Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-20 / 3. szám

3. szám.

RÁKOS VIDÉKÉ

5.

féltő gonddal és lelkiismerettel vezeti itt a szövetkezet ügyeit s a fáradhatatlan elnöknek, Z e 1 k y Endrének méltó munkatársa. Az ő sikerük a kitűnő üzleti eredménynyel zárult három évtársulat. A negyedik évtársulatra egyre folyik a jelentkezés s már ma is kétségtelen, hogy a negyedik évtársulatban még az eddiginél is nagyobb lesz a résztvevő tagok száma. A csekély heti betét mindenkinek lehetővé teszi, hogy a saját érdekében e jeles intézet tagjai közé sorakozzék.

Csütörtöki társaság. Lankadatlan kitartással M á- tyásföldön telnek a csütörtök esték. Jövő héten ugyanott tartják az összejövetelt.

Jelenet a viczinálison. A viczinális vasúton nem szűnik a panasz a nemdohányzó szakaszok tulten- gése miatt. A dohányzás megokolatlanul túlhajtott korlátozása napról-napra különböző vitás jelenetekre ad okot s ezek között feljegyzésre méltó különlegesség az olyan ritka derűs epizód, amely á 11 i t ó 1 a g, az utasok mende-mondája szerint, nemrég megtörtént. Mint gyakran megesik, kevés volt a harmadik osz- tályas kocsi s egy csizmás, szűrös falusi atyafi a másodosztályú «nem dohányzó» szakasz úri dámái közé szorult. Meghúzódott szépen az egyik sarokban s a kialudt makra-pipáját ott szorongatta a foga közt, hogy ha már nem pipázhat, legalább képzelődjék, mintha dohányoznék. — Egyik szigorú ellenőr azonban csakhamar rászól:

— Itt nem szabad dohányozni!

— Jó — felel rendületlen nyugalommal az utas és meg se mozdul.

— Nem hallotta bácsi, itt nem szabad pipálni! Erősködik amaz.

— Hászen nem pipálok ! Hangzik a válasz.

— De hogy is nem, hiszen ott a pipa most is a szájában . . .

— Hászen a lábom is a csizmámba van, még se mék! Rekeszti be a vitát az utasok hangos derűje közben a pipás ember.

Vadászati jog bérlete. Fülöpszállás község 24039 katasztrális holdnyi területén a vadászati jogot, hét vadászterületre felosztva, márczius 3-án d. e. 10 órakor tartandó árverésen hat évre bérbeadják.

Gazdasági és kereskedelem-politikai lapok. A «Magyar Pénzügy» Kormos Alfréd szerkesztésében megjelenő pénzügyi és gazdasági szaklap, mely most lépett 27. évfolyamába, az újévtől kezdve mint politikai lap fogja a közgazdaság eseményeit tárgyalni. Ugyancsak politikai lappá alakult át a szintén K o r- m o s Alfréd által szerkesztett «Magyar Kereskedők Lapja» is, mely negyedszázadnál régebb idő óta kedvelt orgánuma a magyar kereskedelmi és nagyipari érdekeltségnek, A politikai lapokká átalakulás indoka az, hogy a közgazdasági események mind szorosabb kapcsolatba jutottak a napi politikával, úgy, hogy a politikai jelenségek taglalását a gazdasági és pénzügyi fejtegetések köréből kizárni többé aligha lehetséges. A «Magyar Pénzügy» és a «Magyar Kereskedők Lapja» ehhez képest a jövőben még az eddiginél fokozottabb mértékben fog hivatásának megfelelhetni.

Disznótor az Anna-telepen, Podruzsik Mihály a n n a t e 1 e p i vendéglőjében vasárnap, január 20-án nagyszabású disznótor lesz. A vendéglős kitűnő toros eledelekkel és tiszta rizling borral várja vendégeit.

