Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-20 / 3. szám
6. RÁKOS VIDÉKE 3. szám. 19-ikéig eszközlendök; az előadások január 23-án veszik kezdetüket. Utólagos felvételnek január 20—22. napjain dékáni-, azután pedig tanári-kari engedéllyel lehet helye. Akik jogi tanulmányaikat csak most fogják kezdeni, azok az érettségi bizonyítványt, akik pedig az egyetemekről vagy más jogakadémiákról lépnek át, azok csupán eddigi leczkekönyvüket tartoznak a beiratkozásnál felmutatni. A félévi tandíj 50 korona. Evangélikus lelkészek, tanárok és tanítók fiai — tekintet nélkül vagyoni viszonyaikra — minden további folyamodás nélkül a tandíj felét fizetik, A jogakadémiai hallgatók általában részesülhetnek a Collegium kebelében fennálló, újonnan épített s kényelmesen felszerelt tápintézet kedvezményeiben; ebéd- és vacsoráért a második félévben 96 korona, csak ebédért 42 kor. fizetendő. Az arra érdemesek igényt tarthatnak a Collegium által évenkint kiosztatni szokott ösztöndijakra; valamint a szegénysorsuak tandíjmentességre, tápintézeti-dij elengedésre s a jelentékeny alaptőkével rendelkező «Jogász segélyegylet» támogatására számíthatnak. A jogakadémiai ifjúsági- valamint a collegiumi nagy könyvtár a hallgatóság rendelkezésére áll. A karácsonyi és félévi szünidőben mindennemű felvilágosításokkal, levélbeli megkeresésre, szivesen szolgál a jogakadémia igazgatósága. REGÉNY CSARNOK. 1 A primadonna. REGÉNY. Irta: GÁSPÁR IMRE. I, A nagy czivis megint kocsikázik. — «A nagy czivis megint kocsikázik , . . Hm.» Ezt a mély értelmű megfigyelést a «Pálosi Híradó» czimii politikai napilap érdemes szerkesztője tette. — «Politikai, gazdasági és irodalmi napilap», kaptam, megnéztem, — felelte mosolyogva. — Hát akkor miért gyötörtél annyi ideig, ha te is igazán szerettél ? — Megutáltam a házasságot! Meg azután azt hittem, hogy most is olyan csacsi vagy, mint akkor, mikor elkergettelek s te elmentél. Gyáva voltál s én azt hittem, hogy nem szeretsz igazán. Pedig akkor is szerettelek volna, ha igy fenyegettél volna, mint most, — tette hozzá boldog mosolygással. — Szeretsz, az enyém leszel! Nem hagylak többé amellett a vad férjed mellett! Az én kis feleségem leszel, — szavalta a férfi tűzzel, miközben igyekezett újból megtalálni ajakával az ajkait. Esküszöm, hogy a feleségem leszel! El kell válnod ! — Fél éve nem vagyok a felesége. Elváltunk. Azóta várlak ! A tiéd leszek, — mondta az asszony csókra nyújtva az ajakát. Hideg esti szellő surrant át az erdőn. A férfi égő, forró csókot nyomott a szép asszony ajakára s nevetve mondta: — Megfogtál ! De áldom érte az Istent! — Milyen csacsik is vagytok ti f érfia ! Mi lenne belőletek, ha nekünk nem lenne elég eszünk, — végezte be az asszony, karját bekapcsolva a férfi karjába. szokta hozzá tenni, ha oly tökéletlen halandóra akadt, aki az alföldi parasztváros e nagy fontosságú hírlapi orgánumának minemüségével tisztában nem volt. Ott állt a szerkesztő ur a vidéki metropolis fő- piaczának egyik szögletén. 30—35 esztendős, zömök termetű, elég eszes és rokonszenves képű úri ember. Szőke oldalszakálla angolos kifejezést ad arczának. Hogy annál jobban lássa a cívis kocsikázó műveleteit, levette a czwikkerét, gondosan megtörülgette, aztán visszahelyezte megillető helyére és folytatta szemlélődéseit. — «M e g i n t kocsikázik ! Párbajt csípett, ilyenkor mindig kocsikázik a fráter. Hát még akkor mi lesz, amikor a színészek megérkeznek !» A szerkesztő ur aggodalma alapos, mert mikor a színészek felütik sátorfájukat s megkezdik két hónapig tartó pálosi szezonjukat, a «nagy civis»-nek sokszorta több alkalma nyílik a párbajok üzésére — fonására és a vele járó kocsikázásra. De hát ki légyen az a «nagy czivis», akinek pedigréjéhez tartozik a párbajozás és a tőle elvál- hatlan kocsikázás ? A «nagy czivis» a «Pálosi Hiradó» reportere, egyik belső dolgozó társa volt. Álljunk a tűnődő redactor ur mellé s onnan megláthatjuk a fiút s pontos személyleirást készíthetünk róla. Gyönyörű szép szál ember pedig ami «nagy czivis»-ünk. Csaknem öles termetű, vállas ifjú, első tekintetre 22—23 évesnek látszik. Igazi atléta. Milyen pompásan festene például huszártiszti uniformisban ! Hamis fekete szeme, csinos pödrött bajuszkája van. A pálosi szépségek alighanem az ő kedvéért fizetnek elő az újságára. Ezüstgombos pálczát tart a kezében, öltözete — kivált ha tekintetbe veszszük a fején diszlő, fényes köcsögöt — pálosi fogalmak szerint, megüti a gigerliség mértékét. Egyszóval helyes gyerek volt. Akinek esetleg a reporter — névszerint Cset- neki Béni — szörnyű komolysága, mondhatnók ünnepélyes, vagy méltóságos magatartása imponálna, azt a szerkesztő ur tüstént kiábrándítaná. Megtudnák tőle, hogy Béni barátunk nemcsak afféle nagyképü legény, de sőt határtalanul vidám és jókedélyü, könnyelmű fiú, Csak a szerkesztő ur jegyzőkönyvébe kell tekintenünk s az abban pontosan följegyzett előlegek összegéből hamarosan kitűnnék, hogy Cset- neki nem igen válnék be közgazdának. De hát ezúttal párbajsegédek vagyunk, ettől a foglalkozástól pedig elválhatlan a marczona kinézés. Önmagában senki sem párbajsegéd. Csetneki is másodmagával értekezik a bérkocsissal. Vele van egy vézna úri emberke. Kopottasán öltözött, de ugyan nem szerény föllépésü, vézna kis ember a másik. Nyilván újságíró ő is. Amiről csakhamar meggyőz a redactor ur meglepetése. — Nini, nem is láttam a nagy cívistől! Vele van Csuka Poldi is, a másik hátramozditóm ! Oh, a kis tintás orrú! Gondolhattam volna, hogy együtt operálnak ! No hiszen jól nézünk ki a mai számmal! A két párbajsegéd végre befejezi a bérkocsissal való tárgyalásokat. Nehezen ment a dolog, annyit mondhatunk. Aki a diplomatizáló csoport mellett haladtak el, körülbelül a következő mondat-töredékeket foghatta volna el röptűkben : — «De hiszen nem mi fizetjük!» — «A múltkorival is adósak tetszettek maradni!» — «Majd rendezzük ! Ezt az utat a nagyságos Pick Sala ur fizeti! Csak ösmeri Pick nagyságos urat? . . . — «Ösmerem, ösmerem! No hát ez egyszer még nem bánom. Tessenek belül következni!» A lovagok helyetfoglaltak a bérkocsiban, a paripák kormányzója a lovak közé vágott, a kocsi tova gördült, eltűnt a «nagy cívis» és a «tintás orrú»
