Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-01 / 35. szám

35. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5 Dijbirkózás. A B e k e t o w-czirkuszban az idei dijbirkózás csak olyan páratlan vonzóerejünek bizo­nyult, mint a múlt esztendőben. Az első napon szá­zával ácsorgóit a czirkusz udvarán a közönségnek az a része, a melynek nem jutott jegy. Abszolúte telt ház gyönyörködött az érdekfeszitő küzdelemben, a mit ezek a hatalmas emberek egymással vívnak. A premiér est példája ismétlődik azóta valamenynyi előadáson, Az idei birkózó csapat még kiválóbb mint a tavalyi, akik közül csak egy két tagok közöttük a mesés erejű Gyclopot látjuk viszont. Körülbelül i'Z a birkózó társaság tálálkozott a télen a Beketow czirkuszban Bécsben, hol köztük a legkiválóbb bajnok, Aberg rendkívüli népszerűségre tett szert. Aberg a legügyesebb a sok csuda ember között nem hiában viseli az orosz világbajnok büszke czi- mét. Ámbár a többi sem megvetendő ellenfél. A kö­zönség másik kedvenczévé már az első napokon a szerecsen Ali Murzuk lett az a gyönyörű ter­metű és borzalmas erejű rendkívül szimpatikus bajnck, akinek erejével csak az ügyesség vetekedik. Tom­boló tapsvihar jutalmazza felléptét. Különös figye­lemre méltó körülményül jegyezzük fel végül azt. hogy a birkózás nem halványította el a programm többi részét sem. hanem az ma is minden izében elsőrangú és naponként újdonságokban bővelkedő. Első leánykiházasitó egyesület, m. sz. Ez év júliu­sában 1,613.500 korona értékű uj biztositói kötvényt állítottak ki. Biztosított összegek fejében 94.346 kor. 66 fill, fizettek ki, 1907. január 1-től julius 31-éig bezárólag 11,659.830 korona értékű uj kötvényt állí­tottak ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 710,878 koroná 28 filléi t, és az Intézet fönnállása óta 11,914.124 korona 19 fillért fizettek ki. fi közönség köréből.’) Végszó. ’ Kizökkentettek a már megfogalmazott esti leve­lem tartalmából. Mázsás gorombaságokat vagdosott egy mátyásföldi müveit úri ember, Földes Gábor fővárosi tanár ur, spiritussal teli kobakomhoz. Nem hagyhatom válasz nélkül. Bár én kenyérrel hajigálód- zom. Nem mintha attól félnék, hogy a bennem levő spi­ritusz ép úgy meggyuladhatna, mint az igen t. tanár *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelőséget a szerk. beszélni Mitvay Sámuel sziirszaboval, kinek a fiával együtt szolgált. Negyedóra múlva a két zsandár forspontos ko­csin ült és egy jó óra múlva már ott álltak a Mit­vay sziirszabó upvarán. Az atyamester csodálkozva válaszolt a zsandárok kérdésére. — Hát nem tetszettek vele találkozni a Vár- megyeház-utczában .. . Nincs negyedórája sem, hogy innen elment . . . Valami sürgős dolga van Kétegy- házán, az oláh papnál ... az öreg Argyelánnál. A zsandárok délben ott voltak Argyelán tiszte­lendő urnái, egy patriarkális szakálu öreg papnál, ki nyíltan, egyenesen válaszolt. — Hogy láttam-e ? Persze hogy láttam. Itt szilvóriumoztunk jó félóráig. Meg is dicsérte a szilvoriumomat. Csak azt aprehen- dáltam, hogy nem akart ebédre itt maradni. — Hova ment? — Sarkadra, a Bajcsy urasághoz . . . Bajcsi, egy vidéki földbirtokos, ki nagyot hallott, hosszasan mondta el, hogy az üldözött ispán mikor érkezett és indult el. Ügy tudja, hogy Szalontára ment. . . . Szalontán is megtalálták nyomát a bekecses kucsmás