Köszönöm ! Hát az uraság ? —Ölelkeznek a kis szobában. Soha se láttam még ilyen jó hangulatban ! — Nem is voltam még soha boldogabb!... — szólal meg épen mögöttük a Coralieval karján előlépő Ödön. Képzelje „tante“ és mama, Coralie . . , (Ezzel súgott valamit a két közbejárónak, a mitől aztán mind a négynek isteni kedve lett s valamennyien ölelni kezdték a megbékélt asszonykát,) — Coralie — folytatta Ödön — valóságos angyal ! ház színpadának volt kedves aprósága. Krenedits Berta játszotta a kis darab egyetlen s nem éppen hálás női szerepét, teljes sikerrel. Pompásan festett piros fejkendős gazdasszonyi ruhájában s megjelenésének báját ügyes s vidám játéka egészítette ki.Kitűnő alak volt Havas Gyula ésZáborszky Zoltán ; maszkban, alakításban egyaránt jellemzőek és vidámak. Kiaknázták hatásos szerepüket, sőt sikerült helyi vonatkozású kiszólásokkal is fűszerezték, zajos derültséget keltve ötleteikkel és mókáikkal. A kis darabot igazán stílusosan, modernül rendezte Koriger; munkája meglátszott az előadás minden mozzanatán. Második számul Krenedits Sándor főjegyző adta elő a népszerű »Léha nótáját« czigányzenekar kísérettel. Ez a produkczió igazi próbaköve volt az előadó művészi készségének és érzésének. Krenedits Sándor csak öregbítette azt a köztudatot, melyet e tekintetben előbbi szereplései megteremtettek. Utánzás nélkül, teljesen eredeti felfogással és berendezéssel úgy adta elő és játszotta mega dalt, hogy a közönség alig telt be a látásával és hallásával. Végtelenül elegánsan, smokkingosan. sétapálczával kezében játszotta az erősen pityókos, léha, de szeretetreméltó és mélyen érző alakot, aki valósággal életre kelt a színpadon. Énekét teljesen az alakításhoz idomította, úgy hogy közismert, szép hangját többnyire nem érvényesítette a maga fényében, hanem realisztikus hűséggel rendelte alá a helyzet és hangulat követelményeinek. Zajos taps fejezte ki a közönség lelkes elismerését. A jelenetben mint néma szereplő vett részt K o r i g e r, a pinczér ügyes alakításával. A hangulat már is a legmagasabb régiókba emelkedett, holott most kezdődött tulajdonképen az estély szenzácziós része. Kende Paula, a szegedi szinház drámai primadonnájának vendégfellépte, aki a kör iránti szívességből aranyozta be az estéiyt részvételével. Ebben is az érdem oroszlánrésze Koriger Ágosté, amit megmagyaráz, ha eláruljuk, hogy Kende Paula az ő édes testvére , , . Dreyfus »Egy kis vihar« czimü hires párosjelenetében lépett a színpadra Kende Paula, hogy néhány pillanat alatt meghódítsa és egyéniségének bájával, színjátszó és alakitó művészetének varázserejével rabszolgájává tegye a közönséget, mely lélek- zetét visszafojtva, tökéletesen áthatva, néma csendben hallgatta minden szavát, majd felderült tréfáin, hangos vidámsággal követte a kis darab gyors fordulatait. Vitte magával a művésznő virtuozitása s a függöny legördültével a felocsúdó közönség tomboló, viharos tapssal és éljenzéssel ünnepelte a művésznőt s hálálkodott az élvezett gyönyörűségért. Nem a vendégművésznő iránt érthető hálás udvariasság diktálja ezeket a szuperlativusokat, de higgadt elmével, a színházi kritikus szigorú szemüvegén át bírálva a Kende Paula szereplését s nem relativ, hanem abszolút mértékkel mérlegelve: meg kell állapítanunk, hogy a magyar színpadnak igazi büszkesége ez a megvesztegetően kedves, rendkívül bájos és szuverén módon eszes leány, aki igazán méltán volt Pozsonynak, Temesvárnak, Budának tenyerén hordozott kedvencze s akit méltán irigyelhet a télen Szegedtől a budapesti Nemzeti Szinház. Nem kell valami nagy jósló tehetséggel rendelkeznünk, ha azt állítjuk, hogy nagyon rövidnek kell lenni annak az időnek, mely eltelik addig, inig Kende Paula el nem foglalja megillető helyét az ország első színházának művészi testületében. Nincs ma olyan magyar szinmüvé-sznő, aki Kende Paulánál szebben beszéljen, olyan mestere ő a szónak, mely mint igaz gyöngy pereg ajakáról. A kör estélye, ha semmi egyéb érdeme, sikere nem lenne, egyedül azzal is felejthetetlen lenne minden résztvevőjének, hogy módot adott a Kende Paula megismerésére. Az »Egykisviharban« játszótársa KI im k ó
