Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-04 / 31. szám
2. RÁKOS VIDÉKE 31. szám. napok és évek. E kérdést tavaly maga a miniszterelnök is lényegtelennek nyilvánította s néhány nap alatt elintézhetőnek minősítette. Tudjuk is, részben tőle magától, hogy tulajdonképen még tavaly el is intézték. Mi van tehát mégis függőben ? Mi itt a titok és sötétség, hogy egy év óta mozdulatlanságra kárhoztatják az aktáját? Miért nem szabad nekünk tisztán látnunk s miért kell évről-évre csak epekednünk és a oiztató hirek édes gyökerén rágódnunk ?! Eszünkbe jut egy hajdanta nagyon népszerű dramolett. A nagyapáink idejében általánosan ismert müsordarab volt: az «Egy szó a miniszterhez !» A zsidó üldözés idejébe vezet vissza, midőn a császár félelmetes minisztere annyira engesztelhetetlen a zsidógyü- löletében, hogy színe elé sem bocsájtja az esdeklődőket. Egy bölcs öreg zsidóember azonban a félelmes úr közelébe férkőzik s a herczeg egy hü embere kedvéért elfogadja a tisztelgését, de kiköti, hogy csak egyetlen egy szót szabad mondania. Gyönyörű, hálás drámai szerep a vén ember roppant lelki harcza, melyet érzelmeivel viv az izgalmas audienczián. Végre is egy szóban tör ki ajkáról minden érzése, vágya és kívánsága. Az elnyomottak igazsága és könyörgése; felszabadulásuk teljes alapja benne van ebben az egy szóban: tol era n e z i a ! És a hatalmas császár félelmes minisztere úgy megindul ezen az egy szón, hogy az üldözöttek ügye nyerve van! Hatalmas Urak! Nekünk is csak egy szavunk van, amiben benne foglaltatik a jogos szemrehányás a múltért és jelenért, a jövő programmja és legfőbb vágya, — benne van a Rákos vidékének egész jövője, minden további fejlődése : Vili amosvasutat! Ez az egy az egész jövőnknek kulcsa, alapja, boldogulásunk eszköze és biztositéka. Ezreknek számítása a jövőre ezen épült, ettől függ a világításunk, iparunk, kereskedelmünk, ebből sarjad a Rákosvidékének minden további alakulása. Hogy jövőnk van, napról-napra meggyőződhetünk róla. Különösen újabban alig múlik el hét, hogy valami nagyszabású terv ne pattanna ki, amely valamennyi legalább is annak a bizonyítéka, hogy foglalkoznak velünk, számítanak ránk, hogy a természetes fejlődés útja a fővárosból rajtunk vezet keresztül. Mi magunk magunkért becsülettel megtettünk és megteszünk mindent, de mesterségesen ne akaszszák meg a fejlődésünket. Ok nélkül ne halaszszák a dolgainkat. Újból és ezután szüntelenül világosságot kérünk és kérjük a villamos vasút ügyének dűlőre juttatását — őszintén és komolyan. Ha ez a szerény in- stánczia, ha ez az egy szó a miniszterhez nem elegendő, újból felkerekedünk és szemtől-szemben kérdezzük rúeg teljes tisztelettel: mi és ki müvei itt valami fortélyosságot a kulisszák megett, hogy a miniszteri szó komolyságát is le tudja czáfolni TÁRCZA^ A harangozó. Irta: Erdélyi Lajos. A harangozásról általában az a vélekedés, hogy igen egyszerű, tudomány nélkül való munka. Azt mondják ugyanis az emberek, főképen Pöszméte Fe- rencz, hogy csupán a harangkötél rángatásától függ minden, azontúl aztán illendőképen szól az magától is! Hát nincs igaza senkinek. Pöszméte Ferenczre pedig semmiképpen se adjanak a belső emberek, mert tudnivaló dolog, hogy Samu bácsi öregségére való tekintettel már régóta feni fogát a harangozói tisztességre. A harang nem beszél magától. Sőt úgy vélem, hogy a harangnak szive is van. Ki hogy szokott véle bánni, úgy szokta visszaszolgálni. Teszem azt: Samu az öreg, minden módon megszólaltatja azt a vas- nyelü, rézdereku minemüséget. Ha félkézzel lódítja a kötelet: lágyan, barátságosan kondul, ha meg erővel huzza, szinte siró szó röppen ki a torony ablakán. Mélybugásu és szívhez beszélő egyszerre, haragos és fenyegető, ha Samu bácsi úgy akarja. Tehát a hebe-hurgyán Ítélkezők jobb’ teszik, ha hallgatnak. Hanem a dologra térve, el kell mondanom, hogy Samu bácsi báránytermészetü hírben állott. A feleségét soha egy ujjal sem bántotta. Az igaz, hogy az asszony sokkalta erősebb volt nála. Elhallgatta annak nyelveskedését, Perpatvarkodó természetéről pedig csak sugdolózva, panaszkodó sóhajtások kíséretében ejtett szót, A falu előtt csupa jó lélek, csupa áhitatos szeretet volt őkegyelme, De hát az asszony, az asszony mindönkit kiforgat a maga mivoltából. Ezt a vélekedést Cs. Pap Vincze szokta mondogatni, ha szóba került, hogy Samu bácsi harangozás tekintetében nem igen jár egy utón a pontos idővel. (Tudnivaló, hogy Pap Vinczének ugyancsak kardos menyecske volt a felesége.) Az igaz, hogy magam is egyszer hallottam, mikor Samuné odaszólott a kertben kapáló urához: — Apjuk! , . . Apjukom ! ., , harangozza el kend a delet! Iszön már a nap is amott szalad! Az öreg méltatlankodva szólott vissza : — Jó van no! Várhat a falu odáig, hogy én ezt a sort elkapáljam. Erre az öreg asszony dörmögve ment a maga dolgára. Csak félhangosan fenyegette az emberét : — Majd a Pöszméte Ferencz jobban mögtöszi a- dógát. A harangozó erre a fenyegetésre belevágta a porhanyó földbe a kapáját és haragosan elhúzta a delet, Ha olykor szóba hozta előtte egyik-másik, órával rendelkező tekintély, hogy nem sokáig járja ez a pontatlanság, nagyot hallgatott és beballagott az anyjukjához, elpanaszolván neki a nagy sérelmet. Erre aztán Samuné csípőre rakta két kezét, úgy mondogatta meg az illetőnek a maga vélekedését: — Örüljenek kegyelmetök, ha ilyen harangszót hallanak , . . így esett aztán, hogy Samuné nyelves asszony hírébe került, mig az emberét lázári sorsánál fogva módnélkül sajnálták. Hogy, hogy nem, az erős haran-