embernek. Nagyváradon is, egy nappal ké­urbanmár lángot is vetett, hanem tisztán és egyedül az úri modor megőrzése és tiszteletéért. Mert, kérem szeretettel, nézetkülömbségek akadtak a múltban, akadnak a jelenben s akadni fognak a jövőben is, de ezen külömbözőségek mindig higgadtan, lehetőleg a személyek tiszteletének megsértése nélkül intéződ­tek el. Eddig, Ezután máskép. Köztiszteletben álló, áldozatkész emberek meggyanusitása, pellengére állí­tása uton-utfélen, vasúti kaszinókban és más egyebütt. Ez az uj, a (novus) aera. Aki pedig ezen újabban, Mátyásföldön csírázni óhajtó személyeskedésnek nem hódol meg s azt, bár a legszerényebb modorban is, személyi él nélkül, tisztán kritikai szempontból el­itélni nem meri, az demagóg, hazaáruló, horrendum dictu (bocsánat s nem diktum) egy őrült handabandázó spirituszos kappan. Jól van. Legyen igaza tanár ur. Legyek én egy vásott kölyök, aki tobzódva azon, hogy nem vagyok a húsos fazekak mellé beosztva, hát másutt kapargá- Iok, (Sic est!) Tanár ur, tanár ur. Melyikünké a bagoly s me­lyiké a veréb fej? Húsz éves mátyásföldi múlt van mögöttem, az alapítók, a nagyok közt az én szerény nevem is szerepel, (ha igy értette a nagy Pozsgayt, kö­szönettel nyugtázom). De soha senki, még halálos ellenségem sem mondhatta s nem is mondotta, hogy én érdekből csüggenék Mátyásföld jövőjén és bol­dogságán. T. tanár ur! Az én s a régiek áldozatkészségét önök ma már el sem tudják képzelni, de nem is akarják, mert az a múlté s a halottakat pedig nem czélszerü ma már önöknek feltámasztani, mert az el­múlottak, ha Mátyásföld érdeke úgy kívánta, tudtak elsőkül épp oiy önzetlenül működni, mint mikor akár személyi vagy más érdekek félrevonulásukat kíván­ván, tudtak közkatonákként is tovább haVczolni. így mi. S önök ? A nagyközönség szives Ítéletére bizom ezek után, hogy ki mellett van a húsos fazék s ki ragaszkodik ahhoz oly görcsös izzadással. Ez az egyik. A magam tisztázására ki kell másodsorban itt jelentenem, hogy e hó 11-én, vasárnap reggel, mikor a «Rákos Vidéke» 32-ik számában közölt «mátyásföldi level»-et spiritusz-főzőn melegített rántott levesem szür- csölgetése közben olvasgattam, anélkül, hogy annak szerzőjéről tudomásom lett volne, első, jogos felhá­borodásomban irtani meg, ugyancsak a «Rákos Vi­déke» 33-ik számában közzétett „Esti levelemet'*. sőbb Belényesen is ... . Mindenütt előttük járt, de elfogni nem tudták. Ez az embervadászat a jóindulatú zsandárt is iz­galommal, dühvei. töltötte el. Az embertelen foglal­kozás megfosztotta nemesebb tulajdonaitól. Szitkolód- zott, káromkodott ............. — Ha utolérem, agyonlövöm, mint a kutyát. . . De nem érte utol ... Az erdélyi határon ele­nyészett minden nyom . . , . A két zsandár agyon­hajszolva, elkeseredve tért viszza a kétheti eredmény­telen embervadászatból. Az üldözött szabó egy nappal hamarabb ért viszsza. Lelkesség sugárzott az arczáról. Erezte, hogy hőstettet vitt véghez. Késő este volt, mikor beállított II key ék házába. Átadta a kisasszonynak a kucsmát és bekecset. Há­lásan szorongatták a kezét. Az öreg Ilkey megölelte. — Derék fiú vagy, öcsém. A fiatal szabó nagyot sóhajtott. — Kénytelen voltam az lenni, mondotta szemét lesütve, mert az áruló a feleségem nagybátyja volt, ha elfogták volna, akkor agyonütöttem volna a spiczlit ....

Next

/
Oldalképek
Tartalom