Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-23 / 25. szám
2. RÁKOS VIDÉKE 25. szám. Annyi sok bajjal, gonddal, hiányossággal . kellett megküzdeni iskolánknak az utóbbi években és némely oldalról annyi sok gáncsot szórtak bele a világba az iskoláink ellen a téves utakon botorkáló szülők, hogy mi tűrés, tagadás benne, némi szorongással mentünk el az idei évzárásra és az eredmény ime egyenesen kápráztató volt. Ember nem született, aki megczá- folja ezt az egyhangú véleményt,^amelyet e vizsgálatok közönsége magának alkotott: büszkéknek kell lennünk az iskolánkra. Valamennyi oktatójára egyaránt. Legyőzhetetlen talizmánnak vannak birtokában : végtelen szeretettel tanítanak, nagyon szép eredményt produkáltak s a tanítást sikeres módszerrel és roppant nagy erkölcsi tartalommal végzik. Az öklömnyi piczike kis gyermek éppen olyan szeretettel csüng tanítóján, mint az öt—hatodik osztály fejlettebb tanulója s az elemi iskolánk Hiedelemre, jó modorra, vallásosságra és lelkes hazafiságra oktatja növendékeit. Olyan nemes dolgokra, amelyeknek a magyar ifjú lelkének legféltettebb és legszükségesebb kincseinek kell len- niök, de amelyeket — sajnos! —.az alsóbb néprétegek körében mind kevésbbé és kevésbbé sajátíthat el a gyermek a családban. A család legfontosabb munkáját pótolja ebben az iskola s amelyik iskola erre képes, még pedig olyan mértékben képes, mint a miénk, az csakugyan büszkesége lehet bármely közösségnek ! Nagyon érthető az az anya, aki az egyik osztály vizsgálatának végén hangos zokogásra fakadt s úgy 'ölelte össze a tanítónőt! Egyes személyekkel foglalkozni ezúttal nem lehet helyénvaló, nem vonunk le senki érdekéből, ha azt állitjuK, hogy nemes verseny folyt le tanítótestületünk tagjai között és győztes lett az — iskola. Az iskola, amely végre túlesett a sok hányódtatáson s a jövő évben nem kerül talán újra olyan bajokba, mint aminőket utóbb túl kellett élnie. Volt olyan osztály, ahol tulajdonképen két-három hónap óta volt rendszeres tanítás, addig pedig helyettesítésekkel vergődött. Micsoda gigászi munka volt ezzel olyan eredményt felmutatni, mint a vizsgálat produkált! Másutt tuczatjával volt első osztályos gyermek, akinek egész éven át nem volt olvasókönyve, mert a szülők nem vették meg gyermeküknek a huszonötkrajezáros iskolakönyvet, amit egy hatosért megkaphattak volna akármelyik antikváriusnál. Tessék ilyen gyermeket tanítani! És a kis nélkülöző úgy olvasott a harmadik szomszédja kölcsönvett könyvéből, mint a karikacsapás ! Nem mestermunka az ilyen eredmény ? A negyedik osztályban klasszikus versekben végigszavalták a magyar történelem valamennyi nevezetesebb momentumát s a gyermekek lelkes önérzettel, pompásan tagolva és hangsúlyozva adták elő a költeményeket. A «Zarándok» csattanója most is a fülünkben cseng: «Istennél a bocsánat, Bűnért irgalmazás ; Csak egy, mit nem bocsájt meg: — A hazaárulás !» Ez a pár száz derék gyerek még tudja és szivéből szavalja, szinte átszellemülten, amit annyi százezer felnőtt tévelygő már elfelejtett és naponta megtagad ! Jertek emberek s mikor ilyen szép alkalom nyílik, üdüljetek fel néhány negyedórára az iskola fehér falai között, Füröszszétek meg a lelketeket s ne sajnáljatok egy-egy virágszálat s egy-egy forró kéz- szoritást a nemzet napszámosaitól! Tápay Lujza távozása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Tápay Eujza rákosszentmihályi és Pap Berta budakalászi állami elemi népiskolai tanítónőket szeptember 1-től kezdődő hatállyal kölcsönösen áthelyezte. T ápay Lujza egyik legkitűnőbb ereje volt ime szerelmes és meg akar halni. Előbb azonban őnagyságát fogja agyonlőni, mert ő az oka a sok és nagy szenvedésnek. A gyönyörű szép, aranyoshaju asszony, aki nem akarja meghallgatni Demeter urat, mert erényes akar maradni és becsületes. Most pedig egyszerre odaérkezett Demeter úrhoz a Sátán. Külső ábrázatára nézve nem vala ő az a lófarkos, kénköves lovag, kinek gyermekek rettenetére, bűntől elriasztandó kegyes hívek nagyon nagy ijedelmére az Írások lefestik. Sátáni mivoltából legfeljebb annyi maradt benne, hogy az egyik lábára biczegett s a két szeme lobogó lánggal égett, olyan lobogó lánggal, amilyen nem ég közönséges halandó szemében. Egyébként kifogástalanul öltözött, szembeötlően halavány ur volt, egy kevéssé fáradt és nagyon jó modorú. Inkább volt hasonlatos egy nem egészen ifjú világfihoz, aki elmúlott idejét élvezetekre, földi gyönyörök keresésére használá fel. mint sem az ijesztő, félelmetes Sátánhoz. És mondá a Sátán Demeternek, aki megriadtan szakította félbe a csillogó revolverrel való kokettirozást: — Szervusz komám ! Legkedvesebb segitőtársam! — Bocsánat! Nem ismerem uraságodat! — válaszolta Demeter, elmélázásából felrezzenve s igen csodálkozva amiatt, hogy magányát igy megzavarja egy ismerősen megszólaló idegen. — Dehogy nem ismersz! Én vagyok a Sátán ! Demeter megijedt. De nem mutatta az ijedelmet, mert eszébe jutott, hogy az nem lenne gavalléros és Jlirek. T Á R C Z A. A sátán. Irta : Benda Jenő'. Demeter ur szerfölött el vala keseredve és ka- ezérkodott egy revolverrel. A revolver az asztalon feküdt, szép sima szerszám, fényes és tetszetős. Egy kicsi dísztárgy. Demeter ur pedig az asztal előtt ült és semmi egyebet nem csinált, csak éppen kaczér- kodott. Hátradőlt a székében, úgy nézte a csillogó, elefántcsontfogóju holmit. Azután a kezébe fogta, a súlyát mérlegelte. És próbaképen halántékához illesztette a csövet. Most egy nyomás. Azután pukk! És vége van mindennek. Nem nyomta meg a ravaszt, hanem visszatette a revolvert az asztalra és elhatározta, hogy előbb Dianát lövi agyon. A gyönyörűséges szép asszonyt, a hosszú aranyhajut, a kőszívűt. Gyűlölte most ezt a nőt. Merthogy őt okozta minden szenvedéséért. Előbb őt, aztán saját magát. És az ajakát harapta úgy, hogy kiserkedt rajta a vér. Eltorzult az arcza, mint egy kínvallatást szenvedőé. Mert nemcsak a testet, a csontokat és az izmokat lehet kinpadra feszíteni. Gyakran keresztre szegeződik, testi kínhoz hasonló kínnal vivődik, vergődik a lélek is. Úgy, mint most a Demeter űré, aki
