Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-13 / 2. szám
VII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1907. vasárnap, január 13. 2. szám. RÁKOS VIDÉKE TrtRSflDflLAl'és KÖZGfiZbflSAGI HETILAP RflKOSSZENTrUNÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KÉR. RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET* RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKARÉK- ÉS'HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP, A RÁKOSSZENT MIHÁLYI IPARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET, A POLGÁRI DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Rákosi-út 61. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár : Egész évre ........................8 kor Fé l évre...............................4 « Ne gyed évre..........................2 * EG YES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petitsor ára 20 fillér. A közönség szive. Nem lehet a meghatottság magasabb foka nélkül szemlélni a rákosvidéki közönség magatartását azzal az ötlettel szemben, hogy a helyi közlekedésünk forgalmi személyzetét e nehéz időkben, a szeretet ünnepe alkalmából közadakozás utján jutalmazzuk meg. Hétről- hétre gyűjtögetett híreink eleven képet nyújtanak az eredményről. A közönség olyannak bizonyult, mint eddig sok éven át: jónak és nemesnek; a közönségnek van szive, érező, jóságos, lágy szive. Csak éppen meg kell találni az utat, mely hozzá vezet. Szégyenkezve valljuk meg, hogy szinte félve fogtunk ebbe a dologba. Mert hiszen mit kellett tapasztalnunk egész éven át ? az úgynevezett «nagyközönség» csaknem folytonosan hadilábon állott a megjutalmazandó személyzettel. Nem csak a megszokott idegeskedésből vagy türelmetlenségből és egyesek tökéletlen kötelesség teljesítése okából, hanem mondhatnék, a minden köztéren és mindenféle irányban mesterségesen szított antipatia, a gyakran el se fojtott gyűlölet miatt, amely az elégedetlenek hangos táborából szerte terjed az egész «kicsi hazánkon». Olyan hangos ez a tábor, hogy aki a közönség lélektanát elég alaposan nem ismeri, azt hihetné, hogy a gyűlölet tartja itt össze az embereket és nem a szeretet. És ime, a közönség, amikor az emberszeretet nevében szólnak hozzá, leveti mérges álarczát és szinte egyértelműen odajárul filléreivel az oltárhoz, ahol annak nevében áldoznia kell. Ilyen kisebb helyeken, ahol a közönség többnyire a maga erejéből és munkálkodásával kénytelen valami olyan alkotást létrehozni, amire szüksége van — mindennapos olvasmányunk a «nemeskeblü adakozás», az «önfeláldozó buzgó működés», «önzetlen fáradozás», «odaadó köztevékenység», «áldásos nagylelkűség» és igy tovább-tovább, végtelen sorozatában ami külön ünnepi nyelvezetünk illatos bimbóinak. Meg is esik sokszor, hogy gúnyos megjegyzéseket kell elhallgatni az elismerés bőkezű osztogatásáért, amit nagy ritkán — valljuk meg — okkal, de legeslegtöbbször ok nélkül és igaztalanul «személy kultusznak» csúfolnak a gáncsoló emberek. Bizonyos, hogy nem mindennapi és éppen nem rózsás a helyiérdekű újságíró helyzete, mert a lelkiismerete két véglet között lebeg tanácstalanul: vagy beledől a «zönge- mények árjába» s fuldokol a mindennapra kijutó elismerés langyos fürdőjében — vagy pedig — igazságtalanságot követ el. Mert ne szülessék olyan emberfia, aki azt meri állitani, hogy az úgynevezett «nyarald telepeket» nem a kicsúfolt buzgóságu férfiak és lelkes úri dámák munkálkodása teremti meg (az elvétve látható spekuláczió alkotásai ide nem számíthatnak és máskülönben is csak a kiinduló pontot szolgáltatják) — és a tovább fejlődésüket megint csak a «közönség», még pedig — lévén a cselekedet konkrét tett — a vezérek munkálkodásának köszöuheti. Az ilyen munkálkodást, amely valamit, szépnek, jónak bizonyult s ma már általunk is haszonnal élvezett valamit alkotott és azt fokozatosan berendezte és berendezi, alkotásokkal, intézményekkel díszíti és fejleszti — mondom az ilyen egyéni munkálkodást megbecsülni, megvilágítani, méltányolni és magyarázni olyan kultusz, amely nem válhatik szégyenére senkinek, csak az igaz lelkiismeret megnyugtató elismerését követelheti magának. Innen van, hogy a helyi krónikában sokszor találkozunk a méltatlanul lekicsinyelt jelzőkkel, amelyek egyes egyéneknek a közjó érdekében teljesített szolgálatait honorálják. Ezért ma nemesszivü X, mert a templom javára anyagi áldozatot hozott, holnap Y, mert a szegénygyermekeknek ruhákat küldött, holnapután Z, mert ilyen vagy olyan szövetkezetét alapított, nem a maga hasznára, hanem a közérdek javára, máskor meg Q, mert a köz érdekében- ilyen és olyan díjtalan szolgálatokat végzett vagy máskor meg más, aki a közönségben egy vagy más hasznos és közérdekű /Hai számunk 14 oldal.