A viczinális sebesültjei, A czinkotai viczinális vasút egyik vonata, mely reggel negyednyolc órakor indult el Czinkotáról a főváros felé, a mig beért, két embert elütött. A külső kerepesi-uton ugyanis az emberek a nagy sár miatt a viczinális sínjei közt járnak. A sínek közt ment egy munkásasszony is. A vonat a ruggyanta-gyár körül utolérte és elütötte. A szerencsétlen asszonynak a karja és a lába törött el. Alig indult el a baleset után a vonat, megint elgázolt egy embert, a ki szintén a sínek közt ment előre és a nagy sár miatt ideje korán nem tudott kitérni. Az elgázolt ember Bugarinovics Máté hatvannégyéves sütősegéd. A lábán és kezén szenvedett súlyos sérüléseket. A mentők mind a két sebesültet a Rókus- kórházba vitték. Az efféle szerencsétlenségnek elsősorban maga a közönség az oka. A havat kerüli s inkább az életét koczkáztatja, holott sehol sem szabad tulajdonképen a síneken sétálgatni.

Értesítés. A tiszai ág. hitv, evang. egyházkerület eperjesi collegiumának jogakadémiáján az 1906—1907. tanév II. felére a beiratások 1907, január 9-ikétől

— De van idealizmusa. É*s én azt akarom megőrizni. Hiába is beszél! Csak mint jó barátok maradhatunk együtt, mint szerelmesre csak a távolból akarok magára gondolni. Nekem kell az én szomorú életemhez a szerelemnek ez a hite, ez a tisztasága!

— Nem szerelem ez ! — tört ki indulatosan a férfi, — csak beteges ábránd, amelylyel tönkre teszi magát is,* engem is. Minek is találkoztunk újra? — mondta aztán szomorú, csendes hangon. S minek is élünk tulajdonképen az egymás gyötrésére ? Holnap elutazom s többé látni sem akarom.

— Jobb is, ha elmegy. Mert én magát csak úgy akarom szeretni, ahogy szerettem. Menjen, menjen inkább, mert ha sokáig itt marad, kiábrándulok magából.

El is határozta aznap este, hogy elutazik, hanem azért másnap délután megint csak ott járkáltak együtt a fenyvesek alatt s megint csak filozofáltak a szerelem fölött. (Mintha büntetlenül lehetne filozofálni e fölött egy fiatal- nőnek s egy fiatal férfinak az erdő néma csöndjében !)

— Jobb is lenne nekünk meghalni! mondta egyszerre a férfi.

— Ahogy a borbélylegények, meg a szobaleányok szoktak, — mondta nevetve az asszony.

— Komolyan beszélek ! Nézze, gondoltam is rá.

A zsebéből kivett egy kis buldog-revolvert s

játszani kezdett vele. Az asszony kikapta a kezéből és előre futott az erdei utón. A férfi utána s hamarosan utol is érte és visszavette tőle. Az asszonyka minden ellenkezés nélkül adta vissza, csak a szeme állt nagyon mosolygósra, miközben visszaadta. De a férfi nem vette észre a szemek nevető tekintetét s adta a komor, elhatározott szerelmest:

— Inkább halljunk meg együtt, — mormogta magában. Majd felemelte a fegyvert s ráfogta az asszonyra:

— De előbb meg kell csókolnod ! Aztán mehetünk együtt a halálba.

Az asszonyka, mintha megijedt volna, odasimult hozzá és suttogta :

— Ne bántson ! Szeretem ! Csak tegye el azt a csúf fegyvert!

Alkonyodott. A fenyőfák tetejét megingatta az esti szél és sajátságos zümmögő hangon surlódtak egymáshoz a szikár tülevelek.

— Szeretsz? — kérdezte a férfi lángoló arczczal.

És a nő nem felelt semmit, csak a vállára hajtotta a fejét és engedte, hogy a férfi forró csókjaival eláraszsza haját, arczát, ajkát.

— Édes egyetlenem — suttogta aztán — ugy-e megijedtél ? Pedig a revolver meg sem volt töltve.

— Láttam, hogy nem volt, mikor a kezéből ki-